Tiszai kavicsok

Horgászpályafutáson során megfordultam jó pár vízen, de a Tisza ez idáig valahogy mindig kimaradt az útitervből. Hallottam meséket, olvastam történeteket a halakban bővelkedő szőke folyóról, de a nehezen áthidalható távolság miatt sosem jutottam el a lassan csordogáló folyam partjára. Rendkívüli módon izgatott lettem tehát, mikor körvonalazódni látszott egy Tisza-Tisza tavi hétvége ötlete, melyet Andás barátommal október derekára ütemeztünk be naptárunkba.


hirdetés

 Az elhúzódó vénasszonyok nyara kitűnő lehetőséget kínált egy csónakos kősüllő vadászatra a kiskörei tározó alvízének homokzátonyai között. Pocsai Pisti és Turza András, helyi partizánok társaságában vágtunk neki a tiszai kavicsok becserkészésének. És mint végül kiderült, bizony nem hiába tettük meg ezt a hosszú utat, a felénk oly ritkán horog végre kerülő, gyönyörű kősüllőkért.

A helyiek már rendesen beülték a halakkal kecsegtető részeket. Míg a többiek összeszerelték felszerelésüket és berámoltak a csónakba, lehetőségünk nyílt párat dobni a köves partról is. Öt centis, zöld gumihalat és az enyhe sodrásnak megfelelő jigfejet akasztottam a zsinór végére és oly módon táncoltattam el a sziklák fölött, ahogy a Dunán is megszoktam már. Láss csodát, első dobásra valami vadul támadta, sorozta a plasztikot. Bevágtam és nini, egy termetes csapósügér tiltakozott a horog végén. Partra emeltem első tiszai halamat, hogy nagy örömmel tartsam őt a fényképezőgép lencséje elé. Soha rosszabb kezdést. :o) Idén ősszel nagyon szépen jönnek a sügérek, egy 24 centis Tisza tavi és egy 22-es balatoni után a szőke folyó is megajándékozott egy gyönyörű példánnyal.

Újabb pár dobás és ismét odavert valaki a zöld színű gumihalnak. Bevágtam és bizony az előbbinél komolyabb erővel szembesültem. Meresztgettem szememet a zavaros víz felé és egyszer csak egy fekete alakzat kezdett tekergőzni zsinórom végén. Harcsa, az első tiszai harcsám! Persze, nem volt egy óriás, de az első! Idén ő az ötödik folyami bajuszos, aki megtisztelt jelenlétével és bizony a kezdeti 110-170 centik után eljutottunk a bőven méret alatti kategóriához is. De ugyan milyen harcsa ez, hiszen a bajusza hegyétől a farka végéig fekete volt a kis mohó. :o) A márványos dunai harik után furcsa érzés volt kézben tartani ezt a kis kormos jószágot. Természetesen ő is megkapta a média szereplés lehetőségét, majd vissza lett helyezve a hűvös vízbe, hogy menedéket találjon sügér komája mellett. :o)

Az üdítő fogások után gyorsan csónakba szálltunk, hogy most már tényleg a kősüllők nyomába eredjünk. Bár partról gyorsan képes voltam eredményt felmutatni, csónakban más volt a gyerek fekvése. A dunai horgászathoz alkalmazott fonott zsinór túl vastagnak bizonyult a lassú sodrásban táncoltatott apró gumihalakhoz. A felpöccintés utáni pillanatban a zsineg saját súlya miatt hasat eresztett és nem tudtam kellő finomsággal kezelni fenéken vontatott műcsalimat, illetve a kapásokat sem tisztán érzetem. Ennek köszönhetően az első két halam a csónak mellett fordult le a horogról. Pistinek azonban nem volt ilyen problémája, gyorsan leckét adott nekünk, hogyan kell a Tiszán kövest fogni.... :oP

Végül mi is ráéreztünk a kellő ritmusra, bár a felszerelés alkalmatlansága miatt messze elmaradtunk a helyi szakember eredményessége mögött. Hamarosan András is horogvégre kerítette első kövesét, majd végre elérkezett az én pillanatom. Ütést éreztem a zsinór végén, bevágtam és ezúttal sikerült felszínre erőltetni első tiszai kősüllőmet. Bizony itt apróságokon múlik csupán a siker. Műcsali centiméterek, árnyalatnyi színkülönbségek, zsinór tizedmilliméterek, jig-fej grammok döntik el ki fog és ki nem. Folyamatos próbálgatással, alkalmazkodással lehet csak kiprovokálni az időről időre elszunnyadó kapásokat. Bár Pisti állítása szerint a halak nem ettek úgy mint kéne, azért húsz percenként valaki nyakon csípett egyet-egyet a mohó kis ragadozók közül.

A kezdeti kősüllő parádé után Pisti percei következtek. Az X-edik tüskés hátú után valami igazán különlegeset kerített horogvégre, egy hatalmas rozsdaszínű magyar bucót. Nálunk a Dunán nem ritka vendég márnázás közben ez a védett halfaj, de pergetve most láttam először fogságba esni. Hatalmas feje, barnásan játékos mintázata mosolyt csalt arcunkra. Bizony, jó érzés ilyen különleges halfajt fogni és örömmel tölt el a gondolat, hogy a Dunán és a Tiszán is erősödik a bucó populáció. A következő különleges hal ismét Pistinek adatott meg, egy ifjonc fogas képében. Ő volt a nap egyetlen süllő fogása. Kócos tüskéi csak úgy szántották a víz felszínét, mikor barátom szabadon engedte a kis nemest.

Miután betekintést nyertünk a szőke folyó változatos halfaunájába, ismét a tiszai kavicsok felé fordult a tekintetünk. Pontosabban a kősüllők tekintete fordult műcsalink felé. Szépen jöttek a halak, az átlag 28-30 centiméter körül táncolt. Kisebbek és nagyobbak csak rendkívül ritkán érkeztek. Talán Bandiék csónakjában került kézbe egy 35 pluszos. Mi azonban így sem voltunk elégedetlenek. Ekkor tájt akadt horgom végére néhány igen szép példány, bár meg kell jegyeznem, ha vékonyabb zsinórom lett volna kétszer, háromszor annyi kapást tudtam volna kicsikarni és halra váltani. Na de holtig tanul az ember, legközelebb kiköszörüljük ezt a csorbát is... :o)

András is ráérzett a megfelelő technikára és igen szép halakat fogott. Igazi örömpeca volt ez a javából. Természetesen az összes általunk nyakon csípett rablóhal visszanyerte szabadságát, mire a parton horgászók hangos kiabálással fejezték ki nemtetszésüket. Még volt aki etetőkosárral ránk is dobott. Csendben maradtam, nem szítottam viszályt, mert itt csupán vendég voltam, ám nem kellett volna sok, hogy elveszítsem az önuralmamat és előjöjjön belőlem a veterán punk... :o) Pisti megjegyezte, itt az a szólás járja, hogy amit nem lehet áthúzni a spiccgyűrűn, azt bizony viszik... Keserű mosoly volt a válasz, de a sorban kapó kősüllők gyorsan feledtették a bosszús pillanatokat.

 Miután kellően kiszórakoztunk magunkat, új helyek után néztünk. Csónakonként nagyjából harminc-harminc köves jött ki ekkorra, bár azért Pisti alaposan leiskolázott minket darabszámot tekintve. Süllős kövek után kutakodva lejjebb csónakáztunk a Tiszán, de a kiszemelt helyek sajnos most nem adtak halat. Pedig ilyen ígéretes ruganyok, hídlábak felénk nem igazán akadnak. Érdemes lesz majd ide visszatérni, kicsit körbeszaglászni ezeket a részeket is. Naplemente előtt még egy kicsit kősüllőztünk, de a kapások már elcsendesedtek. Lassan erőt vett rajtunk a fáradtság, ideje volt partra szállni, hiszen a következő nap is emberesnek ígérkezett, ugyanis a Tisza-tó csukáit vettük üldözőbe a nádtenger csendes öbleiben.

Ezt volt tehát rövid története első találkozásomnak a szőke folyóval és nem tagadom, első látásra szerelem lett belőle. Gyönyörű szép tájak, barátságos horgásztársak, és a mértéktelen kizsákmányolás ellenére is, dunai ésszel szinte elképzelhetetlen halbőség. Vajon meddig marad meg nekünk ez a kánaán? És miért több ennyivel a hal itt, mint az öreg Dunán? Mennyit bír el a természet, ha mindenki hazaviszi a maga három kiló kősüllőjét? Ilyen kérdések fogalmazódtak meg bennem, de gyorsan elhessegettem aggódó gondolataimat, hiszen egy ilyen szép nap végén csak kellemes ábrándoknak szabad utat engedni. Az utolsó szösszenet, ami eszembe jutott a nap végén, a költő után szabadon: Ki a Tisza halát fogja, vágyik annak szíve vissza... és bizony, így is van. :o)

Végül tekintsétek meg ezt a saját készítésű videót, amely a tiszai kalandunknak állít emléket:

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 


hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés