Tél derekán

Télen érezhetem magamat igazán szerencsésnek, hogy dunai horgász vagyok, hiszen szeretett folyóm akkor nyitja meg bőségkosarát, mikor más vizek vastag jégpáncél alá rejtőznek. A horgászok nagy része ekkor a négy fal közé szorul és a fűtött szobában tavaszról álmodozik, ám jómagam és barátaim már kora délután az ártéri erdőben bolyongunk, havas köveken szökdécselünk, fürkésző szemekkel próbálunk olvasni az örvénylő víz rajzolta fodrokból.


hirdetés

Vajon, ma merre találunk rá az éhes süllőkre? Míg más pecások már számolják a napokat a kikeletig, mi bizony azért aggódunk, hogy hány horgászatot sikerül még beszorítani a naptárba a közelgő tilalomig, a dolgos hétköznapok foghíjai közé. Nagy elégedettséggel mondhatom, ez a tél volt ezidáig a legemlékezetesebb gumihalas szezonom, mert szinte minden horgászat megajándékozott kisebb-nagyobb sikerélményekkel.

Előfordult, hogy tomboló, jeges szelet, havas esőt kaptunk az arcunkba és az embertelen időjárás alaposan próbára tette tűrőképességünket. Ám, ilyen körülmények között is sikerült eredményt felmutatni. Már azon gondolkodtam, hogy feladom mára a próbálkozást, mert a zsinór szinte dobásonként belefagyott botom spiccébe. Rendkívül idegesítő mondhatom, pár percenként leheletemmel olvadásra bírni a jeges gyűrűket. Dobot cseréltem orsómon és a vékony monofil zsinórral máris jobban érzetem a ritmust. Azon tűnődtem, hogy a műanyag zsineggel sokkal jobban kell koncentrálni, nehezebb kontrollálni gumihalam mozgását, mikor valami határozottan megrántotta botom spiccét. Lám, a dunai süllő kapását még a nyúlós kanóccal is kitűnően lehet érzékelni. Bevágtam és rögtön csuklómban lüktetett a zsinór túlsó végén szabadulni próbáló rablóhal.

Rutinos mozdulatokkal fárasztottam halamat, de ezúttal nem kellett minden tudásomat latba vetnem, mert csakhamar feldobta magát a zöld vízfelszínre. Kisebb forma, 37 centis süllőmet gyorsan kiemeltem a habokból, sebtiben készítettünk róla pár fényképet, majd megszabadítottam a szúrós falattól. Sneci színű kishal imitációra szottyant kedve. Apropó, színek... az elmúlt időszak megmutatta számomra, hogy bár van jelentőségük a Dunán is, mégsem akkora, mint azt a szakirodalom taglalja. Nappal, tiszta vízben a természetes, sneci szín, zavarosban a fehér, sötétedéstől pedig az áttetsző zöld-flitteres, UV zöld színek adták a halat. Nem volt szükség világrengető csodákra, trükkökre. Visszatérve az eseményekhez, süllőcskémet óvatosan visszahelyeztem közegébe, hogy folytathassa ádáz harcát a túlélésért.

A fényváltás időszaka mindig kimagaslónak bizonyult eredményesség tekintetében. Ha a nappali órák nem is, amint beállt a sötétség, menetrendszerűen megérkeztek a táplálkozó süllők. Bár előfordult, hogy 3-4 kapásom is volt egy horgászat alkalmával, egy-két fogasnál több sosem akadt meg ebből a parádéból. Ilyet általában akkor tapasztaltam, ha óvatosan táplálkoztak a ragadozók. Ha étvágyuknál voltak, a kapások sokkal határozottabbnak bizonyultak, bár ilyenkor csupán egy-egy hal jelentkezett a horgon. Ki érti ezt? Mindenesetre a körülményeket nem én szabom meg a Dunán, sokszor bizony örültem már akkor is, ha egy süllő beesett a nap végére. Tél van és vadvízen járunk. Minden fogás aranyat ér!

Január végéig amúgy a Duna vize rendkívül tiszta, mélyzöld színben pompázott. Nem túlzás, ha azt állítom, hogy jobb fényviszonyok mellett akár másfél - két méterig is le lehetett látni. Ezeket a körülményeket szeretem a legjobban. Nincs is annál szebb, mint amikor a mélyben felbukkan a horogtól szabadulni próbáló süllő alakja és fejét rázva próbál kereket oldani. Alapvetően az is megfigyelhető volt, hogy hasonló méretű süllők általában együtt bandáztak. Ha 40 centis forma süsüt fogtunk, lehetett tudni, hogy a többiek is olyasformák lesznek az elkövetkező napokban. Ha viszont beköszönt egy derekasabb példány, izgatottan vártuk a folytatást, mert bizony a termetesebb süllők csak időszakosan látogattak ki a kövekre. A körülményekkel való kalkuláció és a tapasztalatokból fakadó következtetések, egy izgalmas, halakkal vívott sakkjátszmává alakították a hűvösebb hónapokat. :o)

Egy fagyos téli délutánon Roland barátommal érkeztem a kövezésre. Sötétedésig dobáltunk, de semmi érdeklődő nem akadt, gumihalaink rendre érintetlenek maradtak. Éreztem azonban, annyira stimmelnek a körülmények, hogy valaminek történnie kell. Egyenletes, tiszta víz, szélcsend, fagypont körüli hőmérséklet... ideális süllős viszonyok. Lassan besötétedett, vadul mart bele a hideg húsunkba. Minden lélegzetünk hatalmas vattacukorként hagyta el deres szánkat, de mi csak szótlanul álltunk, emelgettük botunk spiccét és koncentráltunk a bármelyik pillanatban bekövetkezhető kapásra. És ekkor, szinte varázsütésre valami nagyot koppintott odalent műcsalimon, mire én emberesen beletartottam az akcióba.

Intenzív, ellentmondást nem tűrő tiltakozást éreztem a zsinór túlsó végén. Hm, egy süllő a jobbik fajtából... - erőltettem pirosra fagyott arcomra egy kósza mosolyt. Lazítottam orsóm fékjén és minden érzékemmel a fárasztásra összpontosítottam. Talán ez lesz a szezon utolsó szebb süllője, eszem ágában sincs elengedni. Roland barátom már ott gubbasztott a kövezés aljában és mindketten kíváncsian vártuk, mi bukkan majd fel előttünk sötétbe hasító fejlámpánk fényében. És bizony egy gyönyörű süllő körvonalai törték meg a Duna mozdulatlan víztükrét. Barátom megpróbálta kiemelni, de egy suta mozdulatnak köszönhetően a hal visszapottyant a vízbe. Ember! - kiáltottam rá, de érzetem botom spiccén, még nincs baj. A második próbálkozás már szerencsére sikerrel járt. Elégedetten mérlegeltük süllőmet: 50 cm és kereken két kilogramm. Végül, pár fotót követően, gyengéden visszahelyeztem a fagyos vízbe, miközben figyelmetlenségemben kesztyűstől nyúltam be a jeges habokba. Bizony, ennek meg lett a böjtje a horgászat végéig. :o)

Így teltek hát a januári horgásznapok. Szinte kivétel nélkül sikeresen. Jimmy barátom közben megfogta élete süllőjét. 77,5 cm-es hosszával és 7,3 kilós súlyával olyan rekordot állított be, amely bizony a baráti társaságunkban jó sokáig etalon lesz még. Ezúton is gratulálok neki. :o) Ekkor még azt hittem, hogy a február is izgalmas élményekkel fog megajándékozni, de tévedtem. A beköszönő enyhe idő, és a Dunát kakaó barnára festő, áradó Rába rátették a pontot a szezon végére. Itt-ott még érkeztek hírek jobb fogásokról, de én inkább más vizek felé vettem az irányt ebben az időszakban.

Nagyon tanulságos volt számomra a téli gumihalas - süllős idény. Úgy érzem, ebben az esztendőben megtörtént az áttörés és sikerült stabilan fognom a süllőt a Dunán. Nyilván a legtöbb példány kiló-másfél kiló körül szambázott, de számos kivételes példányt is sikerült horogvégre kerítenem. Azt gondolom, hogy az idei tapasztalatokból építkezve, jövőre újult lendülettel ugorhatok majd neki a téli időszaknak. De ne siessünk ennyire előre az időben, hiszen előttünk áll még a nyári wobbleres szezon, ami legalább ennyire izgalmas kalandok sorával kecsegtet.

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 


hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés