Szülinapi márnák

Hosszú évekre visszanyúló hagyomány, hogy a születésnapomon nem dolgozom. Arra azonban kevés alkalommal volt példa, hogy olyan csodás idővel köszöntsön rám a március, mint most. Mit volt mit tenni, elmentem hát pecázni egyet…


hirdetés

Már néhány napja, amikor utoljára itt jártam, akkor is rendkívül alacsony volt a Duna, most pedig még vagy húsz centi hiányzik belőle ahhoz képest is. Ez nem jó… Gyógyulófélben lévő térdeimre tekintettel nem a meredek partfalon ereszkedem le a cuccokkal, sétálok inkább körbe. Tovább tart, de biztos lejutok épségben.

Elkészítem a harcálláspontot. Régi babona, mindig a merítővel kezdem. Utána állítom fel a botállványt, aztán következnek a botok. A horogelőkét és az etetőkosarat kell csak beakasztani a megfelelő helyre, kész is! Az etetőkaját tegnap este bekevertem, csak átforgatom gyorsan a vödör tartalmát. Csontik horogra, kaja a kosárba, gyía… Ma kisebb kosarakat használok, mint múltkor, de a távolság most is 20-25 méter körüli. A fölső bot zsinórját kiakasztom a klipszbe, az alsót egy kicsit beljebb dobom.

3 teljes óra telik el békében, nyugalomban, halak és általában mindenféle izgalom nélkül. Hurrá. Már épp elkönyvelném ezt a napot is a bukták közé, amikor a fölső botom spicce két rövidet bólint, majd harmadjára erősen a víznek csavarodik. A márna - nem lehet más - elég vehemensen indul, majdnem kikéri a zsinórt a klipszből, de az utolsó pillanatban sikerül a partnak fordítanom. Érzem, ahogy a sekély vízben időről-időre lenyomja a fejét, meg-megiramodik. Egész a part közelében van már, mikor a bot megakad, nem mozdul tovább. A halat még halványan érzem, de a szerelék bizony leakadt valamiben. Szitkot morzsolok szét a fogaim között, aztán gondolok egy merészet: rábízom a márnára! Lassan engedem vissza a spiccet, a zsinór feszessége egyre csökken. Szinte már belazult, amikor megint nagyot bólint a spicc, a bajszos kiszedte a cuccot az akadóból. Végre látom a halat, nem is nagy. A merítő közelségétől megijed, elszalad, visszahúzom. Harmadjára tudom csak a hálóba kormányozni. A szákban szokás szerint nagyobbnak tűnik, mint amilyennek a vízben látszott. Szerencsére…

Majd’ kétkilós, alig tudom biztosan átfogni vaskos tarkóját. A horog a szája szélében. Biztosan tart, de nem sok híja volt. Vigyorgok, mint egy szekér vadalma. Boldog szülinapot nekem!

Magasra tettem a mércét ezzel a márnával, elcsendesedik körülöttem megint minden. Unalmas mezőnyjáték veszi kezdetét. Sorminta: semmi, semmi, géb. Ugyanez sokszor. Aztán megint, semmi, semmi, géb. Sneci. Micsoda?! Tényleg, 25 méterről, fenékről, 10-es horoggal. Szerencsétlen. Aztán géb megint.

Új játékot találok magamnak, szerelek minden második dobás után. Hol az előkét hagyom bent, hol az egész cuccot. Kövek, akadók nőttek elém az elmúlt percekben. Ott, ahol oly kényelemben horgásztam eddig, mintha az étkezőasztal lapján pecáltam volna, most képtelen vagyok épségben kiszedni egy szereléket. Három kapás, mindhárom szakadással végződik. Az egyik botomon monofil előkét használok, a másikon vékony fonottat. A harmadik elszakadt előke után a másik boton is fonottra váltok. Erről vesztem el a negyedik halat. Vele komoly kézitusába bonyolódok, egész a part közelébe kipumpálom, végül megkönnyebbül a bot. A horog sértetlen, valószínűleg vékonyan akadt. Hogy az a…

Csönd. Megint. Ilyen ez a nap, rövid, eseménydús etapokat hosszú, unalmas órák váltják. Többen is meglátogatnak közben, de erről most nem ejtek szót. Eltelik az idő. Hamarosan megyek. Mire végre döntök, az alsó bot spicce aprókat mozdul. Türelmetlen vagyok, de sikerül! Újra márna, érzem a lüktető tempót a boton. Nem nagy, de elszánt. Nagyon elevenen mozog, ha megáll, fejét lefúrja az aljzatra. Nem adja fel, még a szákban is dobálja magát, kézbe venni is eltart egy darabig.

Végre megnyugszik, megragadom, kiemelem a szákból. Horgot szabadítok. Röhögök. De tényleg… A hal – szűk másfeles, vagy még annyi sem – szájában öt (jól mondom: öt!) horog. Az a horog, amivel végül megfognom sikerült. Ez egy. Két horgot találok a szája szélén az általam elvesztettek közül, az egyiken még a csontik is elvannak, békében. Ez eddig három. Egy negyedik, kicsit nagyobb horog és egy, az enyémhez hasonló méretű, de más formájú tű pedig a szája belsejében figyel. De most komolyan. Két horoggal a szájában felvette háromszor az általam felajánlott csontikat. Kétszer ezekkel is meglépett. Harmadszor nem. Atya világ!

A Nap már laposan tűz a hátam mögül, a töltés árnyékában hűvös van. Megyek. Jó volt, jövök hamarosan!

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 


hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés