Szezonzáró szezonnyitó

Halas és nem halas képek. Benne a legújabb egyéni rekorddal. Végre kijutottam! Nem nagyon volt mostanában poszt. Ennek oka nem a halakban, de még talán nem is a horgászban keresendő. Egyszerűen nem mentem. Voltak más dolgok is az életben, amik előnyt élveztek a bloghoz, de még a horgászathoz képest is. Ilyen ez: mégis csak egy hobbiról beszélünk. Lehet, hogy lassan átalakul a kisgyerek-blog, és egyedfejlődésének új szakaszába ér, ahol már a Dolgozó horgász blogja címet fogja viselni. Még nem tudni, hogy kajakos vagy kajaktalan dolgozó horgász lesz-e, de nem teljesen mindegy, ha szimplán csak nem jut ki?


hirdetés

A nem túl sok jóval kecsegtető felvezetés ellenére most végre valami jóról is beszámolhatok. Mentem. És aki megy, az fog! tartja az örökzöld mondat. Hát én fogtam. Íme:

Kiszállás előtt ezt mutatta a kocsi hőmérője. Japán és pontos. Pontosan két fokot mér felül. Szóval deresedett minden. Az úton szembejövő helyiek szélvédői meg úgy néztek ki mind, mint egy használt kaparós sorsjegy.

Végre, csukázok egy jót. Gondoltam magamban. Vittem is magammal két fonottal felszerelt pálcát, már majdnem botot, amikkel gumihalazni és támolygózni tudtam a visszaduzzadt patakon. A zavaros vízben csak a küszök hajtották a felszínt, semmi érdemleges nem történt. Azt kivéve, hogy az egyfokos harmat combközépig eláztatta a ruhámat. Nem volt jó, na…

Mire a népek kijöttek az első miséről, a nap is feljött és a töltés is felszáradt. Én meg már majdnem hazafelé indultam, mert semmi értelmét nem láttam az egésznek. Két-három kilométeren voltam túl, de még csak nyomát sem láttam halaknak. Elhatároztam, ha már az egész napom szabad, a halak meg nem jönnek, akkor dobok ma egy Baranya-túrát. Összesen kilencven kilométert autóztam, öt helyen álltam meg, de érdemes volt.

Ilyen, és ehhez hasonló csodálatos helyeket leltem. Persze hal az csak nem akadt.

Az egyik megállómnál egyszer csak varázsütésszerűen megjelentek végre a domolykók. Nem rajokban, csapatostul, hanem maximum hármasával járták a vizet. Nem sok, de legalább a mohos hátú fajtából voltak. A tapasztalat, hogy ezek megfoghatatlanok. Fonottal tuti a betli, ezért összedugtam a másfeles Privit a vékony monofillel. Kristálytiszta víz, élén szél, keskeny pálya. Őt küldöm harcba: hosszú, lapos dobások, amikbe alig-alig zavar bele a szél.

Első kapás viszonylag hamar jött. Amikor utána fordult a hal, én sem hittem benne, hogy leveri. Ilyen velem úgysem történik meg. Mindig csak lekövetésig jutnak az ilyen malacméretűek. Aztán nem. Hirtelen elnehezedik a nejlon, és a hal keresztbe-úszva tartja magát. Nincs fröcskölés, nincs perpatvar. Talán a vékony bot és a 14-es monofil teszi, de a küzdelem csak másodpercek múlva kezdődik. Ekkora meg már szákkal az oldalamon mélyen ülök a magas partszakadás aljában. Ilyenkor nem számít két csepp víz a zokniban! Türelmes vagyok, nem erőltetem, de ő se nagyon küzd. Egyszer befúrja magát a szemközti növényekbe, de onnan hamar kifordítom. Lassan szákolni kéne, de az adrenalin most önti csak el az agyam.

A hosszú kantáron még kimozogja a Privilege a zsinór a halat, de mi lesz a lábam alatt, ha nem tart eléggé a horog. Végül a hosszú nyélnek köszönhetően szinte a sodorvonalban merítek alá. Alig fér bele a karimába. Perszonál beszt. Csak az enyém!

Centi a kocsiban maradt. Ilyenkor mi mindig ez van, és Így van jól. Faroktőig két nagy arasz meg még pár centi. Ide feltöltök néhány képet (1, 2), a méret gyanánt, akit érdekel. Több fotót nem csináltam, mert így is eléggé megviselt volt már a hölgy(?), visszaerisztettem gyorsan.

Abba kéne hagyni. Most. Ennél nagyobb ma már úgyse jöhet. Ha jól belegondolok egy ilyen domolykó egy életre is elég, nemhogy egy napra…

Neki a vöröses farok úszója lógott ki egy rőzsecsomó alól, ahol megpihent a visszaáramló vízben. Fölé kerültem és orvul becsaptam a Kenart-tal. Őt már szalag mentén mértem, faroktőig 30 centi volt.

És akkor az előző??? Azt nem értem volna át ilyen könnyen, az biztos.

Menjünk tovább, ezt a helyet is kilőttem. Itt is csak ezt az egy értékelhető halat láttam.

Már a legtöbb helyen jön föl a gaz. Még két hét, és horgászhatatlanná válnak ezek a vizek. És ez is így van jól. Legalább nyugadalom és béke fog honolni domolykóék háza táján. Itt csak egy kicsi jött. Reméltem, hogy nem húsz centinként csökkenő sort nyitottunk, mert akkor a negyedik már mínuszba fordulna.

Szerencsére csak egy hullámvölgy volt. Kis idő elteltével jött megint egy darabosabb (sic!) példány.

“Vedd már ki a számból, Te idióta!” – ha a halak beszélni tudnának. Kivettem. Felmutatós kép. Ő is bőven harminc felett volt.

Beborult és egyik percről a másikra a domolykók is eltűntek. A Kenart nyelve is odalett egy hídlábon. Elindultam hát haza. Lehet, hogy idénre kész vagyok, szögre akasztom az UL-t. Úgy nyitottam a szezont, mint aki zárja! Ilyen ez, aki megy, az fog.

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

lucius
4 éve

Nekem a horgász botom be van méretezve a nyele... Nem gyárilag.))

1
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés