Süllők a javából

Mint utolsó dunai írásomban is beszámoltam róla, a nyár, illetve a kora ősz szépen adta a halat az öreg folyón. Ám, ez a nagyszerű időszak október közepére teljesedett ki igazán, mikor egy közelgő, nagyjából másfél méteres árhullám borította fel a már jó ideje beállt, alacsony víz törvényszerűségeit. Nézegettem a naptárt és úgy számolgattam, hogy ha minden felelősséget várólistára teszek, mindössze négy alkalommal tudom majd megütni ezt az ígéretes időszakot, vállalva az éjszakai horgászat utáni keserves, négy kávés munkanapokat is. Na de hát, ugye, mindent a süllőkért. :o) Kíváncsian vizslattam hát, melyik napon hová ér el a pezsdülés, hol várható a tetőzés, hogy a legoptimálisabban tudjam majd kihasználni a vízszint emelkedés által kínálkozó lehetőségeket.


hirdetés

Az árhullám érkezése, úgy emlékszem, hét közepére esett. András barátommal munka után indultunk útnak, hogy megüssük a pezsdülést. Az elmúlt hetekben a süllőket a lapos, sóderos részeken találtam meg, mindössze ötven-hatvan centis vízben vadásztak, így most is ezeket a sekély területeket vettük célba. Természetesen efféle pályákon csupán a sekély járású, minnow formájú wobblerek, jöhetnek szóba nálam, mint például a Rapala Original, vagy a Husky. Mire a Duna partra értünk, a víz már elkezdett emelkedni. Felváltva dobáltuk végig a limányosan kavargó víz egymást követő állásait... süllő gyakorlatilag bárhol lesben állhat. Az egyik apróbb kőszórás által megforgatott vízben, végre rendkívül érdekes kapásom akadt. Tempósan húztam át a lassú részen Husky wobbleremet, mikor elnehezült a cájg. Rögtön beletartottam az akcióba, de nem jött életjel a túlsó végről.

Olybá tűnt, mintha faágba akadtam volna... pumpáltam is magam felé a koloncot, mire az nehézkesen közeledett felém. Ám, az uszadékfa a lábam előtt egyszerűen tovább haladt sodrásnak felfelé. Ejha! :o) Elkezdtem erőltetni a másik irányba, mire végre megérkezett az első fejrázás. Nocsak, mégis csak halam van! Innentől kezdve már rutinszerűen ment a fárasztás és hamarosan egy páratlan szépségű, 55 centis tüskés hátú útonállót tudhattam magaménak. A citrom Husky-ra keresztbe mart rá. Készítettünk pár frappáns képet, majd útjára engedtem a pezsdülés adta rablóhalat. Sajnos, gyorsan eljött az éjfél így kénytelenek voltunk befejezni a horgászatot, pedig szerintem lett volna még lehetőségünk süllőt fogni. Hát igen, másnap hajnalban meló :o)

A tetőzést egy másik Duna szakaszon terveztem meghorgászni. Csabi barátommal már jó előre megbeszéltünk egy közös pecát. A délutánt a holtág-csukák becserkészésére szántuk, de sajnos nem jártunk sikerrel. A sötétség beálltával kikötöttük csónakunkat egy vízbe dőlt fa ágaihoz, amely eltartott minket négy-hat méterre a parttól, lehetőséget kínálva, hogy kényelmesen, hosszában meg tudjuk húzni a parttal párhuzamos törést. Semmi jele halaknak, pedig működnie kéne a dolognak... érkező víz, lehűlő, borongós, süllős időjárás, valaminek történnie kéne. :oP Már jó ideje dobáltunk, közben beszéléssel múlattuk az időt. Lassan tervezgettük, hogy odébb toljuk a talicskát, mikor a mélységben táncoltatott kilenc centis shadomra brutális koppintás érkezett. Rögtön belevágtam az akcióba és botom karikába hajlott, orsóm fékje pedig ígéretesen ciripelni kezdett. Jó hal járt táncot horgomon a sötét mélységben.

Zsákmányom eddig sosem tapasztalt agresszivitással rontott a sodrásba, így először nem is süllőre, hanem kisebb harcsára gyanakodtunk. Eltelt jó három-négy perc mire fel tudtam húzni annyira ellenfelemet, hogy megpillantsuk... egy rendkívül hosszú hal sziluettje fehérlett fel a mélységből. Még mindig nem tudtuk, kivel állunk szemben, hiszen süllőhöz képest túl agresszíven viselkedett, meg igen hosszúnak is tűnt. Végre felbukkant a felszínen prédám... Nagy süllő! - kiáltott fel barátom. Most kezdett el remegni kezem, lábam az adrenalintól. Életem eddigi legnagyobb sárkánya védekezett a zsinór végén, de nem aggódtam, wobbleremen két darab nagy méretű, kifogástalan minőségű Owner horog tartja prédámat, amiket nem lesz könnyű kirázni. Nem túlzok de nagyjából hét-nyolc percbe telt, mire ellenfelem megadta magát és engedelmesen felfeküdt a víz felszínére. Csabi barátom végül grabancon ragadta és csónakba emelte őkelmét... ekkor csodálhattuk meg igazán kivel is akadtam össze.

Egy rendkívül furcsa süllőt tartottam kezeimben. Teste igen hosszú volt, de mégis formás, húsos, cseppet sem beesett. Feje hatalmas és csontos, szemei pedig mintha alufóliából lettek volna, nem a megszokott üvegesek. Valószínűleg egy öreg tejest sikerült nyakon csípnem. :o) Gyorsan lemértük a hosszát... faroktőig 87 cm, teljes hosszban pedig 95-t mutatott a skála. A digitális mérleg 6.55 kilónál állt meg. Majdnem két és fél kilóval szárnyaltam túl korábbi süllőrekordomat. :o) Persze nem maradhatott el a fényképezés sem, majd óvatosan visszahelyeztem közegébe a meglepett csúcsragadozót, hogy tovább riogassa a vermelni készülő keszegeket. Ha a jövőben újabb alufólia szemű süllőkkel fogok találkozni, azoknak jó eséllyel lehet ő az apjuk. :oD Hihetetlen öröm volt nézni ahogy egy hatalmas loccsanással eltűnik a sötét mélységben. Még sokáig csak ültem a csónakban az átélt élmények hatása alatt.

Az árhullám lemenő ágát ismét a sekély pályán ütöttük meg Andrással. Szerencsére a víz nem zavarosodott be és nagyon ígéretesen kavargott előttünk. Ám, ez az este mégsem volt az igazi. Először Andris wobblerét verte le egy zsenge süllő, minek köszönhetően tiszteletbeli dunai süllőpergetővé avatódott cimborám. :oD Majd én vertem szájba egy negyven-egynehány centis bratyóját. Lám, ekkora süsük is bátran nekimennek a 13 centis Huskynak. Nem is erőltettük tovább a pecát, mert az a tapasztalat, hogy ahol több kisebb süllőt fogunk, ott nagyobbakra nem igazán lehet számítani. Jobbnak láttuk szedni a sátorfánkat. További helyeket is megpróbáltunk, de másutt nem jutottunk akcióig.

Az utolsó támadás az árhullám végére esett. Ekkor is egy laposabb részt választottam ki, ám itt egy hirtelen törésben végződik a plató. Ilyen pályán bármikor beeshet bármi, akár a semmiből is. :oD És bizony, most is adott halat... András hamarosan a nevemet kiáltotta, hiszen egy szebbecske süllőt sikerül nyakon csípnie. Faroktőig 50 centit mértünk zsákmányára, majd pár fotó után visszaadta a Dunának idei legnagyobb süllőjét, én pedig gratuláltam a sikeres fogáshoz. Lám, így sikerült értékesíteni az október közepén érkező vízszint emelkedést. Nem mondom, hogy ha többször megyek ki, vagy estenként egyedül, nem lett volna lehetőségem több halat fogni, de úgy gondolom panaszra így sem lehet okom. Egy igazán élvezetes időszak volt ez a Dunán. És a wobblereknek még mindig nem járt le az ideje ezében... hamarosan újabb élménybeszámolóval és szép fogásokkal jelentkezem. ;o)

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 


hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés