Nyári csukázás HD (1080p 60fps)

Hosszú időt követően végre lejutottam pecázni. Ráadásul már halat, halakat is fogtam. A hét elején hajnalban már belemarkoltam egy jobb pecába, de annak a videoanyaga még erősen tanuló munka volt. Szoknom kellett a technikát. Távirányító, bekapcsolás, kikapcsolás, kameraszög, beállítások. És akkor még nem is beszéltem a vágásról…


hirdetés

Péntek délután a peca mellett már a "forgatás" is tudatosabb volt. Immár két kamerát vittem, és kicsit jobban figyeltem a kamerapozíciókra is. Érdekes kameraképek, amik nem saját találmányok, de azért így is vadul tud kinézni. És persze megint sok hal volt. Fogtam két szebbet is, olyan másfeleseket. Egyet asszem sikerült is megszákolnom, a másik lelépett egy szaltóval. Rengeteg kapás volt. Azon már nem lepődtem meg, ha egymás után két-három dobásonként ugyanazt a halat akasztottam meg, de szerintem van olyan hal, amit már a hét eleji pecán is partra tettem.

Hasznos volt a szerbiai Jezero Jocán a nagy szélben szerzett tapasztalat is. Délutánra itt is felélénkült az É-ÉNy-i szél, ezért szélellel szemközti oldalon kezdtem, mert ezekre a nádasokra tolta fel a vizet a szél. Ez a halakat is behozta. Volt is bőven akció. Szinte minden dobásra.
Majd átmentem a másik partra, szélvédett, benapozott helyre. Oda, ahol előzőleg nagyot arattam. Most nulla volt. Fogtam magam, és visszamentem a szelesebb pályára. És a csukák még mindig ott tanyáztak. A sok kapás rá se fért mind a videóra. Aztán az egész olyan fél nyolckor megtorpant. Nem volt több kapásom, én meg széthúztam a botot, és elmentem még egyet sétálni, már amennyit tudtam a szúnyogoktól.

Csak Lusoxra jöttek. Nem is vittem mást, csak abból párat, meg drótot. Ennyi.

(lábjegyzet: a zeneválasztásért mindenkitől elnézést kérek, majd legközelebb "természetközelibb"-et választok)

 

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

Ádám81
2 éve

Gratulálok! Jó a film is meg a zeneválasztás is! Teljesen rendben van, csak így tovább! :)

1
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés