Nehéz eset

Komolyan mondom, már az odavezető út is megérte. Nem jártunk túlzottan messze Budapesttől, mégis egészen elfeledkeztem a városról, a lenyűgözően szép táj teljesen magával ragadott. A kicsit borongós, esős idő és az őszi színek csak fokozták a fenséges látványt. A második meglepetés akkor ért, amikor ránéztem a vízre. A színe komoly mélységre, a felszín mozgása rendkívül erős áramlásra utalt. No de sebaj, hisz itt laknak a halak!


hirdetés

Szó se róla, tényleg baromira folyik ott a Duna. Csabi azt mondta, az 5 unciás kosár nem nagyon áll meg, ezért rögtön a hatossal nyitottam. Legalább 6-7 méter kellett neki, mire leért a fenékre, aztán ott sem állt meg, hozta kifelé a folyó. A 7 unciás (hahó, 7x28,4 grammról, azaz majd’ húsz dekáról beszélünk!) kicsit hamarabb leért, majd meg is állt, némi bizonytalankodás után. Ebben az is segített, hogy a dobás távjában még lejtett a meder, így a sodrás részben a rézsűnek is nyomta a kosarat, segítve annak stabilizálását.

A legegyszerűbb megoldás, ha a kosarat egy karabineres forgó (úriasan feeder adapternek is nevezik…) segítségével fűzzük a zsinórra. Én általában rövid gubancgátló csövet használok erre a célra, ám a legtöbb alkalmatlan ilyen tömegű kosárhoz. A karabiner rész elcsúszik a helyéről, drótja elhajlik vagy eltörik a cső maga. A képen is látható Horváth-féle, zöld színű gubancgátló eddig az egyetlen, ami bírja ezt a kiképzést. Egyet azért már eltörtem így, de legyen ez a szabályt erősítő kivétel.

Az OK, hogy ez a féltégla méretű kosár valahogy megáll a sodrásban, de mivel hajigálja az ember?! Ehhez már rendes paradicsomkaróra van szükség, 200 gramm fölötti dobósúlyra. Mondhatjátok, hogy némelyik heavy feeder is megoldja rövidebb távra, ami igaz is, de egyáltalán nem mindegyikre. Legyen hát mégis paradicsomkaró! Az akkor még létező Halacska horgászboltban, Ferikénél vettem az enyémeket. Nem vagyok nagy híve a brutál erősségű cuccoknak, de ezeket esküszöm megkedveltem. A lovat ki lehet velük rángatni az istállóból, mégis van bennük rugalmasság, nem egy érzéketlen seprűnyélről van szó. Persze, aki más márkától keres, biztos talál erre megfelelő Daiwát, Cormorant, Tubertinit és ki tudja még hányfélét.

Az orsó kiválasztása egyszerű volt, hisz ezer éve az enyém ez a két Baitrunner. Anno, amikor még ifjú voltam és bohó, voltak amolyan bojlis terveim, ezekhez szereztem őket. Aztán lett belőlük csukázó orsó, végül porfogó, bár egyikük be-be segített a messzehordó feederbotomon, a viszonylag nagy dob miatt. Kellően nagy és erős szerkezetűek ehhez a pecához, a komoly tömegek dobálásához.

Elég faramuci idő volt. Reggel még lógott az eső lába, aztán folyamatosan tisztult az idő, két óra múlva már a Nap is előbukkant kicsit. Később észak felől rémületes felhők, szél és hideg levegő tört ránk. A távolban komoly felhőszakadás lehetett. Fel is állítottam az ernyőt, rendesen kitámasztottam, bepakoltam alá a cuccaimat. Rühelltem volna, ha elázunk, de legalább felkészülten vártam az égi áldást. Nem jött, hál’ Istennek.

Amikor Csabi erről a helyről beszélt, a történetben felbukkantak domolykók, leánykoncérok és márnák is. A bajszosokkal sokat találkozom, leányhalakkal néhanap, de domolykóhoz az elmúlt pár évben nem volt szerencsém a Dunán. Hogy, hogy nem, az első kapás, az első hal egy domi volt. Nem egy óriás, de gyönyörű, nagyszájú a lelkem. Több domolykó nem szerencséltetett aznap, viszont ennek az egynek is nagyon örültem.

Az etetőanyag hatását növelendő számos poraromát próbálgattunk a nap folyamán. Szórhatjuk az etetőanyagra a bedobás előtt vagy meghinthetjük vele az etetőanyag dugók közé tett csontikat is. A fenti képen a VDE klasszikus aromája, a dévéres (karamell) van a kaján. De itt aztán tényleg szabadon szárnyalhat a fantázia, feltúrhatjuk a konyhaszekrényt és kipróbálhatunk bármit, amiről úgy gondoljuk, hogy szerethetik a halak. Hogy melyik volt a nap nyertese, mi hozta a legtöbb halat? Ha elmondanám, meg kéne öljelek… :)

A domi után, a nap hátralévő részében én csak márnával találkoztam, szám szerint hattal. Egyetlen kicsi, kiló alatti példány volt csak, a többiek másfél és két kiló közöttiek voltak. A húzós vízben nagyon erősen védekeztek a halak és a kapások is rendkívül intenzívek, erőszakosak voltak. Sajnos nagyon sok rontott kapásom és lemaradt halam volt. Három alkalommal a fárasztás közben akadt el a szerelék, csak komoly kézitusa és halvesztés után tudtam a motyót kiszabadítani. Kétszer a megakasztás pillanatában szakadt a monofil előke, és volt egyszerű lemaradásom is. Egyelőre nem tudom a halvesztések okát egyértelműen beazonosítani, de sokkal több volt, mint a szokásos.

Csabi eközben néhány gyönyörű leánykoncért fogott, és márna is akadt nála egy-kettő. A végszerelékeink közt csupán néhány méter volt, de kajáink különbözőek. Nyilván nem véletlen, hogy nála ott volt a leányhal, nálam egy sem (már a kifogott halak közt…). A koncér az egyik legszebb folyóvízi halunk. Aki már látta, kézbe fogta, az tudja, Aki még nem, annak elég ránéznie a képekre. Csabi legnagyobb leányhala 46 centi hosszú volt. Jó volt látni, milyen szeretettel, milyen óvatosan bánt ezekkel a halakkal.

Vendéglátóm kicsit korábban távozott, én maradtam még pár órát. Nem volt túl sűrű (igazából az egész nap inkább szórványos volt a halfogás, nem folyamatos), de a márnák nem hagytak teljesen magamra. Az utolsó bajuszos olyan kapással jelentkezett, hogy nyeletőfékes orsó híján már nem lenne állványom és botom sem. Szerencsére ez a csúfság nem esett meg velem. Szép nap volt ez. Az erős áramlás próbára tett, a nehéz kosarakat és az extrém erős felszerelést még szoknom kell. Ki kell még tapasztalni, hogyan lehet itt az ember eredményes, de első pecának remek volt ez. A hely annyira szép, a halak pedig olyan kedvesek itt, hogy muszáj lesz jönnöm máskor is.

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 


hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés