Nahát,már megint szabad!

Nincs szerencsénk. A megcélzott hely foglalt. Még sincs semmi veszve. A nap magasan ezrével szórja ránk arany sugarait az őszi makulátlanul tiszta égről. Kora délután van még. Estig sok minden történhet. A kedvenceim úgyis csak akkor jelentkeznek. Addig pedig elszórakozunk a nappali ragadozókkal.


hirdetés

 A hőmérséklet az évszakhoz képest szokatlanul magas. Rövidujjú pólóban melegünk van. Míg összeszereljük a botjainkat és sikerünk érdekében az első helyszinen matekolok egy semmiből keletkező hűsítő kóbor szellő fut át a tájon. A mögöttünk álldogáló három öreg nyárfa elsárgult leveleit jó hangosan összezörgeti. A látvány megoldást ad, mert a szél hatására a levelek úgy mozognak, mint rengeteg pajkos kisgyermek apó tenyerecskéi, amelyek csalogatóan felénk integetnek. - Mit szólnál, ha ott kezdenénk? - mutatok a fa irányába és mi az előkészületek után, pár műcsalival a zsebünkben engedelmes szülőkként azonnal eleget teszünk a halaszthatatlan kérésnek. Már csak azért is mert a fák töve közelében lustán elnyúlva fényfürdőzik a beömlő egyik ága, amely sok éhes csukának, sügérnek ad otthont és az a rész perpillanat horgászmentes.

Apró gumicsali a kapocsba és lendülnek is az első dobások. Mivel tisztában vagyunk a mederalakulattal és a tuti csali egyikével nyomjuk ezért tul sok ideig nem tart mire halszagú lesz a kezünk. Összesen öt sügeret fogunk, páromnak három, nekem kettő, aztán hiába minden, mert aznap már nem fogtunk többet belőlük. Most a legkisebb kerül lencsevégre.

Átlépünk a másik szabadon lévő ághoz. Harmadik dobás után párom twiszterét egy csukagyerek partig kíséri. Következő dobásból már fárasztja is.

Több dobásunk üres, csalivaria. Az egyik dobozból rám mosolyog egy OTTÓ bácsi féle kanál. Próba. Elúzom párszor magam előtt kísérlet képpen, mikor párom látva a mozgását kikönyörgi a kezemből a felszerelést. Dob párat vele, majd egy távolabbi dobásból elnehezedik a kanál. Izgalmas csata, bő méretes fotogén csuka és mély tisztelet a kanál ügyes kezű készítőjének.

A fárasztás következményeként a pályának az adottságai miatt egy jó időre reinkarnációra lesz szüksége, hogy ismét eredményes lehessen, ezért ismét helyszint váltunk. Próba képpen átlépünk a folyót tápláló csatornához. A vize kristálytiszta, közepén fogyatkozó egybefüggő a vizinövényzet. Nem feltétlenül könnyű terep. Jópár dobás után nekem egy rávágásom lesz, ami lemarad. Mindenféleképp meg akarom fogni. Párom megunva a kísérletezésem a csuka iránt magamra hagy és egyedül indul felfedező útra.

Még mindíg elmélyülten keresem a lemaradt halam, úgy festhetek, mint egy éhes zombi, aki egy szekrénybe menekült élő ember húsát érzi és halott testével a szekrényajtót püföli szüntelenül, én sem tágytok és ugyanazokat a mozdulatokat végzem ... értelmetlenül, mikor hirtelen mellém toppan feleségem. Arca örömtől lángol, hangja, mit dús fák virágaiból csöpögő édes nektár, kezében pedig egy méretes csuka. A vékonycuccal fogta. Csoda ez a nő!

Amíg a nap odafönt a lefekvéshez megágyazott magának, haltalanok maradunk. Félkedvvel battyogunk a kiindulási pontunkhoz és láss csodát a kívánt hely üres. Nem tudom mi vezérelte az itt horgászó kollégát a távozásra, de részünkről ezer köszönet érte. Aztán, hogy fogott e halat, azt hiszem nem is igazán érdekel. Az adrenalin egyből szétárad bennem. Tudom, hogy fogni fogunk. Érzem az az idő következik amiért érdemes egy horgásznak léteznie.

Ugyanúgy lépek a torkolathoz, mint bő huszonnégy órája. Halmozgás ismét van. Elsőbbség a hölgyeké. Aktuális műcsali, jó helyre irányzott leheletfinom csobbanás, pár méter csalogatás és mindjárt egy mérges süllőgyerek tesz párom kezében ideiglenes látogatást.

A ceremónia után beállok én is a sorba. A következő süllő engem illet. Aztán nem kelt tovább érdeklődést az a twiszter. Bot és csalicsere.

Kissé finomabb a szerkó, mint az elődje. Általában ez a sügeres pálcám, ezért harapásálló előke mentes. Különben is megint süllős a pálya, a tegnapi csuka csakis a véletlen műve lehetett. Egy flitteres korongfarkú gumiférget küldök a mélybe. Vagyis csak küldenék, mert a vízbeérést követően, a süllyedés első pillanataiban a nyolcszázszor sűrűbb gravitáció csődöt mond és átalakul valami puha, ringatózó mozgásba. A bevágás és a halfaj iránti tudat azonnali. Szövegszerkeztőn szavakat nem tűrő, ízes, igazi magyar szóösszetételek következnek és a tarkónragadásig a csuka elvesztése iránti aggodalmamban gyalorlatilag egyfolytában magyarázok, mint öregasszony a tévének.

A későbbiek során még fejenként jut egy - egy serdülő süllő. Külön érdekességük, hogy egy cseppet sem zavarta őket a harapásálló előke.

Ahogy a sötétség teljesen úrrá lett felettünk, úgy szüntek a kapások is. A folyó most elemében van. Talán hálálkodik. Az összecsomagolást követően párom az autóban helyezkedik. Mielőtt beülnék mellé a nyitot vezetőűlés ajtajában az egyik lábam a küszöbre teszem, tudatalatt összekulcsolt két kezemmel az autó tetejére támaszkodom és az éjszaka üde levegőjét mélyen magamba szívva felnézek a holdtalan égboltra. Egy rövid pillanat múlva feleségem aggódalmaskodó hangját hallom. - Baj van? - kérdi. - Dehogy van! - és jókedvűen beűlök mellé. - Csak elmormoltam egy laza imát a minket körülvevő feketeségben úgy közel háromszáz ötvenezer ételmes szempárként hunyorgó csillagnak és ha fohászom véletlenül meghallgattatásra találna akkor sok ember módjára gondolkodó horgásznak lehetne a jövőben a kedvenc vizén hasonló élménye. Lemondóan elhúzom a szám és beindítom az autót, majd az otthon maradt nagyszülők által felügyelt gyermekeinkről kezdünk beszélgetni. - Ugyan, mit csinálhatnak most?

 

Írta: Gyöngy László

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 


hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés