Kezdődik?

A márnázás őszi szezonja lassan kezdetét veszi, vagy már benne is vagyunk? Egyes dunai pecások bizonyos vízhőfokhoz kötik ennek kezdetét, mások inkább a naptár valamely jeles napjához. Így vagy úgy, de az őszi időszakban a márnák nagy csapatokban keresik fel a szélvizeket, és ez a fogási eredményekben is szépen meglátszik. Az utolsó két dunai pecámon már a márnáké volt a főszerep, de ez azért még nem volt olyan sűrű, mint a legjobb időszakokban.


hirdetés

A dunai feederezéshez évek óta ugyanazt az állványt használom, a Korum Double Rod River Tripodját. Kövezésen, sóderes lapos részeken egyaránt. Az állvány igen könnyű, összehajtva kényelmesen befér abba a merev bottartó tokba, amiben a pálcákat szállítom. A könnyűség ellenére az esetek többségében kellően stabil, mert igen nagy terpeszben lehet felállítani.

Mi is segíthetünk a stabilitás növelésében. A gyári kialakításban a bojlis pecások által is használt poharak vannak alul, abba kell a botok végét beleállítani. Néhány, a komplett állványt felborító kapás/bevágás után rájöttem, hogy ezt a poharat ki kell cserélni és a helyére egy sima nyéltartó fejet kell betekerni. Így a botok vége a talajon támaszkodik az egész instrumentum viszont nagyságrenddel megbízhatóbb, stabilabb lesz. Harmadik éve mindössze két alkalommal borult a „bili”. Egyszer én mentem távol a botjaimtól, egy türelmetlen márna pedig megunta a várakozást (az orsón nem volt nyeletőfék) és vízbe borította az egész miskulanciát. A másik esetben egy sóderos, lapos szakaszon egy bajszos úgy rántott le/be mindent a vízbe, mint valami gyorsvonat. Ott ültem a tripod mögött, szó szerint helyből szállt fel a cucc, egy szempillantás alatt. Bizarr látvány volt. A botjaimat mindkét alkalommal megmentettem, de nem sokon múlt egyik sem.

Épp a fenti esetek és a sötétben való peca kipróbálásának szándéka miatt tértem vissza a nyeletőfékes orsókhoz. Egy időben használtam őket, de mindig megfeledkeztem a nyeletőfékről. Vagy bekapcsolni és akkor ugye semmi értelme nincs. Vagy kikapcsolni, az meg a külső szemlélőnek mókás, nekem meg végtelenül bosszantó. El is adtam az ilyen kurblijaimat. Így most kénytelen voltam venni. Megbízható, de nem túl drága nyeletőfékes orsókat kerestem, végül a FOX EOS 7000-es mellett döntöttem. Az első alkalommal remekül tette a dolgát. Nem kotyog, nem lötyög, mindkét fék hibátlanul működik, a zsinórt nem csavarja. Kb. ennyire van szükség. Ha egy év múlva is tudja ugyanezt, akkor valószínűleg a tartósságával sem lesz gond. Meglátjuk.

Az első jelentkezők sokszor a gébek. Ezek a kis ördögfiókák kártékonyságuk mellett a horgászoknak is sok bosszúságot okoznak. Kedves szokásuk, hogy a megszerzett zsákmányukkal behúzódnak valamilyen akadóba (a sodrásban fennakadt ágak közé, kövek alá). Ezt sokszor úgy tudják megtenni a hosszú előkén, hogy az pecás észre sem veszi, mert a nagy tömegű kosarat nem mozdítják meg közben. Az eredmény? Ha szerencséd van, megúszod annyival, amennyi a képen látszik. Ha nincs mázlid, az egész végszerelék bánhatja a leakadást.

Az egyik nap ezzel a jásszal kezdődött az igazi peca. Nagyon szeretem a jászt, főleg a nagyobb példányok komoly ellenállást fejtenek ki a horgon. Volt szerencsém már több, két kiló feletti példányhoz feederen, ők már megdolgoztatnak rendesen azért, ha szákba akarod terelni őket. Népszerű hal a pergetők közt, bizonyos időszakokban, bizonyos helyeken nagyon eredményesen foghatók úgy is. Tervezem én is ezt, hisz egy könnyű pergetőboton még nagyobb élményt jelenthet a megfogásuk.

 

Az alacsony vízállás miatt majdnem arról a helyről horgásztam (ott állt a botállványom), ahol egy átlagos őszi napon a horgaim vannak. Az is kiderül ilyenkor, hogy miért kedvelt helye ez a halaknak. Kagyló- és csigahéjak milliói fekszenek a sóderon, a kis víz láthatóvá teszi a terített asztalt (pontosabban csak a mosogatni valót…). A helyet nálamnál jobban ismerő cimbora szerint a korábbi években ennél sokkal több kagyló volt, kisvíznél szó szerint bokáig járhattál bennük.

 

Na, aztán megjelentek a márnák is. Minkét nap délután négy körül kezdtem a pecát, ami naplementéig kevés eseményt hozott. E kevés eseményt néhány kóbor márna okozta. Amikor a bajszosok nagy csapatokban járnak, szinte mindig több kapás jön egymás után. Ha a bevitt etetőanyaggal sikerül őket helyben tartani, félórás-órás időszakok telnek el, folyamatos halfogással. Most ez még nem volt, a kapások közt néha akár egy óra is eltelt. Ezért mondtam, hogy „kóbor” márna, mert valószínűleg ezek a példányok még nem csapatban, hanem magányosan járőröztek az előttem fekvő területen.

 

A csonti aromázása néha remek eredményt hoz. A legtöbb kapás a szerelék bedobását követő 3-4 percen belül érkezik. Kb. ez az az időszak, amíg a kosárból még „csorog” valami. Az aromás csonti sem valószínű, hogy tovább árasztana magából bármilyen ízt/illatot, de sokszor épp ennyi kell/ennyi elég ahhoz, hogy a halak rátaláljanak a horogra. Három aroma (sajt/karamell/fokhagyma) van nálam. A sajt és a karamell magáért beszél, az első a „márnás” a másik a „dévéres” íz/illat alapja. A fokhagymás valamiért szintén nagyon eredményes, számos szép fogást köszönhetek neki.

 

Az alap-előkehossz nálam 80 centiméter. Nagyritkán van csak szükség hosszabb előkére, amikor finnyázás van a halaknál. Rövidíteni is lehet néha, bár 60 centisnél rövidebb előkét csak ólmos, nagyméretű csalival-horoggal szerelt végszerelékhez kötök. Az akadások 90%-a szájszélben van, a mélyre nyelés ritka. A külső akadás nem jellemző, szinte kizárólag márnánál fordul elő. Ennek a bajszosnak is a szája széléig jutott a horog.

 

Az új szabályok nem engedik a megfogott, de megtartani nem kívánt halak szákban tartását. Ez nyilván jó a zsákmánynak (hisz nem fog akár órákig a zsákban dörzsölődni), másrészt véget vetetett terítékfotóknak is. Ez utóbbit kicsit azért sajnálom, de sebaj. Felvet ugyanakkor egy másik problémát. A kifogott hal a visszaengedés után sokszor nyílegyenesen rohan vissza a csapat többi tagjához és bizony el is ijeszti őket onnan. Ezt elkerülendő, ha meg tudjuk tenni, célszerű a megfogott halat húsz-harminc méterrel odébb visszaengedni. Ezt a laposon meg tudjuk tenni, a partvédő kövezésen bukdácsolva már kevésbé.

 

A naplementét követően aztán beköszöntött nem csak az este, hanem a márnaszezon is. A naplemente előtti három órában két-három bajszos akadt, az utána következő másfél órában öt-hat. Ez azért már munkásabb kicsit.

 

A sötétben való dunai feederezés egy más világ. Mivel nem csináltam korábban, kicsit megszeppentem eleinte, de végül meg is kedveltem. Kiakasztott klipsz ide, szemközti fények oda, nem látom, hova dobok és ez zavar, elbizonytalanít. Régebben simán, celluxszal rögzítettem a világítópatront a spiccen. A műanyag adapterek sem rosszak, de nem merem a dobáshoz is fent hagyni őket. Így aztán dobás előtt le, utána fel. Nem kényelmes, de biztonságos.

Világosban a spicc mozgásából, rezdüléseiből is meg tudom állapítani, hogy nagyjából mi történik a vízben. Éjszaka, a világítópatron szemet bántó mozgását nem tudom dekódolni, csak a markáns kapások tényét tudja közvetíteni. A nyeletőfék sötétben sokat segít, biztonságot ad. Két bottal horgászva, éjszaka megszolgálja a ráköltött forintokat.

 

Sötétben szépen beindultak a márnák. A nyári időszakban sok aprót fogtam, mostanra viszont már a darabosabbak vették át a főszerepet. Vigyorogtam is mindegyikre, mint egy szekér vadalma. Az éjszakai fárasztás a lapos parton, kicsit begyalogolva a vízbe remek élmény. A fejlámpa fényköre csak sejtelmesen világítja meg a közeledő halat, s a letisztult, jól átlátszó víz még hozzá is tesz egy kicsit ehhez a fantasztikus feelinghez.

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 


hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés