Márnák helyett...

Szeptember közepét írjuk. Számomra a márnaszezon lassan a végéhez közelít, de ezidáig egyetlen egy példányt sem sikerült elcsípni kedvenceim közül. Nemhogy nekem, de barátaimnak is nagyon soványan adta a Duna a halat ezen a nyáron.


hirdetés

 A szokatlanul alacsony vízállás és a perzselő meleg a mederben tartotta a harcos jószágokat. Rendületlenül jártunk ki a haverokkal, hátha a következő héten beindulnak a kapások, de nem. Pedig tavaly nem tudtunk még hibázni sem... Hiába, vannak márnás és kevésbé márnás évek a Dunán, de hogy az egész szezonban egy halat ne tudjak fogni? Adott volt hát a cél: nyakon csípni egy szép marcit, amit a blogon meg tudok mutatni az olvasóknak. Ilyen ínséges időben ugyanis minden fogás aranyat ér...

Jókedvben azonban nem volt hiány. Régi zenésztársaimmal tábort vertünk a sóderos parton és jóízű sörözgetés közben szedegettük a keszegeket. De nem minden keszeg volt bizony apróság. Egyik váratlan pillanatban Atis barátom közelre bevetett botjának spiccét kezdte vadul cibálni valaki a folyó mélyén. Belevágott az akcióba, majd rövid fárasztás után partra segítette a gigantikus paducot, amely túl volt a másfél kilón. Óriási hasa meredeken gömbölyödött Attila kezei között. Elképedve bámultuk a páratlan szépségű halat. Bizony még sosem láttam ekkora paducot ezidáig. Lám, lám, a Dunán bármi megtörténhet, minden kapásban benne van a kapitális hal esélye. :o)

Ahogy elérkezett az alkonyat, a botok spiccére felkerültek a világító patronok és csörgők, de hiába kapkodtuk a botokat, keszegek, esetleg apró harcsák akadtak csak meg a csonti, giliszta csalival feldíszített horgokon. Az a harcos ellenállás, amit egy védekezésre kényszerített folyami márna produkál, sajnos mindig elmaradt. Pedig nagyon szerettem volna újra átélni a tavalyi küzdelmeket. Márnák hiányában maradt a sörözgetés, a marhulás és persze a keszegek. Ám végig résen voltam, mert tudtam bizony, bármelyik pillanatban fordulhat a kocka.

Úgy döntöttem stratégiát váltok és megpróbálom a törés helyett a mederben keresni a marcikat. Általam eddig soha nem használt, 125 grammos ólomsúlyt kötöttem fel zsinórom végére és messze becsűrtem a folyóba szerelékemet. Nagyon gyorsan megakadt a kavicsos talajon, talán harminc méterrel is beljebb kellette magát izgő-mozgó csonti csokrom. És elérkezett az utolsó óra. Már csak egy kis időm maradt indulásig, mikor vad csörömpöléssel megindult botom a víz felé. Nem voltam messze tőle, de bizony már csak a part szélén kaptam el a nyelet. Bevágtam és „heavy feeder” botom karikába hajlott. Igen, végre megjött a hőn áhított márna!

Óvatosan kormányoztam a part felé prédámat, ezt most nem akartam elveszíteni. Helyzetemet megnehezítették a víz alatt itt is-ott is, a sóderon heverő sziklák, de még jobban egy hülye gyerek aki mellettem kikelve magából ordította az instrukciókat: Balra! Ne erre! Jobbra! Mit csinálsz? Húzzad, húzzad! Nem tudtam koncentrálni, és ilyenkor általában hibázok. Ha valamit nagyon utálok, akkor az az, ha valaki belepofázik a fárasztásba... már éppen könyökömmel szándékoztam csendre inteni a nem kívánatos szurkolót, mikor Atis helyre rakta: Maradj már csöndben, Bogyó százszor több márnát fogott már mint te! Mire vége lett a közjátéknak, a harcos jószág már a kezeim között tekergődzött.

Gyors horogszabadítás, majd fényképezés következett. Nem mértük le ugyan, de bő két kilósra saccoltuk az éjféli vendéget. Óvatosan engedtem útjára had gyarapodjon, sokasodjon. Barátaim csípős megjegyzéseket tettek érte, hiszen bármelyikük szívesen hazavitte volna vasárnapi ebének prédámat... de tudjátok mit? Mindenki azt vigye haza, amit maga fog ki! ;o) Bizony a szívós kitartás végül meghozta gyümölcsét. Nem emlékszem, hogy valaha is ennyit küzdöttem volna egy halért, de mindenképpen akartam egy márnás történettel kedveskedni olvasóimnak. Így ért véget a márna szezonom és bár hazudnék, ha azt mondanám, nem érzek csalódottságot, de tudom, jövőre újra meg lesz az esély a bizonyításra az öreg folyó hullám mosta kavicsos partján.

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

Szia! De igen. Én írtam azt a kiskönyvet. :o)
Üdv.

Tom

2
amurfogo2001
4 éve

Nem te vagy a "Menjünk pecázni-Csomók ès kötések" című kiskönyv végén egy dunai harcsával?

1
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés