Lehet fogni pesti pontyot is

Mivel nem mindig juthatok el pecázni akárhova, kénytelen vagyok pesti/budai partra is kijárni. Helyeket nehezen találok, a google nem nagyon segít, így azokra a dolgokra hagyatkozom, amit Kristóf és mások mellett pecázva tanultam. Így sikerült már a lakásom 20 perces bicajúttal is elérhető körzetén belül egy 7 centis süllőt, egy termetesebb csukát és egy 3,5 kilós pontyot fognom.


hirdetés

A ponty kifogása előtt már ismertem a helyet, egyszer levittem egy botot itt a partra, amikor barátnőm a környéken napozott. Tudtam, hogy a víz elég mély, kb 3,5-4 méter már a part mellett is, valamint teljesen áll (hiszen egy öböl vége). Elsőre elég sok keszeget fogtam, így amikor volt egy kis időm, nem a Szabadság és az Erzsébet hidak közötti bizonytalan pergetést választottam, hanem kimentem a bolognaimmal a felfedezett részre.

Egy doboz kukoricát vittem és egy pergetőbotot. A beetetés nem túloztam el, a doboz felét több részletben beszórtam és vártam, hogy hátha lesz valami a horgon lévő két másik kukoricámmal is. A másfél óra telt el kapás nélkül mindkét boton. De végül eltűnt az úszóm, egy szép lassú balra menetelés közben.

3,5 kiló 47 cm, életem első dunai pontya. 25 perc fárasztás, aminek a végén egy gyerekekkel parton sétáló apuka segített a kiemelésben, hiszen szákom se volt.

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 


hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés