Nagy nyári leárazás 920

Forraltbor

Grófúr felkapatott a kockaköves utcán, ami a Főtérről meredezik a Szülészet tövéig. A parkban mindig kipihegi magát, mert pofátlanul meredek ez az utca. Fiatalabb korában ez sose tűnt fel neki. A fenti park padjain bújt össze a leánykákkal hajdanán, Mucit is itt csókolta meg először.

C-protekt
hirdetés

- Hja, régen volt az, pedig nem is…
Így télidőben pedig különösen nehéz ez az út, mert síkos.
Pár napja mínusz tíz fok fölé nem adja, még nappal sem. Ritka ez így a csonkahéten, karácsony és újév között. A városra január közepe szokott ilyen hideget zúdítani, de azt aztán sokáig.
A Súrlott Grádicsba igyekezett. Ott szokták az öregfiúk leereszteni a karácsonyi töltöttkáposztás puffadást néhány pohár vidám forralt borral.

Vidám ez a ravaszul befűszerezett világosbarna ital, amit csak itt tudnak így elkészíteni, a fahéjon, szegfűszegen és szegfűborson kívül lélekkel is megfűszerezik.


A Radnai Havasokban volt határőr. Leventeként vonult be, mondhatni önkéntesen, hisz alig volt tizenhét, amikor remény szállta meg a vidéket. Remény, hogy végre újra rend lesz, a világ természetes rendje, amiben nem vágnak ketté közösségeket, hegyeket, völgyeket és a folyók forrásánál tett gazemberségek nem nyomorítják meg az alantabb lakókat. A Tisza végre Tisza lesz, annak rendje, s módja szerint, s a városa folyóját a Nagyhagymástól a torkolatig végig Marosnak fogják hívni. Lipova meg Lippa lesz megint, ahol az ősi vár nem romlik tovább; galád kőlopó bontogatók és tudatlan nyomorultak garázdálkodásától.

Remény, bizakodás, öröm, hit és egyetértés volt mindenfele.
A hegyen csak háromemberes bor terem. Kettő tölti az ivóba. Büszkék rá a gazdák, de hiába, ocsmány ital, csak forralva, becukrozva iható. Élvezhetőnek- a gazdán kívül- senki sem nevezné.
Negyvenegy telén, amikor a Don folyónál folyt a magyarok vére, a havason nagyon hideg volt, mínusz harminckettő, az alföldi határőrök sosem éltek ilyet.
Besztercéről szereztek egy hordó háromemberest, s a laktanya csikókályháin forralták meg borssal, kakukkfűvel és cukor helyett mézzel, mert más nem volt…


Híjnnye, az árgyélusát!!!
Méz.
Enyhe karamell ízű nyál futott össze a szájában.
A Súrlott Grádicsban is mézzel szelidítik a forralt bort?
Majd rá fog kérdezni, gondolta és befordult a Borsos Tamás utcába a Téka mellett.

Az úttesten bordákban állt a jég, dadogósra rázva az autóval közlekedő félnótásokat.
A református temető kapujában vett egy fél liter sült gesztenyét, zsebébe süllyesztette és megszaporázva lépteit fel- és lelépett a Súrlott Grádicsba.
Azért fel, mert két deszkalépcső volt a küszöbig, innen kapta a nevét hajdanán a hely. A régi tulaj minden nap marószódás vízzel felsúroltatta a padlót és a lépcsőket is.
Aztán azért le, mert a csehó padlója két fokkal lejjebb volt, mint a küszöb.

Pont három óra volt.
Még futballbíróként szokott rá a pontosságra, ami- valljuk be- nem tartozott a társaság erényei közé.
Összetolt két asztalt a duruzsoló dobkályha mellett, mellé ráncigált öt széket és lehuppant az ajtóval szemben állóra, hogy minél egyenesebben tudja szemmel verni az utána jövő elkésőket.

Rajta kívül még két fiatal kávézott a jobb sarokban.

A sült gesztenye forrón böködte belülről a zsebét, így hát komótosan elkezdte ujjaival ropogtatni a szenes csemegét. A pincérnő kérdezés nélkül elébe rakott egy nagy csésze grádicsos forralt bort és egy csorba tányért a gesztenyehéjnak.

- Bözsike, csókolom a kezét! – szólt a pincérnőhöz. Maga mivel édesíti a forralt borát?
- Titok! – kacsintott hetykén az asszony. De magának elárulom, hogy cukorral, csak előbb egy kicsit megpörkölöm s úgy töltöm rá a bort. Mézzel kéne, de az drága.
Méz.

A küszöb dübörögni kezdett. Csengő se kell, jelzi a vendég érkezését.
Hárman hozták be kabátjukon a kinti hideget.

Grúber doktor, akit a haverok Késesnek hívtak, lévén kórboncnok, Citrom Laji, alias Füge, taxisofőr és Keresztúri Bandi a festőművész.
Bandi a Sáros utcában lakott, onnan jött föl a csapat, előtte jól bepálinkáztak. Bandi csak égetett szeszt iszik, így hát Bözsike reflexből hozta neki a szilvóriumot, a többiek elé forralt bort helyezett, természetesen kérdezés nélkül.
Szürcsölgették italukat, bontogatták a gesztenyét, s mikor már eléggé fölmelegedett bent a levegő, Füge törte meg a langymeleg csendet:

- Hol van Demeter?
Mintegy válaszként megdobbant a lépcső, dübörgése Demetert jelezte.
Demeter halőr. Ő kényszerszabadságon volt, mert húsz centis jég borítja folyót, immár egy hete, abból hal se ki se be, minek akkor őrizni őket…

- Dobozoljunk, ha már ilyen szépen összejöttünk, - sütötte el ki tudja hanyadjára ócska poénját a doki és vigyorogva körülnézett a társaságon. Füge épp az orrát túrta.

Demeter- szokása ellenére- egyenesen a pulthoz lépett, hogy röptiben lenyomjon egy deci kisüstit, s csak az után ült le.
Valami nyomta a lelkét.
Persze, hogy neki jutott a legrosszabb hely, a dobkályha mellett, a fél arcát pillanatok alatt felforrósította a tűzhely heve.
- Fiúk, olyat láttam, hogy nem hiszem el! – mindig így kezdődtek a történetek. Demeter volt a legrosszabb mesélő, ha ő mesélt, semmi jóra nem lehetett számítani.
- Mondd, ne kímélj!


Karácsony első napján jelentették, hogy valaki léken halászik a Holtágon, a csukatilalom ellenére.
Épp a fincsi töltött káposztát fullasztottam volna könnyű csombordi borba, de menni kellett.
Beöltözöm a halőri egyenruhába, de az vászonból van. Minek azt? Puffos nadrág, irhabunda, kucsma, aztán nyomás!

Gyerekek szánkóztak a védőgáton, a kempingnél bepattintottam egy forralt bort – ezt meg se közelítette – és húzott egyet a hamis mézesből. Bözsike büszkén kihúzta magát, horgolt szvettere alatt buja gondolatokat ébresztett néhai feszes melle.
Át a gyaloghídon s vissza a gáton a jobb partra.
A gát alatt megint mennek a szivattyúk, kicsi a víz, a jég felfalta a víz nagyját.

Fia embert sem láttam, csak kóbor kutyák és vadnyulak lábnyomai fagytak a hóba, a Holtág vize is persze befagyott, de érdekes mód, a jég mintha libabőrös lenne.
Sose láttam ilyet. Jéggé fagyott borzongás!
Rámegyek a jégre, s ki a régi gát felé.

Jobbra szűz nádas, balra szűz, hófedte szántás.
Mintha minden érintetlen lenne.
Cinke csippantott a parti galagonyán, volt még rajta néhány veres bogyó, azt ette.

- Fiúk, én sokszor jártam erre, de ilyen szépet sosem láttam! Szikrázó hó, befagyott víz, szűz tiszta hó, szikrázó napsütés…
Ott ahol a régi gát állt, egy léket találtam.
Nem baltával vágták, nem is fúrták. Mintha egy hatalmas disznóperzselővel olvasztották volna. Kör alakú és finoman gömbölyített szélű lék.
Megborzongtam, ilyet elképzelni is nehéz. A léken finom jéghártya, néhány órával ezelőtt hagyták ott.
Tettenérés nincs. Mit keresek én itt?

A lék körül lábnyomok. Emberi láb nyomai.
- Értitek fiúk, emberi láb nyomai!? Mezítlábas nyomai! Mínusz tizenöt fokban!
A nyomok a léktől elfele vezettek, balra a Víztelep felé.
Az érintetlen havon minden jól kivehető.
Követem.
A nyomok a vízparttól a hóban, a mezőn vezettek.
- Fiúk, én ezt nem is tudom tovább mondani.

Ahogy követem a nyomokat – mezítláb volt az az ember, mondom én nektek – úgy kétszáz méter után azt hittem, hogy álmodom.
A nyomok megszűntek.
Értitek? Nincs több lábnyom. Vége...

- Bözsike, kérek még egy deci töményet!


- Hát az meg hogy lehet? - tette fel a kérdést Füge, aki mindig akkor kérdezett, amikor nem kellett volna.
És az ujját benne felejtette a bal orrlikában.

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

Nagy nyári leárazás 640
hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
JRC ágy + hálózsák szett 1200

hirdetés