Röpke lepke száll virágra...

A nyár számomra nem a kapitális halak fogásáról szól, hiszen a letisztult, alacsonyan csordogáló Duna csak hébe-hóba ad egy-egy süllőt, vagy balint és általában azok is az aprajából kerülnek ki. Folyamatosan keresem a lehetőséget, hogy ezeket a sivár napokat milyen módon színesíthetném meg más jellegű horgászatokkal. Ebben az időszakban a harcsa vadászat és a kősüllő pergetés jelent alternatívát számomra. Mivel a bajuszosok becserkészésére még nem rendelkezem a szükséges technológiával, értem ez alatt a megfelelően felszerelt csónakot, csak nagy ritkán nyílik lehetőségem a nyomukba eredni. Ellenben kősüllők fogására több természetes vizünk is kiváló lehetőségeket kínál. Mint a Balaton, mint a Tisza, mint a Kis-Duna, egyaránt kiváló köves állománnyal rendelkeznek. Forró júliusi melegben, a hosszú tilalmi idő lejártával, ezen vizek közül választottam magamnak úti célt, a csíkos kis ragadozókkal való találkozás reményében.


hirdetés

Dani barátommal már régóta tervezgettünk közös horgászatokat a Ráckevei-Soroksári Duna-ág lassan csordogáló vizére, de a lehetőség igazából idén adta magát, hiszen három szektoros területi engedélyem erre a folyószakaszra is érvényes. Ahogy lejárt tehát a kősüllő tilalom, útra keltünk és egy ígéretes terület felé vettük az irányt. A forró, párás melegben szinte forgott velünk a világ, miközben a hévmegállóból elindulva rátértünk a helyes ösvényre. Az apró híd árnyékába húzódva kezdtük a víz vallatását és hopp, szinte első bevontatásra ütötte valaki zöldes tónusban pompázó, apró gumihalamat. Bevágtam és egy gyönyörű kősüllő ellenkezett a horog végén. Ügyes mozdulattal kezembe lendítettem a nap nyitó halát, első Kis-Dunán fogott kövesemet. Faroktőig huszonhat centit mértem. Soha, rosszabb kezdést – mormogtam magamban, miközben visszaadtam szabadságát halamnak.

A következő akcióra sem kellett sokáig várni... alig engedtem szabadjára prédámat, jobbomon Daninak is fárasztásra görbült a botja. Bizony, ez egy komolyabb hal lesz, már a vízben látszott, hogy színei sem ezüstben ragyogtak, mint az aprajának, hanem inkább olajzöldbe hajlóan kellette magát, ahogy szabadulni próbált a horogtól. Kézbe véve készítettünk pár képet a harminchárom centis gyönyörű rablóhalról, majd visszaengedtük barátjai közé. A betyárját, ez igen jó pecának ígérkezik. Ám, a varázs nem tart örökké, nosza, dobjunk még párat, amíg előttünk úszkálnak a táplálkozó kövesek. Az apró jiggel történő horgászatnál nagyon fontos az érzékeny, egyensúlyban lévő könnyű-pergető felszerelés és a bőséges plasztikcsali repertoár. Sosem lehet tudni, hogy a mai napon mire is szottyan kedvük ezeknek a falánk kis ragadozóknak.

Ezt követően még gyorsan zsákmányoltam két kövest, majd Dani is rám kontrázott egy újabb fogással, ám ezek mérete már szerényebbnek bizonyult, mindössze méret körül mozgott. Sebaj, ezen példányok fárasztása is hatalmas élmény egy ilyen sivár időszakban. Meg amúgy is, nekem minden kősüllő ajándék. Felénk a Dunán rendkívül ritka zsákmány a köves, csak elvétve akad horogra egy-egy példány süllőzés közben. Mondjuk, azok legalább a szebbek közül kerülnek ki. A kősüllő így számomra különleges, nagy becsben tartott halfaj. Célzottan rájuk állítottam össze egy külön pergető szettet, amivel nagy élvezet, még az apróbb példányok becserkészése is. A fenéken emelgetett, apró öt-hat centis gumihalakra nagy vehemenciával vetik rá magukat ezek a kis testű ragadozók. Öröm rájuk horgászni.

Visszatérve a jelenbe, a nyári forróság lassan felőrölte erőnket. Gyorsabban fogyott az innivaló és az elemózsia, mint azt terveztük. A perzselő meleg mellett a páratartalom is igen magasnak bizonyult, így izzadtunk rendesen, még az árnyékba húzódva is. Jómagam eleve nem bírom a hőséget. Nyári időszakban szívesebben járok ki horgászni naplemente előtt közvetlenül, de míg a napkorong érezteti erejét, mindig keményen próbára teszi tűrőképességemet. Hiába, most azonban abból kell főznünk, amink van. Tovább korbácsoltuk a víztükröt barátommal, de a kapások száma folyamatosan ritkult. Bizony a bandázó kövesek sem ostobák. Gyorsan megérzik, ha valaki elkezdeni tizedelni kis csapatukat. Ilyenkor jóval óvatosabbá vállnak, mi pedig variálgathatjuk a műcsalik színét méretét, hátha sikerül túljárni egy-egy példány eszén.

A mai napon most ez Daninak sikerült jobban, hiszen újra derekas halat akasztott. Érzékeny pálcája intenzíven bólogatott, jelezve, most egy termetes hal küzd a zsinór végén. Kíváncsian vártuk, vajon mi bukkan majd elő a habokból. Végül egy, eddigieknél jóval nagyobb, harmincöt centi hosszú, veterán kősüllőt sikerül partra emelni egy rövid időre. Nagy örömmel fényképeztük a nem mindennapi fogást, miközben őkelme ég felé meresztette kócos, megrágott hátuszonyát. Színe már mélyzöld, bronzos árnyalatokban pompázott, ami az öreg kősüllők privilégiuma errefelé. Miután visszaadtuk neki szabadságát, még pár kisebb kövest sikerült ugyan fognunk, de a tűzijáték véget ért mára. Sebaj, így is egy kitűnő nap volt ez. Bár, a mindössze harminc centis kősüllő rekordomat nem sikerült most megdöntenem, lesz még lehetőségem a szépítésre, úgy gondolom... :o)

Pár hét múlva ismét a Kis-Dunán talált minket a hajnal. Végigjártunk pár ígéretes helyet, de csak apró kősüllőket tudtunk zsákmányolni, talán huszonöt centi volt a teteje. Végső megoldásként ismét behúzódtunk egy híd alá, hiszen az időjárás most is kánikulába hajlott. Ám egy hirtelen jött felhősödés és a feltámadó szellő azon nyomban kapásra ösztönözte az eddig inaktív kősüllőket. Dani ismét fogott pár szép példányt és tudtam most esélyem lesz a rekorddöntésre nekem is. Dobozomban matatva kiválasztottam egy nagyobb, két és fél colos, élénkzöld Relax Kopyto-t, majd fluoro előkém kapcsába akasztva leküldtem a mélybe a tüskés hátú ragadozók közé. Tisztán éreztem, most bármelyik emelésben benne lehet a kapás.

Végül a megérzésem nem csalt. Hatalmas ütést éreztem érzékeny pálcám végén. Erősen beletartottam az akcióba és rögtön realizáltam, kapcsolatba kerültem a hőn áhított öreg kősüllővel. Ám, a csata kimenetele még két esélyes volt, mert igen magasra kellett emelni halamat, hiszen a betonpadkától, amin álltunk, nagyjából négy-öt méterre volt a víztükör. Ám, a horog jól akadt és végül sikerült leküzdeni az utolsó akadály is. Így birtokba vehettem életem eddigi legnagyobb, faroktőig harminc három centis kősüllőjét. Gyönyörű példány volt, ahogy az ég felé meresztette tüskés koronáját. Nyomtam egy barackot a fejére, majd alápottyantottam éltető elemébe. Talán el sem hitte, hogy visszakapta szabadságát...

Hát, így zárult rövid, két alkalmas kalandunk a Kis-Dunán. Összesen talán, ha húsz kövest fogtunk a két nap alatt. Dani barátom helyismerete és tapasztalata nagyon fontos tényező volt, hogy sikerrel jártunk ezen, a számomra még ismeretlen vízen. Mindazonáltal nagyon jól éreztem magamat és biztos vagyok benne, hogy az év során még ellátogatok majd újra ide, hiszen ha a nagy Dunán a körülmények nem teszik lehetővé a horgászatot, vagy halban szegény idők járnak, nagyon jó alternatívának tűnhet a Kis-Duna lassan csordogáló vize. Ám, addig még számos kaland áll előttem. Legközelebb a Balaton türkizzöld vizére kalauzollak majd el titeket, hiszen nem olyan régen itt is feledhetetlen élményeket élem át barátaimmal... :o)

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 


hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés