Őszi-téli ruhavásár 2.

Kölcsönbottal nem ér…

Gájdolt VIP túránk története, amelyből kiderül, hogy a bringánk, a kocsink és a nőnk mellett a botunkat sem adjuk kölcsön még a legjobb barátnak sem, mert még kiderül, hogy másnál jobb kezekben van.

RS horgászfotel 640
hirdetés

Történetünk ott indult, hogy az idei őszi csukázós, elutazós pergetős pecát a szlovák határ mellé szerveztük össze egy olyan vízre, ahol Péter, a tógazda (aki mellesleg állatorvos, és haltenyésztő) egy felhagyott kavicsbányából kárász, tükrös, amur és törpe mentes életteret varázsolt a legnépszerűbb pergetett halainknak. Az ősállomány megtartása mellett kezdeti csuka és süllő vérfrissítés mellett egy és kétnyaras fekete sügérek is kerültek a tóba, de az utóbbi években már csak a feka állomány fejlesztése történik külső erővel, home-made szaporításból.

“Én a telepítést úgy végeztem, hogy először különböző helyekről saját kezűleg begyűjtött vízi növényeket, állati planktont, vízi csigát, kagylót, stb. vittem a tóba, a következő lépésben spiccbottal, 1×1 m-es hálóval begyűjtött takarmányhal anyaállományt (küsz, bodorka, vörösszárnyú, dévér, karika, egyéb keszegfélék, stb.), és csak utána jött előnevelt/egynyaras ivadékként, de az is inkább csak vérfrissítésként a csuka, süllő, feketesügér. Innentől a továbbiakat rábíztam a természetre… “

“A rossz hír, hogy ezzel sajnos dolgozni kell, sárban dagonyázni, szúnyogokkal harcolni, ezt nem lehet megvenni “a boltba’ “. Itt véreznek el a legtöbben.”

A tó alig több, mint három hektár, de változatos 0,5-3 m közötti meder, kristálytiszta víz, felváltva agyagos és kavicsos aljzattal, amit egyes részeken oszlopszerű hínáros tör meg, adva ezzel óvó és búvó helyet csukáknak.

Péter Csabával (aki halbiológus és teszthorgász) közösen működteti az ötletet, ami egyszerű, mint a faék, de annál értékesebb piaci rést fed le. Szervezz korlátozott számú és létszámú horgásztatást egy eldugott és gondosan őrzött, a természetes állapotokat minél inkább tükröző tóra. Ezzel elejét veszed annak, hogy a halak katalógus kód alapján megismerjék a műcsalikat, ráadásul nem lesz összeverve minden hal szája, ami lássuk be, sok pergető tó vesztét okozta már. A “napijegyen felül” nyújts több hozzáadott értéket azzal, hogy megosztod többszáz vízen töltött napod tapasztalatát és adj a vendégeidnek valamit, ami kicsit ajándék, kicsit emlék, kicsit mégis az ő művük. Persze az egészet őszinte és mindenre kiterjedő vendéglátásra építsd. Mondom én, egyszerű mind a faék. Tessék másolni. Naugye!

A napi program része, hogy reggeli és meleg ebéd biztosítása mellett részletes és kimerítő “tanácsadást” kapunk az egyes műcsalis módszerekről, körülményekről, valamint egy külön etapot szenteltek az itthon még mindig nem teljesen elterjedt spinnerbait-eknek is.

Előzetesen ez volt az a pont, amitől nem tudtuk pontosan, hogy mit várjunk majd. Bár barokkos túlzás lenne azt állítani, hogy profi pergetők lennénk, de igen csak kíváncsiak voltunk, hogy is fog elsülni az egész. Elküldtük hát jó előre a kérdéseinket, amik azért már túlmutattak a körforgó vezetési technikákon, de legalább őszinték voltak:

Témák, amik különösen érdekelnek minket (ömlesztve):
- Mély vizek horgászata (2méter vagy annál mélyebb)
- Gumicsalik (asszem ez az elsővel szoros összefüggést mutat majd)
- Jerk és swimbait (jellemzően egy nagyságrenddel drágábbak mint a többi csali, vegyünk ilyet vagy egyszerűbb közvetlenül a kazánba szórni a tízezreseket?)
- Alacsony átlátszóságú vizek
- Gumibéka csalik csukára…érdemes-e K-Európában ilyet tolni, vagy csak fekára…ha igen, akkor van-e különbség a 15 EUR/DB és a 15 EUR/SZETT kategória között érdemben
- Mélyvízi wobblerezés
- Twister vs Gumihal vs Swimbait
Érdeklődnénk, hogy hány csónak lesz, illetve egyikünk hozna a horgászkajakját is, amennyiben lehetséges, illetve amennyiben van értelme.

A kérdésekből is látszik, hogy inkább az újdonságok és a mély víz horgászata érdekelt minket, ahogy Zsolt mondta: “kis vízben bárkivel szemben jók tudunk lenni, a probléma akkor van, amikor mélyebb helyeken kell a halat keresni”.

Hasonlóan rezignáltnak éreztünk az elején a vendéglátóink hozzáállását is, mivel ők sem voltak biztosak benne, hogy mi még célcsoportjuk vagyunk-e? De a kezdeti egy lépés távolságot hamarosan oldott, “szakmázós-sztorizós” légkör váltotta, majd az eleredő eső ellenére kihajóztunk.

Hogy mennyire esett? Ha a képen nem látszana eléggé, akkor Forest Gump szavai talán segítenek elképzelni.

“Elárasztott minket mindenféle eső, ami csak van. Aprószemű, szurkálós eső, nagy, vastagon ömlő, oldalról zuhogó eső, és néha meg úgy nézett ki, hogy alulról esik az eső fölfelé.”

Csaba és Péter spinnerbaites javallása ellenére én a vadonatúj Kira poppert tettem kapocsba, még sosem próbáltam őket, csak egy másik horvát gyártó hasonló darabját. Az első három még partról megeresztett dobást kiugrós, de mellévágós kapásokat hozott. Ezután kajakból is három dobás, három rontott akció…atyagatya…mi lesz itt. Csukaeldorádó!

Jó ideig úgy tűnt, hogy a kezdeti erős kezdést nem követi semmi, mert az egyágú horog és a nagy kemény tojás test miatt nem ragad meg egyetlen kapásom sem, ezért “normál” poppert tettem fel, hátha a hármashorgok jobban muzsikálnak, de arra meg kapás nem volt. Vissza hát a zöld-fekete hasú Scorpiont. Az egyetlen fajta, aminek nincs horogvédője, ellenben felfelé áll a kampója, ez tovább nehezíti az akasztást.

Újra kapás, és ez már végre tart. Belerántok még egyet a puha Cherrywood-dal, hogy nehogy halvesztés legyen, de már épp’ a kajaknál jár a hal, amikor egy bukfenccel kereket old a kilós csuka.

Az eső nem hagyott alább. Már-már azt gondoltam, hogy ruhában ülök egy kád hideg vízben, miközben a zuhanyt is a fejemre. nyitom. Minden horgászni vágyásom ellenére az időjárás legyőzött. Alig egy órás peca után kikötöttem, hogy átmozgassam a porcikáimat. Csabáék közben bementek a városba, hogy vegyenek valami ponyvát, ami alatt tudunk majd enni és meg tudják majd tartani a “foglalkozásokat”. Amíg Zsolték is partot értek, felszín közelében húzott gumi hozta meg az első halamat, amit partra is tudtam emelni.

Érdekes, és talán ezen a halon látszik leginkább, hogy a kristálytiszta vízben milyen kékes árnyalatban pompáznak a ragadozók. Horogszabadítás és visszaengedés. Peca folytatása, közben dumáltunk, beszélgettünk a rövid idő alatt szerzett tapasztalatokról. Csalicserélgetés közben megpróbáltam az Ugly Duckling mélyre törőjét is, amit még karácsonyra kaptam a feleségemtől. Egyszer már mentett betlitől, most vajon mit tud? Egy növendék. Egynyári csuka a helyi populációból. A nap során többet is fogtam még ebből a méretből, durva lesz, ha mind megnőnek.

Amíg száradtunk a parton, Zsoltnak odaadtam a botom és a Kira skorpiót (Scorpion 003), hogy próbálja ki, ő már dobált korábban is ehhez hasonló műcsalit, hasonlítsa őket össze. A csónakkikötőben próbálkozott, a hínáros részen. Ott, ahol kicsivel előtte habosra vertük már a pályát és nemrég csónakmotorral kötöttek ki. Harmadikat dobhatta a cuccommal, amikor már partközelben egy hatalmas tolóhullám emelte meg a csali mögötti növényzetet. Zsolti hátrafordult felém azzal, hogy “Láttad? Mekkora hullám volt!” Még félig talán engem nézett, amikor belerántott egy picit a puha spiccel és a csalim (AZ ÉN CSALIM!!!) egy hatalmas örvény közepén eltűnt. Zsolt bevágott, az UL botom derékba hajolva kapitulált, a vékony fonott viszont tartotta a halat. Tökéletes akadás. Egyágú horog, kemény csalitest és puha bot ide vagy oda, ha van a horog végén megfelelő ellenerő, garantált a tökéletes akadás.

Megláttuk az árnyat és már ugrottam is a bokáig vízbe, hogy szákoljam a rövid zsinóron akasztott halat. Zsolt izgatott akarata ellenére (“Nem szórakozunk, szákold meg!”) elsőre nem tudtam megmeríteni, de másodjára már a hálóba került a méltóságteljesen hosszú test. Igazi UL bothoz való…főleg ha nem tudnám, hogy a Kira popper 7 centis a szájában!

89 centi faroktőig, így mérjük kölyök korunk óta a zsákmányt. A barátom egyéni legjobbja. Mondhatom szép kis barát: kölcsön felszereléssel! Mégis, talán én örültem neki legjobban! Állítólag idén Hernyák Aurél a tó szögesen ellentétes pontján vertikális csalival már kifogta egyszer tavasszal. Furcsáltuk, de a két képet összehasonlítva szinte biztos, hogy ugyanerről a halról készült mindkettő. Lehet ugyan mondani, hogy a fenti fotó túl jó szögben lett lőve, de álljon itt egy klip a visszaengedésről. Ahányszor megnézem, libabőrös leszek!

Miután kihevertem a kölcsönbe adott cuccommal fogott szörny okozta traumát, a nap során már kényesen figyeltem, hogy a botom és Zsolti ne legyenek egyszerre a felügyeletemen kívül. Hiába, aki egyszer képes ilyen gaztettre, bármikor megismétli azt.

Az eső nem csillapodott, mégis újra kimentünk dobálni. A kristálytiszta víz ellenére ezen a napon, ilyen időjárás mellett a kajak a csónakkal összehasonlítva inkább hátránynak bizonyult, mint előnynek. Bár a legkisebb öblöket is szentinelként tudtam vele megközelíteni a csónakmotor zúgása nélkül, elegendő napfény hiányában polarizált szemüveget a homlokomra tolva szinte semmit nem láttam a víz alatti világból, ráadásul az erős szél pillanatok alatt keresztülfújt a tavon. A mederviszonyokat és a hínároszlopokat így csak becsülni tudtam egész nap, ami az eredményességben is megmutatkozott.

Amíg Zsolti megfogta élete első spinnerbaites halát…

… és B&i is több méretes csukát fogott elejétől a végéig látható akcióval, addig nekem csak az egyenletes eloszlást mutató kölykökből jutott ki egy-egy. Mondjuk az legalább igazi rakéta testű volt.

Amíg Zsolt látott halra tudatos csali választással tudott dobni eredményesen…

…addig nekem ebből is a kisebb jutott egy mélyretörő Friskyre nem kicsi szerencse-faktorral megtámogatva.

Amikor B&i egy rövid szárazföldi demonstrációt követően jól használta a Savage Gear Soft 4Play swimbaitet…

…addig nekem ugyanonnan fehér Sandrára megint csak a kisebből jutott. És ez így ment egész nap. Demoralizáló tud lenni.

Egyetlen vigaszom egész nap az volt, hogy ők legalább rommá fogják magukat, nekem meg megmaradnak élménynek a rontott felszíni akciók. Néha egymás után két dobásra is üres szaltót produkáltak a tó csukái. Ha nem volt húsz elvétett halálszaltóm, akkor egy sem. Hihhhhetetlen élmény volt. Mint a filmben. Rettenetesen sok tolóhullám, akrobata mutatvány, repkedő popper, repkedő halakkal. Amikor már a vétett kapás is élményszámba megy…persze egy idő után már horgot is szabadítana végre az ember, ahogy társai tették azt a szeme láttára folyamatosan.

Aztán jött egy nagyobb szünet, meleg ebéddel, amit ötünk közül talán én vártam legjobban. Ronggyá ázott cuccaimban lekuporodtam a tűz mellé, és John Rambo módjára szárítottam magam, meglehetősen gyenge hatásfokkal.

A pörkölt után aztán a vertikális csalikról beszéltünk, majd Péter egy “hogyan pimpeljük meg a spinnerbaitünket” demonstrációt tartott, hogy aztán kijöjjenek velünk a vízre, a gyakorlatban is bemutatni ezt a két csalifajtát. Azért annak is van egy meggyőző hatása, amikor a vertikális csalivezetés bemutatója közben a szemed láttára ver oda az általad eddig ismeretlen technikának a csuka.

Az utolsó etapon B&i átengedte helyét a csónakban nekem. Eszméletlen különbség. Áttértem három dimenziós módba. Amolyan digitális átállás. Kár vitatni, ez a pálya és ez az időjárás volt, ahol a csónak előnyösebb a kajaknál. Először poppereket erőltettünk eredménytelenül, majd az ajándékba kapott, saját kezűleg pimpelt csalikkel dobtuk, ami egy vigaszhalat azért végre adott nekem is.

Szépségtapasznak azért egy kicsit vékonyka, meg rövidke volt, de már elfogadtam, hogy nekem aznapra ez jutott. Vannak olyan időszakok, amikor egyszerűen nem megy, és erről most legkevésbé sem a tó tehetett, hiszen a többiek nem panaszkodhattak.

Kikötés előtt a kis öbölbe értünk, ahol Zsolt masztodonja is bujkált reggelig. Eleinte itt is felszíni csalikat használtunk, majd az eddig is erősen szűrt fény hirtelen elsötétedett az erdők mögé bukó nap miatt. Csak egy kis doboznyi csalit vittem be magammal, amiben az egyetlen élénk szín egy JSSR-7 FT volt. Az alig derékig érő vízben reméltem, hogy kicsal még egy halat a végére hínár közül. Második dobásra remegős, akadószerű érzés a botban, felnyögésszerű kilégzés a horgászban. Szinte méterre Zsolt halának helyén. Összenéztünk és csak egy bólintással jeleztem, hogy ez bizony hal lesz, jó fajta. Izgulni csak akkor kezdtem, amikor perecbe görbült az egyébként érzékeny végűnek, de gerincesnek mondott K-Don Texas & Carolina. “Végre!” – mormogtam a fogaim között. A Rapala szépen tartott, még egy brutális kiugrás után is megtartotta a halat, aminek szákolás után, hát hogy is mondjam…K…icsit örültem!

Nem túl ízléses kép a hajó alján és a bakanccsal a háttérben, de talán itt látszik a mérete rendesen. Ez meg a hatásvadász fajta.

És persze továbbra is ebben a vízben hegyezi a fogát ő is. Ez volt az utolsó dobásunk. Méltó vége a napnak, ami persze a megédesítette az én szám ízét is…Igen hosszú lett volna a három órás út hazáig a fejem fölött zúgó kajakkal enélkül a visszaengedés nélkül.

Búcsúzóul még az időjárás is megmutatta, milyen lett volna, ha kegyesebb hozzánk a nap folyamán.

És hogy értékelem azt, amit kaptunk – mondhatni – a pénzünkért? Egyben már az elején biztosak voltunk. Nap végére meg fogjuk tudni, hogy a horgásztatós, bemutatós dolgot hogy kell, vagy éppen hogy nem szabad csinálni. Bizton állíthatom, hogy Péter és Csaba úgy csinálja ezt, ahogy kell. Természetközeli populáció, hihetetlen sok akció a vízben, és hasznos, őszinte tippek-trükkök, tanácsok a parton. Téves következtetés lenne egy ilyen horgászatot költségeit tekintve összemérni egy szokásos hazai napijegyes pergetéssel. Napi két étkezés, csónakhasználat, exkluzivitás, csalibemutatók, intelligens és elhivatott horgászvezetés és ekkora egyedsűrűség együtt, egy programba sűrítve nagyon ritka itthon. Talán nem túlzok, hogy sok honfitársunk ilyen élményekért képes Svédországba vagy a Duna-deltába is elmenni, pedig egy hasonló élmény annak töredékéért is hozzáférhető már hazánkban is.

Persze érdekes dolog ez a horgászat. Amikor mindenki megmutatja és bedobja a közösbe a hozott anyagot, abból közösségi tanulás, szinte flow élmény tud kerekedni: kimondottan jól esett látni, hogy idővel Péter és Csaba is el kezdte fogni a halakat popperrel, pedig reggel még úgy indítottak el minket , hogy itt nem nagyon megy a felszíni csali.

Összepakoltunk és zárásként jól kibeszéltük az élményeinket, a kapott tippeket, és a tanult újdonságokat, tapasztalatokat. Mert igenis sokat kaptunk ettől a pecától, amiket lehet, hogy fogunk még alakítgatni saját elképzeléseink szerint, de mindenképp’ színesíteni fogja az általunk használt módszereket. És egyet nem szabad elfelejteni. Legyen akármennyi műcsali a dobozban, akármilyen drága orsó a boton, aki megy, az fog. Aki nem megy, az nem fog. Alapigazság.

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

Zalán
6 éve

Ez nem bojlis feeling, hanem bizonyíték, hogy a C&R működik. Most hétvégén hallottam pl egy 10-es körüli süllőről amit 3x is megfogtak és mindez az élő Dunán. Ezekről kevesebbet mesélnek az emberek, de nem ez az egyetlen ilyen dunai sztorim, illetve nekem pisztrángos patakon van hasonló élményem. El kéne jutni már oda az embereknek, hogy rájöjjenek, hogy ugynazokra a halakra horgászunk, legnagyobb vizeinkben sincsenek számtalanul a halak.

2
hirdetés (x)
thamithami (fikanick)
6 éve

bizonyos Hernyák Aurel is meg fogta a csukát... kezd bojlis feelingje lenni a tónak, csak csukába..... lehet hogy fehérhalat is kellene tenni bele???, hogy ne éhezzenek, a végén arra sorsra jut, mint az a balatonmelletti déliparti tó, amit valami halász szakmájú majom üzemeltet, és szerencsételen csukák mindent megesznek, mert nincs más, itt is elég nagy a fejük a testükhöz képest, látszik a képeken..

1
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
JRC Defender Peak Bivvy 2 Man sátor

hirdetés