Ki bírja tovább? - Süllők türelmesen

Nem lett készen a motorom. Ez különösen azért bosszantó, mert a héten volt időm bőven délutánonként a Dunára látogatni. Ki kellett választanom egy olyan helyet, amit evezve is bevállalhatok. Végiggondolva az ismert szakaszokat egyetlen ilyen terület jöhetett szóba. Amikor nekivágtam, még nem tudtam, hogy milyen türelem-játékba kezdek.


hirdetés

Az októberi holdtölte körüli sikeres néhány alkalom egy kissé kielégültté és elbizakodottá tett. Azt gondoltam, hogy a sokat adó motoros mobilitás hiánya ellenére is elég lesz egy jó helyet kiválasztanom és meg lesz az eredménye. A hozzám közel eső dél-budai szakaszon kétszer is próbálkoztam mellcsizmában, de betli lett a vége. Így tettem le a voksom az evezős csónakos verzió mellett.

A kiválasztott hely remek lehetőségekkel kecsegtetett. A parttól 25-50 méterre elterülő kisebb focipályányi teknő egy párhuzam kövezés végén alakult ki. 3-4 méteres mélységet rejt még így a csúcs közeli alacsony víznél is. Minden van, amit egy pergető süllőző kívánhat: kavargó vágó-sodrás, kőrézsű, lassan áramló kagylós törésvonal, álló mélyvíz, benne kisebb akadókkal. Két éve kétszer is teszteltem ezt a terepet, de halat nem adott. Jól bevéstem emlékezetembe, mert ritkán találkozom ilyen sokoldalú pályával a Dunán. Már az első alkalommal szinte biztosra vettem, hogy fogok süllőt. Nem így lett. A következő napon is kint ért a napnyugta, de hiába álltam át kétszer is, hogy módosítsam, feltérképezzem a területet, még kapásig sem jutottam. A harmadik napon kicsit tovább maradtam az éjszakában, de mindhiába, ugyanaz a kuss lett a jutalmam, mint előtte. Negyedik este következett és a gumihalas szerkót kiegészítettem wobblerekkel is. A vízoszlop középső és felső részét még nem vizsgáltam meg. Hátha ez volt a hiba, gondoltam. A mély részeket és a part felé elterülő lassú vizet is átfésültem fenéken, és középen is… és nem! Nagyon hiányzott a motorom. Máskor ilyenkor már régen odébbállok egy más jellegű helyre, homokos zátonyra, surranó kövezésre… Hát most ez nem lehetséges! Naponta 3-4 órát töltök egy 30 x 80 méteres küzdőtér böngészésével, mindhiába. Kezdtem frusztrált lenni, mert a kapás hiányán túl az is elbizonytalanított, hogy semmilyen mozgást, halra utaló eseményt nem regisztrálhattam. És ekkor jött az első jel! Úgy napnyugta után 2 órával, a nagy sötétben végre egy süllős durranás! Nem is rossz! Ahogy betájoltam beállómtól körülbelül 30 méterrel feljebbről jött, közelebb a parthoz. Átálltam. Wobblerre váltottam és némán, lassan vezetgettem a vadászterületnek vélt 50 négyzetméteren. A csónaktól 1 méterre olyan rablás durrant, hogy szívbajt kaptam! Miért nem a wobblerem cimbora? Hiába tartottam ki, ez a nap is bekerült a nullások közé. Majd holnap!

Ötödik este ért zsinórban ugyanott, ugyanúgy. Kialakult a táncrend: szürkületben mélyvízi tapogatás gumihalakkal, sötétben finom wobblerezgetés. Késő este most is menetrend szerint jöttek a rablások. 5-6 pukkanó durrantás is borzolta az idegeimet egy szűk órás időszakban. Köztük húzogattam a wobblereket mégis kudarc volt a jutalmam. Hatodik napra a csata amolyan „ki bírja tovább?” hangulatba csapott át. Abban biztos voltam, hogy jó helyen vagyok és most már a süllők esznek is körülöttem. Át kellett gondolnom, hogy mindent jól csinálok e. A wobbleres készletet kiegészítettem 3 felszín közelében járó modellel is, mert eddig csak mélyre-törő verziókkal próbálkoztam. Ezeket nagyon lassan tudom kelletni és megemelve a felsőbb rétegben is simán megtartom őket, de talán nem úgy viselkednek, ahogyan a területen a felszínen imbolygó küszök. Talán túl mélyen, gyanúsan pont a vadászok vonalában mozognak nem pedig felettük, ahol kéne. Ebben a tiszta vízben ez elég, hogy lebukjak a süllők előtt. Újra kint vagyok, hatodik nap. Nem lehet sorozatban ennyi betli ezen a helyen! Ilyenkor szoktak jönni a „de gyönyörű a Duna ilyenkor” meg a „legalább jó levegőn vagyok!” dumák.

Most ez valahogy nem hat meg. Napnyugta után egy órával jön az első rablás! Már repül is rá a shallow wobbler! Semmi. Talán egy kicsit feljebb ment a koma? Dobok újra. Bumm! Végre! A csónaktól alig 10 méterre, köztem és a part közt félúton marta le a Csellét. Közel van, de így is nagy a ramazuri. Erősek még, a víz 10 fokos. Másfelesnek saccolom. Kis szünet és kötelező csend-rendelet után megnézem a mélységet gumihallal. Üres. Megy a wobbler újra… jön a süllő újra! Ezúttal darabosabb. 58-as, úgy kettőfeles, vagy ilyesmi. Nem éri el a védett kort. Nem szégyellem, gyorsan megkapja az utolsó kenetet, megdolgoztam érte. Dobálok még egy fél órát, de nem ugyanavval az elszántsággal. A csendes éjszakában végre elönt az elégedettség érzése.

Volt a héten 5 betlis napom… de arra már ki emlékszik?

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 


hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés