Ívás utáni zabálás

Lassan múltak a napok a tilalmas időszak alatt. Bár ilyen-olyan pecára találtam lehetőséget, az igazi kedvencek, a csukák és süllők, most a fajfenntartás ösztönének éltek. Türelmetlenül vártam már, számolgattam a napokat, mikor jön el az április, hogy végre újra krokodilvadászatra indulhassak.


hirdetés

És elérkezett a bolondok napja! Innen is - onnan is szállingóztak a hírek, szépen fogják a csukát az ismerősök ebben a szokatlanul nyárias időben. Nekem sem kellett több, Gabesz és Jani barátommal útra kerekedtünk és egyik kedvenc dunai holtágam felé vettük az irányt. A vízállás tökéletes volt és a korai párás hideget is gyorsan felváltotta a melengető napsütés. Érzetem, ez a nap sikerrel kecsegtet. A kocsiból kiszállva nagy lélegzetet vettem, teleszívtam tüdőmet az ártéri erdő friss levegőjével. Végre itt vagyok, harcra készen és halszagot érzek a levegőben! Jó napunk lesz ma, tudom... :o) 

Aki szokott a Dunán horgászni, az tudja, a folyó igen rapszodikus. Egyszer kényeztet, máskor fukar a horgászemberrel... Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondhatom, hogy sokkal nagyobb az esélyünk a sikerre, ha egy nap több helyen támadunk és nem ragadunk le a korábban halat adó állásokon. Fél óránál többet kár egy pozícióra szánni, de már hat-nyolc dobás megmutathatja nekünk, van e értelme a további próbálkozásnak. Ennek függvényében, az első választásunk egy mély vizű, belső öbölre esett, ahol előző években szép élményeket éltem át kora áprilisban. Most azonban nem volt kishal az öbölben, így a ragadozóknak is bottal üthettük a nyomát. Ellenben összetalálkoztam régi cimborámmal, Oszkárral és apukájával, akik itt békés halakra portyáztak. Még gyerekkoromban együtt bandáztunk, közösen jártunk punk koncertekre. Nagyon jó érzés volt beszélgetni velük pár szó erejéig és feleleveníteni néhány sztorit a múltból. Úgy érzem, lesznek még közös kalandjaink blogom hasábjain... :o)

Sajnos, a második kiszemelt helyszínen sem jártunk sikerrel, de sebaj, volt még pár ötlet a tarsolyomban. Egy víz alatt elterülő akadósorhoz vezettem barátaimat, talán itt szerencsével járunk majd... Harapásálló előkém kapcsába hét grammos „Kele” támolygó villantót akasztottam, melyet még Ottó bácsitól kaptam személyesen, tesztelési célzattal. Hát, ha a mai napon semmi sem működik, talán próbáljuk meg ezt! Villantómat egy közeli, vízből kisejlő fatuskó felé pöccintettem és kíváncsian vizslattam mozgását. És láss csodát! A második bevontatásnál ráemeltem kissé a billegve süllyedő fémre és puff, valami hatalmasat odatörölt kanalamnak. Bevágtam és rögtön felvettem a harcot idei első csukámmal a dunai holtág zavaros vizében.

Bizony a vadvízi csuka nem adja olcsón a bőrét... áldozatom valószínűleg még nem találkozott horoggal, így most az életéért küzdött. Számos kitörés, fordulás és víztükör robbantás után, végül mégis sikerült megszelídíteni, hogy Jani barátom partra emelje egy ügyes mozdulattal. Gyönyörű, hibátlan dunai tigrist tarthattam kezeimben. Faroktőig 63 centit, súlyra pedig kereken három kilót mértünk. Ennél parádésabb szezonkezdetről nem is álmodtam. Gyorsan megszabadítottam az arany kanáltól, ami szája sarkában fityegett, majd óvatosan visszahelyeztem a vízbe, hogy újra birtokba vegye csökökből épült birodalmát. Lám, a tesztelendő támolygó kanál kitűnően vizsgázott, de sajnos a következő dobás alkalmával el is kobozta tőlem a Duna mindörökre.

A nem várt sikeren fölbuzdulva Gabesz barátom is gyorsan stratégiát váltott és egy arany „Lutrát” választott ki műcsalis dobozából. Egymást váltogatva pásztáztuk végig az akadósort ragadozóhalak után kutatva. Érzetem, tartogat még számunkra meglepetést a mai nap. Az egyik beállóban Gábornak majd kicsavarta a kezéből a botot egy váratlan kapást. Iszonyatos küzdelem kezdődött, amit nagyrészt sikerült fejkamerámmal megörökítenem. Szemmel láthatólag ez a csuka jóval nagyobb volt az enyémnél... amikor fordult, valósággal felrobban a víztükör. Jó tíz percig tartott mire sikerült megszelídíteni a tomboló rablóhalat. Még néhányszor kitört, de lassan felfeküdt a vízfelszínre, hogy óvatosan a kopoltyúlemeze alá nyúlva egy határozott mozdulttal birtokba vegyem. Mikor megemeltem, rögtön realizáltam, nem mindennapi trófeát fogott barátom.

Zsákmányoltam életemben pár szép csukát, de vadvízen még sosem jutottam három és fél kiló fölé. Nem mindennapi szerencse érte barátomat, hogy ilyen rövid pergető múlttal, már beleakadt egy ekkora dögbe. Faroktőig 72 centit mértünk és kereken négy kilót. A késő ősz és a kora tavasz meglátszott minkét csuka felépítésén, mert bizony jó hájas, megtermett példányok voltak. Csak kapkodtam a fejemet, azért nem ez a normális kvóta a Dunán. Két csuka hét kiló összsúlyban? No, itt azért még bármi meg történhet, korbácsoljuk csak tovább a vizet! Lüktetett az adrenalin ereinkben, miközben visszaengedtük a nem mindennapi ragadozót a sáros vízbe. Hatalmas, méltóságteljes mozdulatokkal úszott el. Nem elmélkedtünk sokat. Egymás tenyerébe csapunk, majd sebtében folytattuk a víz vallatását. Lesz itt még folytatás, úgy gondolom... :o)

Végül elértünk az akadósor végére, amit egy kiugró sóderzátony zárt le. Gabesz a baloldaláról, én pedig a jobboldaláról csavartunk ki egy-egy csukát. Mindkettő szép példány volt, kereken két-két kilósak. A vicc az egészben, hogy egy átlagos dunai horgászaton bármelyikük a nap hala lehetett volna, de ebben a történetben most bizony nem így történt. A mai napon belenyúltunk rendesen a bőség kosarába. Óvatosan visszaengedtük mindkét krokit a vízbe. Jó érzés volt nézni, ahogy lassan tova úsztak és egy utolsó farokcsapással intettek búcsút nekünk. Egyedül azt sajnáltam csak, hogy Jani nem tudta kivenni a részét ebből a Kánaánból, de úgy gondolom, lesz még lehetősége a szépítésre... :o)

Lassan véget ért a varázs, és a táplálkozási őrület alább hagyott. Újra végigdobáltuk az akadósort, de második próbálkozásra, már nem adott halat a pálya. Összeraktuk botjainkat, mert már várt minket otthon az gőzölgő, finom ebéd. Megelégedtünk azzal, amivel az öreg folyó megajándékozott minket a mai napon és bizony, ez sem volt csekély. De hiszen így van ez rendjén, egyszer a Duna, ad, egyszer pedig nem. Ezt el kell fogadni. El kell viselni a sok kudarcot, a józanító pofonokat és kitartani, mire végre újra kegyeibe fogad minket az öreg hölgy. Mert bizony, ha ad, akkor bőségesen ad és természetes vízen bármikor, bármi megtörténhet, mint ezt a mai nap is bizonyította...

A nap videós összefoglalója önmagáért beszél:

Ezekre szükséged lehet:

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 


hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés