Adunk egy 1.500 Ft-os kupont, ha feliratkozol hírlevelünkre! Részletek »

Ingyen pecáztam

2013.08.05. forrás: Sügértanya

Berényben van egy szabály mely szerint ha valaki hét kilogramm feletti pontyot vagy amurt fog, akkor aznap ingyen horgászott. Ebben a kis tóban nincsenek a környező természetes vizekről összelopott nagyhalak, csak az ami megúszta a halhúsra éhes horgászok rohamát és a nagy nyomás ellenére meg tudott nőni.

Szezonindító akciókhirdetés

Jelenleg a tórekord mindkét fajból 8-9kg között van valahol, idén többször is változott így nem vagyok teljesen naprakész. Lényeg a lényeg, nekem nagyon tetszik ez a szabály, ugyanis ad egy célt a horgászatnak és perspektívába is helyezi a kifogott halak méretét, tudni lehet, hogy mi számít jónak és mi átlagosnak. Természetesen szerettem volna én is fogni egy szebb halat a tó mércéjével nézve és szerencsére ez most össze is jött. Ennek a történetét olvashatjátok most :)

EtetésEddig kizárólag feederbottal horgásztam itt, ezen változtattam most két okból is. Az egyik, hogy a feederbotos, etetőanyagos etetésre rengeteg apróhal rááll és azt gondolom, hogy ez zavarhatja a nagyobb halakat, ráadásul nem is feltétlen fér oda a csalihoz. A másik ok pedig az, hogy nyár van, kánikula van, a halak erősek és a horgászok pedig sokan vannak és sűrűn ülnek. Ilyen körülmények között nincs hely és lehetőség hosszas fárasztásokra és kell az erős szerelés ha nagyobb halra szeretnénk eséllyel pályázni. Ennek megfelelően leporoltam a pontyozó botjaimat és etetés gyanánt pedig egy rakétás verziót terveztem. Igaz ez is képez felhőt, hiszen a főtt magvak mellé némi “ragasztóanyag” is kell, hogy ne essen ki dobás közben az anyag egy része, de így is jóval darabosabb egy hagyományos etetőkosaras etetésnél. Az ólmos szerelésen pedig már csak egy pici PVA csomag kapott helyet ami megakadályozza a gubancolást és némi extra csalogatóhatással bír. Csalinak pedig egyik botra bojlit, másikra műanyag kukoricát tettem, ezen egész nap nem is változtattam.

Reggel korán értünk ki Fecóval a partra és vasárnap révén még tele volt a part az éjszakai horgászatot választó horgászokkal, alig találtunk helyet magunknak. Tudtam, hogy nem leszünk egyedül, de azért erre nem számítottam. Sebaj, ez van, ezt kell megoldani, rekordsebességgel raktam össze a cuccot és már repült a rakéta és az etetés a helyére, a nádfal elé közvetlenül. Kapásra se kellett sokat várni, hamar húzni kezdték a pontyok a csalit, pillanatok alatt ráálltak az etetésre. Szűk egy óra alatt már három kisebb pontyot fogtam, miközben a szomszédok semmit, ráadásul Fecónak is volt akciója. Jól indult a nap gondoltam, de hogy lesz ebből nagy hal?

A halNem sokkal később észrevettem, hogy a tó egyik legnépszerűbb, legjobb helye megüresedett. A szigetek közötti csatornák itt futnak össze, itt mély a víz, itt szeretnek a halak talán a legjobban a tóban, és ennek megfelelően ez az egyik leghorgászottabb rész is. Gondoltam egy merészet és megbeszéltem Fecóval, hogy üljünk át. Hiába van ott nálunk a hal, ezek nagyrészt a “tesco-s méret”, nem nagyon bíztam a nagyobban, ráadásul azért ők se hülyék teljesen, észrevették, hogy horgásznak rájuk és lassult is a roham. Közben a szél is tovább erősödött, viharos erejűre váltott és oldalról támadott az új helyen. Ennek abban volt jelentősége, hogy képtelen voltam rakétával pontosan etetni, belőttem ugyan a maradékot, de ment mindenhová csak oda nem ahová akartam. Ezzel el is fogyott minden, maradt a PVA, nem lett nagy etetés.

TaktikaA második kezdés viszont már nem indult jól, bár volt némi akcióm, de hamar lemaradtak a halak, ráadásul az egyik jobbnak tűnt, de mivel régen horgásztam már a pontyozó botjaimmal, nem voltam biztos benne, hogy mekkora lehetett. Így maradt a találgatás és a várakozás. Telt múlt az idő, lélekben már teljesen feladtam a napot, ugyanis alig történt valami, ha véletlenül volt egy kapásom akkor tuti lemaradt. Hiába variáltam a szereléken, valamiért nem találtam a megoldást. Aztán egyszer csak elfüstölt a bojlival szerelt bot és ismét komoly ellenállásba ütköztem. Lassan, óvatosan fárasztottam és ennek meg is lett az eredménye, nem sokkal később már a part mellett forgolódott halam. Azt tudtam, hogy ez már nem az átlag kategória, minimum négy-öt kilós lehet. Nem kockáztattam, hamar alátoltam a szákot és majdnem ez lett a vesztem, ugyanis alig akart beleférni, majdnem kifordult belőle. Azért sikerült beleügyeskedni, gyönyörű hal volt és egyelőre nem is vettem ki a vízből, Fecó elrohant a tógazdáért és egy mérlegért. A pontos súlya 7,1kg lett, sikerült átlépni azt a bizonyos küszöböt, meglett az áhított hal. Örömömet csak az árnyékolta be, hogy látszott, nem először került partra, szája is szét volt tépve és oldalán is sebesülések voltak.

Ezzel egy csapásra megváltozott a kedvünk az unalmas és lassú napból egy emlékezetes lett. Az sem rontotta el, hogy nem sokkal később egy alig kisebb hal fordult le a horogról a part mellett. A kapásaim megvoltak, működött a taktika, egyedül a végszerelékkel volt némi probléma, de amikor nagyon kellett, akkor kitartott. Fecó is fogott halat, igaz nem ekkorákat és nem ennyit, de az élmény azért megvolt és este boldogan ültünk be az autóba és indultunk haza.
Szabó Zalán

Ingyenes szállításhirdetés


Horgászhírek

Még több horgászhír »