Prologic Cruzade szék újra rendelhető

Holtágról holtágra

Az idei ősz alkalmával kiemelt figyelmet szenteltem csukás horgászataim során a természetes vizeknek, hiszen számomra jóval nagyobb kihívást jelent vad környezetben becserkészni egy-egy ragadozóhalat, mint egy zsúfolt teknőben várni a nagy valószínűséggel bekövetkező kapást.

Ágy + ajándék hálózsák 640
hirdetés

Itt utána kell járni a zsákmánynak, ismerni kell szokásait, búvóhelyeit. Nem elég csupán csónakkal ráállni a tuti törésre és cserélgetni a műcsalikat. Bizony, ez az árkon-bokron átverekedős, hosszú kilométereken át gyalogolós, küzdelmes cserkelő peca az egyik kedvenc módszerem, ha pergetésről beszélünk. Miután túl vagyunk az idei második sikeres Tisza tavi horgászaton, úgy döntötten hogy sorra járom a számomra érdekes Duna és Tisza holtágakat, kihasználva a november végébe nyúló nyár kínálta kellemes időszakot. Tudtam, ilyen körülmények között meg kell dolgozni keményen minden halért, de az emberiséget ugye mindig a kihívások viszik előre... :o)

Első állomásnak egy számomra igen kedves dunai holtágat választottam, amely gyermekkorom óta számos gyönyörű csukával kedveskedett nekem. Lassan húsz éve már, hogy az első haragos krokit nyakon csíptem az öböl élettől nyüzsgő vizében és bizony idén tavasszal is megajándékozott egy gyönyörű kettő pluszos csukával ez a víz. Így mindig türelmetlenül várom a találkozást az öreg Duna ággal, különösen, hogy Csaba barátom alaposan felcsigázott előző héten megesett gazdag fogásainak hírével. Ám, hiába dobáltuk keresztül-kasul körbe a bedőlt fákkal, bokrokkal tarkított partot, kapásig nemigen jutottunk. Bizony, itt is áll a szabály, jókor kell lenni jó helyen, hogy az ember sikerrel járjon, akár csak az élő Dunán.

A következő támadás egy kevésbé ígéretes, zárt Duna holtág öblére esett, amely egy olyan belső ággal rendelkezik, amelyet csak rendkívül alacsony víznél lehet megközelíteni, majd harminc perces bozótharc árán. Ahogy átverekedtünk magunkat Gabesz barátommal az ősrengetegen egy csodálatos, festői szépségű vízterület képe tárult elénk. A vízbe dőlt fák, tuskók szinte egymásba értek, hardcore terepet kínálva a pergető horgászoknak. Rejtett horgos, termetes gumihalakkal jerkelve dobáltam az ágak sűrűjét, kapásra provokálva az ott megbúvó ragadozókat. És bizony a számításaim helyesnek bizonyultak, mert egymás után öt rávágást tudhattam magaménak, de valahogy mindig kirántottam a hal szájából a gumit. Rendkívül ideges voltam akkor, de ma már tudom, hogy a gyárilag javasolt tűzési mód nem megfelelő, legközelebb oldalról vezetem majd át a horgot a plasztikon, a jobb akadás érdekében. Időközben elkezdett szitálni az eső, így vetve véget cirka egy órát átívelő horgászatunknak. Az átnedvesedett agyagos föld úgy csúszott, mint a jég. Néhol bukfencezve, néhol seggen csúszva sikerült csak kikecmeregnünk a rengetegből, bő órás ádáz küzdelem árán... :o)

Embert próbáló lesz ez a csukaszezon... keseregtem. Időközben azonban kaptam egy fülest Soma barátomtól, hogy feléjük iszonyatosan eszik a hal, minden dobásra tenyeres sügér, ketten egyszerre fárasztják a balinokat és a csuka is aktív. Alig bírtam kivárni a hátralévő két napot munkahelyemen. Élményre éhesen robbantunk ki Csabi és Roland barátommal, illetve fiával Marcival az öreg Duna sóderos partjára. Somáék, kijöttek köszönteni minket csónakjukkal, ők bizony már napkeltétől korbácsolták a vizet. Sikerült valamit fogni? - kérdeztem. Olyan 45-50 darab balint. - jött a válasz. Noh, ekkor már tudtam, hogy mi betlizni fogunk. :o) Próbálkoztunk minden elképzelhető módszerrel és halfajra, de egy gyenge ütésig nem jutottunk délutánig. Javaslatomra megkerültük az öblöt, hogy a másik felén is próbára tegyük szerencsénket. Bizony, sok veszíteni valónk nem volt már, célként csupán a betli elkerülése lebegett szemünk előttünk...

Sóderos, kavicsos part, törésekkel, kristálytiszta vízzel – hogy összegezzem a körülményeket. Mondhatnám, bányatóra emlékeztető terep, így nem csoda, ha egy hasonló viszonyok között már sokszor bizonyított, termetes, vízközt járó gumihalat akasztottam a zsinór végére. A betlibe hajló nap ellenére nagy elszántsággal táncoltattam műcsalimat a törések fölött, mígnem egy váratlan pillanatban, valaki elemi erővel próbálta kicsavarni kezemből a botot. Bevágtam és rögtön megindult a csukatánc az előttem elterülő vízben. Próbáltam vízközt tartani áldozatomat, nehogy a felszínen ugrálva rázza ki a horgot szájából. Csaba éppen végszóra érkezett, hogy gumi csizmával a vízbe gázolva, nyakon ragadja prédámat.

Örömöm leírhatatlan volt. Idei legnagyobb dunai csukám tekergett ujjaim között. Ráadásul olyan pokolian dühös tekintettel vicsorgott rám, hogy Tisza tavi komái szinte mosolyogtak hozzá képest. :o) Gyors mérlegelés, két és fél kilót mutatott a műszer. Valósággal bearanyozta napomat ez a váratlan fogás. Lám, sokszor a végén csattan az ostor, megéri a végsőkig kitartani. Óvatosan helyeztem vissza a küzdelemtől még zavaros Duna vízbe zsákmányomat, hogy az egy hirtelen farokcsapással beterítsen hideg vízpermettel. Bár, csupán egy hal adatott csak nekem a mai napon, ez dunai körülmények között nem számít rossznak, sőt... :o) Üröm, az örömben, hogy barátaim viszont haltalanok maradtak, de úgy gondolom, hogy lesz ez még fordítva is... talán nem is olyan sokára :o)

A történet utolsó állomásaként Tőserdőre látogattunk András, Bandi és Tibor barátaimmal, a szezon utolsó csukáinak reményében. Csónakonként párba állva vágtunk neki a tiszai holtág mesés vizének. Tátott szájjal csodáltuk a november végi ártéri erdő ködpaplanba burkolódzott képét. Bizony, ilyen szép környezetben feledhetetlen élmény a horgászat... még ha igen sokat is kellett utazni érte, úgy gondolom, hogy megérte. Csónakunkkal lassan csorogtunk végig a part mellett, dobálva a halat sejtető akadók széleit és a rothadó vízi növényzet tisztásait. Ebben a terepben bizony benne volt akármi, éreztük, hogy itt bármelyik pillanatban beeshet akár életünk hala is.

Azonban a szerencse ezúttal nem állt mellénk. Csupán apróságokat, harminc egynéhány centit meg nem haladó csukácskákat sikerült nyakon csípnünk. Pedig felsorakoztattunk mindenféle csalit a támolygó kanalaktól kezdve a gumikon, wobblereken át, az óriási műcsalikig, de az eredmények ezúttal elmaradtak. András barátom hatalmas „Sliderjét” egy nála nem sokkal nagyobb csuka verte le. Teljesen tanácstalanok voltunk, mert Tibiék szemmel láthatóan eredményesebbnek bizonyultak hasonló technikákkal. Persze, nem lehet mindent kimatekozni, van, hogy egyiknek sikerül, a másiknak nem... elkönyveltük ezt a napot olyasformán, hogy ezúttal a horgászok őrangyala nem a mi vállunkon pihent meg.

Ellenben Tibi és Bandi nem panaszkodhatott. András hatalmas csatában horogvégre kerítette élete eddigi legnagyobb, hét kilót meghaladó csukáját. Mi csak a küzdelem végére értünk a helyszínre, de elmondásuk szerint legalább ötször tört be a csónak alá a böszme ragadozó. Bandi magasra tartotta zsákmányát. Hatalmas termetű, hibátlan szépségű vadvízi ragadozót csodálgattunk meg a büszke horgász kezében. Kattogtak a fényképezőgépek, forogtak a kamerák, miközben barátom óvatosan visszahelyezte a vízbe a nem mindennapi tiszai csukát. Mi pedig gratuláltunk a szerencsés horgásznak.

Számunkra a nap további része nem tartogatott különlegességet, de Bandi és Tibi csónakba emelt még néhány másfeles forma csukát, és egy negyven centis süllőt. A nap fogásának azonban semmi nem érhetett már a nyomába. Természetes vízen ekkora csukát ha életében egyszer fog felénk a horgász, akkor már büszke lehet magára. Mégis megéri utána járni a kihívásnak, mert a csukás tavak nyújtotta instant élmény helyett, itt valódi kalandokat élhet át az ember. Én a horgászatban pedig a kalandot keresem és a csodás környezetben eltöltött idő, a vadvíz varázsa és az érzés, hogy bármelyik pillanatban bármi megtörténhet, olyan örömet nyújt nekem, amit bányatavon nem érzek.

A sötétedés közeledtével a kikötő felé vettük az irányt. Bár, számunkra nem adatott meg ezúttal a kivételes fogás, biztosak voltunk benne, hogy ide még visszatérünk és felvesszük az éves naptárba az öreg Tisza holtágat. Hosszú volt az út hazáig, el is bóbiskoltunk a fűtött kocsiban. Álmomban újra átéltem az elmúlt hónap holtág-pecáit, a kifogott és elszalasztott halakkal vívott ádáz küzdelmeket. Lassan hátunk mögött hagyjuk a csukaszezont, de talán még egy utolsó támadást, egy utolsó dunai csukázást be tudok majd szorítani a közelgő tél előtti utolsó napokra. De ezt már bizony csak a következő történetben mesélem majd el nektek... :o)

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

Tibikém! Felőlem mehet akár a két napos is... ;o)

2
esox
4 éve

Tomikám, ez megint szuper lett. Idén újra szervezünk ide kirándulást...majd szólunk.

1
hirdetés (x)
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
Ágy + ajándék hálózsák

hirdetés