Évértékelő
2013. Most még leírva elég furcsának tűnik, de majd megszokom. Aggasztó számomra, hogy az idő porszemcséi mily gyorsan hullanak alá az élet homokórájában. Jó visszagondolni a 2012-es évemre, de mégis olybá tűnik, mintha egy szempillantás alatt elsuhant volna, néhány feledhetetlen emléket beleégetve az agyam rejtekeibe.
hirdetés
Az év igazán jól kezdődött. Megfertőződtem egy betegséggel, ami nem más, mint a domolykópergetés, és ez a láz még most is csillapíthatatlannak mutatkozik. A január sok horgász számára nem túl kedvelt hónap, számomra azonban a csodás kezdet időszaka volt. Első domolykóimat még körforgókkal csábítottam horogra, mára azonban nagyrészt wobblerekkel próbálom rávenni őket egy fényképezésre.
Februárban aztán jött a jég, a vizek, de inkább a halak védelmezője. Az év második hónapja, így kimaradt számomra. Az idő persze akkor nem telt. Úgy éreztem, hogy berozsdásodott a kerék melyen az idő vasfoga dolgozik. Végtelenek tűnő várakozás vette kezdetét.
Március elő napjaiban a patak kiszabadult a jég fogságából, én pedig a szobáéból. Olyannyira belelendültem, hogy egymás után négyszer is a parton találtam magam. Ez a hónap igen emlékezetes marad a számomra, mivel ekkor sikerült megszelídítenem az első 40-es domimat. Kezdők szerencséje…
Sikerült belerázódni a wobbleres domizásba, hála a sok kifogott egyednek mert, ha úgy vesszük akkor minden szárazra emelt uszonyos felér magával a tapasztalatszerzéssel. Szóval bátran vágtam bele az áprilisba.
Ekkor már bevállaltam a dzsungelesebb szakaszok vallatását is a nagyobb halak reményében. Április első felében próbálkoztam meg az első bozótos pecával, ami parádésra sikeredett. Igazi horogmarasztaló helyről sikerült kipergetnem egy újabb 40 körülit.
Majd jött a megújulás időszaka, a május. A patak levetette téli,egyhangú öltözékét, és magára öltötte zöldben pompázó ruháját, és végre én is áttérhettem a rövidnadrágos időszakra. A víz újból megajándékozott egy gyönyörű, testes fejessel, amit talán a télen vízből kivett szemetek, eldobált sörösdobozok elvitelének köszönhettem. Valamit valamiért ugyebár.
Ahogy melegedett az időjárás úgy csökkent a halak mérete is. Sok apróságot fogtam júniusban és júliusban egyaránt. A 30 centiméter körüli példányok felüdülésnek számítottak abban az időben. Plusz ott volt még a tikkasztó hőség is, ami rendesen kivette az emberből az erőt. Augusztusban valahogy kimaradt a pergetés. Egyszer mentem ki, de akkor sem fogtam semmit, mivel a patak kávészínben folydogált. A 8. hónap megmaradt a buliknak.
Nagyobb kihagyás után, szeptember 22.-én már úgy gondoltam, hogy muszáj meglátogatnom szeretett vizem. Nem tudom, hogy örült e nekem, vagy csak szerencsém volt, de ismét a “kezembe nyomott” egy 40-es jószágot. Jó újrakezdés, gondoltam magamban.
Újabb kihagyás következett, mármint a domolykókergetésben. November 11.-én nagy reményekkel kezdtem hozzá a pergetéshez, aminek sok szép buksifejű lett az “áldozata”. A természet már kezdte levedleni az őszi kinézetét, és felkészült a kegyetlen télre.
Az év utolsó hónapjában mindössze kétszer voltam horgászni. A két alkalommal 4 halat sikerült fényképező elé rakni. Már nagyon érződött ezen a két napon, hogy a tél hamarost ismét győzedelmeskedni fog, és befagyasztja a patakot. 30.-án kimentem utolsó peca gyanánt, de a vízfelszín már szilárd halmazállapotban ékeskedett.
Fényképeimet rendezgetve rájöttem, hogy igazából nincs okom az elégedetlenkedésre. Több, mint 70 alkalommal jutottam ki a vízpartra. Halat is fogtam eleget. A jövő évvel kapcsolatban nagyon sok ötletem, célom van. Ebből próbálok majd minél többet megvalósítani. Néha, majd nézzetek rá a blogra. :)
Na, és aki elért idáig az olvasásban, annak utólag is Boldog Új Évet.
Hozzászólások
hirdetés