Adunk egy 1.500 Ft-os kupont, ha feliratkozol hírlevelünkre! Részletek »

Dunai jászok és a bajszos

2014.03.19. forrás: Figura blogja

Ismét a fővárosi szakaszon igyekeztünk valami kis finomsággal kedveskedni uszonyos barátainknak, ha kapókedvükben lesznek. Őszintén bevallom, nem számítottam nagy sikerre, hisz tudjuk jól, hogy ezen a részen inkább a magas vízállás a nyerőbb, de nincs mit tenni, nekünk csak ma volt egy kis időnk hobbink hódolására.

Ingyenes szállításhirdetés

 Alig múlt el reggel nyolc, máris a parton voltunk - ami nem mondható túl korai kezdésnek – és ha már ilyen szépen sütött a nap novemberben, akkor ki is használtuk, hiszen nem biztos, hogy lesz még idén ilyen szép időnk.

Nem ültünk le túl távol egymástól, hiszen ha egy sávot sikerül koncentráltan megetetnünk, akkor ez a rövid horgászat is lehet nagyon jó.
Lalinak sikerült hamar összeraknia a szerkót, és a feneket is kitapogatnia maga előtt, így együtt kevertük az etetőanyagot. Mikor mindenki kész lett, jöhetett pár alapozó gombóc, majd a várakozás.

Az első negyedóra lassan és nagyon csendesen telt, így idejét láttam újra csalizni és a kosarat is megtömni. Ahogy a botot a kezembe vettem, éreztem, hogy a szerelékem nem akart velem közreműködni, hiszen sikerült valami akadóba sodródnia. Hát, mit mondjak? Nem kezdődött túl jól a horgászat, de a Dunán ez bármikor benne van a pakliban.
Mire újra szereltem botom, Lajosnál megjelent az első éhes hal. Mondanom se kell, nem dobtam be a cuccom, helyette mentem fényképezni, hisz még nem sokat rakózott folyóvízen, így képeket akartam róla készíteni, legyen mivel büszkélkednie a téli hideg estéken, nézegetve a megörökített emlékeket.
Gumija kicsit nyúlt, ami még izgalmasabbá tette a küzdelem pillanatait. A fárasztás közben kiderült, hogy a csalijára egy igazi dunai sodrófa éhezett meg. Néhány kitörés után elfáradt, és hagyta magát, hogy a merítőbe terelje Lali.

Na, ebben a pillanatban mindenki elkezdte legszebb horgászkalandjait szőni. Magamról nem is beszélve, hisz én ültem a sor végén, így bízhattam a sikeres napban. Meg is legyintettem botom, de csak finoman, figyelembe véve a közeli etetési sávot.
Alig telt el pár perc, Péter szisszent fel egy jobb kapásnak köszönhetően. Mire odafigyeltem, már csak azt láttam, ahogy görbül a botja, és fárasztja horgára akadt halát. Ennyire jól kezdődik ez a nap? Szuper! Már nyúltam is a fényképezőgépem után, majd ismét kattintgattam párat, mert szerencsére volt miről.

Adrenalin hiányban nem szenvedtünk, ezért még jobban koncentráltunk. Árgus szemekkel figyeltük botjaink spicceit, Lali pedig a lassan sodródó úszójának pici antennáját.
A fényképezéssel eltöltött hosszú idő miatt ismét friss csalizásra adtam a fejem, melyet gyorsan végre hajtottam, és már repült is vissza a szerelékem a vízbe. Miközben spiccem rezdülésére vártam, fél szemmel konstatáltam, hogy Rafi barátomat összehozta a sors egy igazi folyóvíz szörnyeteggel. Ebben a pillanatban elkezdtem aggódni. Mi lesz, ha beállnak tömegesen az etetésre a gébek? Neeeeee! Nem akarom!

A sorsnak, vagy bárminek is köszönhetően, de Lalinak kapása volt. Mire oda értem, már a fárasztás utolsó periódusa zajlott, mikor tolta hátra a rakóst és rövidített.

Mérlegeléskor derült ki, hogy egy kicsivel kisebb, mint az előző, amit Péter fogott, melynek súlya 1,76kg volt.

Miután őt is visszaengedtük, ismét botom mögé ültem. A csendet egy újra dobással akartam megtörni, de ismét leakadtam, így a könnyen kitekert damilomra egy új szereléket készíthettem.
A gyors kezdeti sikereinket hamar felváltotta a csend és a rezzenéstelen spiccek bámulása. Lajosnál se hozott eredményt az újra etetés, de az se, ha néha meg-megtartotta a szerlékét, vagy akár úsztatta. A nap még kellemesen sütött minket, de mit bántuk volna is, ha a bandázó jászokból sikerült fogni még párat.

Sajnos nem így lett, ezért nem maradt más, mint a pakolás és közben a napi peca elemzése.

És mi a horgászatunk summája? Én voltam a mai nap a sereghajtó, de remélem, hogy legközelebb már szerencsésebb leszek.

Szezonindító akciókhirdetés


Horgászhírek

Még több horgászhír »