Csukaponty - helyi infó vs nemhelyi szerencse

- Bálint, itt a fényképgép, tedd zsebre, te leszel ma az operatőr! Sz. Bálint, aki öcsém 12 éves fia nem túl nagy lelkesedéssel vetette magát a feladatra, bár tény, indulásnak rögtön lőtt pár igazán "remek" képet a kocsiból. Ritkán jut ki velem pícézni, bokros teendői (úgymint legózás, és hasonlók) képezik az akadályt, amúgy, a szavak szintjén, örömmel jön ő. Fogattam már vele 8 kiló feletti csukát, erre még élénken emlékszik, pedig csak 8 éves volt. Legutóbb Csopakon nyúlt bele egy gyönyörű sügérbe, igaz, akkor is egy órán belül elunta a mókát.


hirdetés

Most egész napra mentünk B.Bálint kedvenc amuros-pontyos tavára, a Kincsesbánya melletti Téglagyári-tóhoz.

Eeekkora halak vannak benne.

Nem véletlen, hogy szinte kizárólag pergetek, így is több a cókmókom, mint ahogyan szeretném. Ez a ponytozás dolog meg éppenséggel tragikus, ami a felszerelés igényét illeti, de azért böki a csőrömet, jó volna pár izmosat akasztani!

Keskeny a palló, csúszik a párától, annyira hajtott a fogási-láz, hogy majdnem orra estem a nádba. A botokért igazán kár lett volna. Bálint csukott szemmel közlekedik,eleinte azt hittem, a mederviszonyokat is milliméterre vágja. Aztán egy marék gumit azért ő is beszaggatott, öröm volt nézni!

Ott, a tuskó mellett balra... mindketten oda úszóztunk, csak annyi volt a különbség, hogy ő fogott. Én pedig... ki találja ki?

Iszonyat keményet húztak a nem túl nagy, de gyönyörű, aranysárga pontyok. Pont az ilyenekért mentünk.

Bálint volt olyan bátor, rám bízta a merítéseket. Én ennek nem vagyok túl nagy híve, persze szívesen (és jól) merítek bárkinek, azonban azt gondolom, hogy a hal megfogása addig tart, míg ki nem veszem, annak minden buktatójával együtt. Vagyis a saját halam merítéséért én magam vagyok a felelős, ha sikerül, ha nem, másra nem kenhetem, ha elbénázom.

Pontyot tehát csak ő fogott, és a letett egy-egy úszózó mellett elkezdtük dobálni a nádast, akadókat, hátha egy-két csuka megtörné a kapástalanságot. Sz. Bálint kisöcsémet is próbálom rászoktatni a jiggelésre, neki is látott szorgalmasan dobálni. Mintegy tucat szerelék bánta, gumi-horog-kapocs-harapásálló... egész nap csak kötöttem utána : )

Közben Bálint (a B.) két apró sügeret kiimádkozott előlünk, így a Balatonon már sok sügeret adó UL csalikra váltottam.

Aznapi operatőröm nem állt éppen a helyzet magaslatán, egyrészt mert elunta a pecát, másrészt, mert fázott, mint a kutya (mikor reggel kérdeztem, elég lesz-e a kabátja, buzgón bólogatott, hogy hát persze... aztán le kellett vennem egy réteg pulóvert magamról, hogy ő meg ne fagyjon), szóval kép, az nem készült a továbbiakról. Leginkább amiatt, hogy a jobbkézre eső nádasba folyton beszaggatta a szerelést, átkutyagoltunk a tó szemközti, majdnem teljesen bokormentes partjára (azért itt sikerült a maradék harapásállótól megszabadulnunk), és bár ott alig volt víz (40-60 cm), gondoltam eldobálgatunk, egy kicsit kevesebb veszteséggel. A félig UL cájg meghozta az eredményt, összesen nyolc, bár kiló alatti, csuka esett. Az egész éves finnyás-sügerezés meghozta az eredményt, másra nem tudok gondolni, mint hogy a 2-3 gr-os jigen kínált csali (2-4" között), és a nagyon lassú pöccintésekkel operáló damiltolós módszer adta a halat. No meg a daiwa duckfin lemon, és a savagear cannibal.

 Ez tehát a pontycsuka története, a "csukász, maradj a kaptafánál!" örök érvényű igazsággal megfűszerezve.

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 


hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés