Csukaponty - helyi infó vs nemhelyi szerencse

2015.10.26. forrás: Totum

- Bálint, itt a fényképgép, tedd zsebre, te leszel ma az operatőr! Sz. Bálint, aki öcsém 12 éves fia nem túl nagy lelkesedéssel vetette magát a feladatra, bár tény, indulásnak rögtön lőtt pár igazán "remek" képet a kocsiból. Ritkán jut ki velem pícézni, bokros teendői (úgymint legózás, és hasonlók) képezik az akadályt, amúgy, a szavak szintjén, örömmel jön ő. Fogattam már vele 8 kiló feletti csukát, erre még élénken emlékszik, pedig csak 8 éves volt. Legutóbb Csopakon nyúlt bele egy gyönyörű sügérbe, igaz, akkor is egy órán belül elunta a mókát.

D.A.M. XTherm Winter 2 részes vízálló, halk thermoruha szett 45hirdetés

Most egész napra mentünk B.Bálint kedvenc amuros-pontyos tavára, a Kincsesbánya melletti Téglagyári-tóhoz.

Eeekkora halak vannak benne.

Nem véletlen, hogy szinte kizárólag pergetek, így is több a cókmókom, mint ahogyan szeretném. Ez a ponytozás dolog meg éppenséggel tragikus, ami a felszerelés igényét illeti, de azért böki a csőrömet, jó volna pár izmosat akasztani!

Keskeny a palló, csúszik a párától, annyira hajtott a fogási-láz, hogy majdnem orra estem a nádba. A botokért igazán kár lett volna. Bálint csukott szemmel közlekedik,eleinte azt hittem, a mederviszonyokat is milliméterre vágja. Aztán egy marék gumit azért ő is beszaggatott, öröm volt nézni!

Ott, a tuskó mellett balra... mindketten oda úszóztunk, csak annyi volt a különbség, hogy ő fogott. Én pedig... ki találja ki?

Iszonyat keményet húztak a nem túl nagy, de gyönyörű, aranysárga pontyok. Pont az ilyenekért mentünk.

Bálint volt olyan bátor, rám bízta a merítéseket. Én ennek nem vagyok túl nagy híve, persze szívesen (és jól) merítek bárkinek, azonban azt gondolom, hogy a hal megfogása addig tart, míg ki nem veszem, annak minden buktatójával együtt. Vagyis a saját halam merítéséért én magam vagyok a felelős, ha sikerül, ha nem, másra nem kenhetem, ha elbénázom.

Pontyot tehát csak ő fogott, és a letett egy-egy úszózó mellett elkezdtük dobálni a nádast, akadókat, hátha egy-két csuka megtörné a kapástalanságot. Sz. Bálint kisöcsémet is próbálom rászoktatni a jiggelésre, neki is látott szorgalmasan dobálni. Mintegy tucat szerelék bánta, gumi-horog-kapocs-harapásálló... egész nap csak kötöttem utána : )

Közben Bálint (a B.) két apró sügeret kiimádkozott előlünk, így a Balatonon már sok sügeret adó UL csalikra váltottam.

Aznapi operatőröm nem állt éppen a helyzet magaslatán, egyrészt mert elunta a pecát, másrészt, mert fázott, mint a kutya (mikor reggel kérdeztem, elég lesz-e a kabátja, buzgón bólogatott, hogy hát persze... aztán le kellett vennem egy réteg pulóvert magamról, hogy ő meg ne fagyjon), szóval kép, az nem készült a továbbiakról. Leginkább amiatt, hogy a jobbkézre eső nádasba folyton beszaggatta a szerelést, átkutyagoltunk a tó szemközti, majdnem teljesen bokormentes partjára (azért itt sikerült a maradék harapásállótól megszabadulnunk), és bár ott alig volt víz (40-60 cm), gondoltam eldobálgatunk, egy kicsit kevesebb veszteséggel. A félig UL cájg meghozta az eredményt, összesen nyolc, bár kiló alatti, csuka esett. Az egész éves finnyás-sügerezés meghozta az eredményt, másra nem tudok gondolni, mint hogy a 2-3 gr-os jigen kínált csali (2-4" között), és a nagyon lassú pöccintésekkel operáló damiltolós módszer adta a halat. No meg a daiwa duckfin lemon, és a savagear cannibal.

 Ez tehát a pontycsuka története, a "csukász, maradj a kaptafánál!" örök érvényű igazsággal megfűszerezve.

hirdetés

Horgászhírek

Még több horgászhír »