Őszi-téli ruhavásár 2.

Csuda pergetések Mózsi otthonában

“Tudni kell, hogy mikor az Úristen népek s országok dolgát rendezte volt a földön, Erdélyről ügyesen megfeledkezett. Azóta is szokásban maradt, hogy megfeledkezzenek róla, valahányszor adódik. Szóval az Úristen éppen elkészült a maga munkájával, s kedvtelve szemlélgette a világot, mikor megszólalt mögötte a legöregebb főangyal. Egy olyan nagy bajuszú, időt-töltött főangyal volt ez, olyan törzsőrmesterféle. Azért volt szabad neki megszólalnia."

Thermoruhák 640
hirdetés

"- Uram – mondotta -, valami még nincsen készen!
- S az mi lenne? – nézett az Úristen csudálkozva legvénebb szolgájára.
Az pedig kivette szájából a csutorás pipát s odabökött vele Erdély felé.
- Ahunn-e! Még nincsen rajta senki!
Az Úr odanézett, s abbiza lakatlan volt egészen. Pedig csudaszép kis országnak ígérkezett, tiszta vétek lett volna pusztába hagyni.
- No, várj csak – mondta s elkezdett kotorni a zsebeiben.
Talált is egy marékravaló magyart még, azokat leszórta a völgyekbe. A másik zsebében valami maradék románokra bukkant, azokkal meg behintette a hegyeket.
- Így, ni – mondotta -, ezzel is megvagyunk. De a vén angyalcseléd csak csóválta a fejét. -Már pedig ejszen hibádzik még valami.
- Hibádzik? Mi a szemed világa hibádzik? – hökkent meg az Úr. – Hásze emberek, azok most már vannak, instálom – okoskodott a vén főangyal -, de ki fog ott dolgozni?
- Mi? Hogy ki fog dolgozni? Hát a magyarok a völgyekben s a románok a hegyek között!
De az öreg csak csóválta a fejét.
- A magyarok? Azok uraskodni fognak. A románok? Azok hanyatt hevernek s bámulják leptiben a felhőket. Ami ráérő idejük pedig az uraskodásból s a felhőbámulásból marad, azt eltöltik azzal, hogy kergetik egymást. Valakinek dolgozni is kell!
Erre az Úristen nagy bosszúsan benyúlt a lájbizsebébe, s kirángatta onnan a szászt.
- Na – lökte oda bosszúsan a magyarok s a románok közé -, itt van, ni. Ez majd dolgozik helyettük is!
De a vén okvetetlenkedő újra csak megvakarta a fejét.
- Hásze jó, jó. Ez megvolna. De valami azért még mindég hibádzik!
- Mi a keserűség hibádzhatik most már? – mérgelődött meg az Úr ekkora konokságon.
- Hásze idenézz, Uram – bökdöste pipáját az öreg főangyal Erdély felé -, a magyar uraskodik és veszekszik a románnal. A román bámulja a felhőket és veszekszik a magyarral. Na ugye? A szász, az dolgozik, ez igaz s a veszekedésben mindég amellé áll, amelyik éppen erősebb. Na de kinek lesz haszna belőle? A szász, az fösvény, Uram, annak szőrös a lelke! Köll még valaki, akinek esze is legyen, meg szíve is s a munkához is értsen valamicskét, mert különben elviszi az ördög az egészet!
Erre már az Úristen sem mondhatott egyebet, minthogy ez éppen így igaz, s mivel pedig a zsebeiben már nem volt semmi, amit elővehetett volna, hát megteremtette a székelyt.”

Az, hogy most az Úristen megfeledkezedt-e vagy sem kommandóról, azt nehéz lenne eldönteni, mint azt sem, hogy ki a szász odafent. Mert az úgy néz ki, hogy fent senki sem uraskodik, a román az kakaskodik, a többi meg elvan szépen csendben. A tizenhárom kommandói almafa, már egész gyümölcsössé cseperedhetedt, mert mindenkinek lóg a feje a kisüstöstől.

Annyit mindenképp tudni kell, hogy már augusztusban is olyan hidegek köszöntenek be éjjelente, hogy a pisztráng sem igazán ugrana ki egy-egy repülő bogárért. Nem mintha a bogárnak is kedve esne repülni. Az időnek viszont igenis nagy kedve van e tevékenységhez. Nem is kell hozzá noszogatás, csak úgy repül az magától. Most kezdődött a pisztráng szezon és már mindjárt a végét járjuk. Még két hét, aztán szigorúan csak domis meg csukás téma veszi kezdetét. De most még ne repüljünk úgy előre.

Első nap.

Délután 6 óra tájban értük el a kommandói hegyeket. Az út mondhatni húzós volt, de a jó öreg nemzeti autónak meg sem kottyant. Csak úgy szelte kettesben a poros kanyarokat. Megérkezésünk után gyors kipakolás vette kezdetét. Ezek lebonyolítása után a patakhoz vettük utunkat.

A vártnál sokkal rosszabb látvány fogadott. A vízszint nagyon alacsony volt, és ennek ellenére igencsak zavaros. Dobáltunk egy keveset, nem jelentkezett semmi, aztán irány vissza a házhoz. Már nyolc órakor a nap lebukott a fenyvesek mögött, és lassan köd ereszkedett alá a völgyre.

Éjjel sokat töprengtem azon, hogy merre lenne másnap érdemes menni. Annyit még megtudtunk, hogy a víz a színét a falu mellett dolgozó gépektől kapja, amelyek nagyban termelik ki a kavicsot. Sajnos ami szép abban haszon is van, és ekkor jön az ember, és teszi értéktelenné és csúffá.

Második nap.

Reggeli után az autó előtt még mindig nem tudtuk, hogy felfele menjünk pisztrángok felderítésére, vagy lefele nagyobb domik után nézzünk. Az egész töprengés mindaddig tartott amedigg az elágazásnál feldobtam egy pénzérmét. Írás lett, tehát lefele mentünk. Pár kilóméter után lehúztunk a patak mellé.

A víz most tiszta volt, így ehhez igazodva választottunk műcsalit. Egész 3 óráig vallattuk a patakot, ami nem mondhatnám, hogy bőkezű volt, de azt sem hogy szűkmarkú. Sikerült több domit is becsapni, de meg kell vallani, hogy sokkal figyelmesebbek mint ahol eddig horgásztam rájuk. Az utolsó domi lehetett a nap legnagyobbja, egy pár centivel volt nagyobb a nap első halánál. A két Góliátocska között több Dávid is beütötte magát, igazán erőteljesen harcolva.

Az ebéd után a falu feletti szakaszra sétáltunk, pár kilóméteren keresztül csak kavicskitermelés nyomai voltak. Aztán az első zúgónál elcsiptem az első kommandói őshonos pisztrángot, a haverom pedig ugyanonnan varázsolt ki egy domit. A következő zúgóra teljesen rá volt borúlva egy kidőlt fa, épp hogy be tudtam pöckölni a körforgót. A botom hegyét is az ágak alá dugtam. Talán ezt nem kellett volna. Pár tekerés után semmi rávágás nélkül ránehezedett egy hal, rúgott párat, lehúzott két méter zsinórt, és elment. Én meg csak álltam érthetetlenül, 140-es pulzussal, és néztem a körforgót, a vizet, a féket. A fék mondhatni elég keményre volt állítva, a bot is egészen derékból dolgozott. Lehet, hogy egy Mózsi idejéből származó pisztránggal akadtam össze? Vagy csak egy nagy domi viccelt meg? Akármi is volt az, biztosan sok időt megélt már. Kissé kábúltan tovább folytattam a horgászatot, sikerült még pár kispisztrángot becsapni, majd pedig haza vettük utunkat. Abban már biztos voltam, hogy másnap a hegyek közé fogunk menni, de azt koránt sem gondoltam, hogy annyira messze keveredünk el, mint amennyire.

Harmadik nap.

Reggeli flekkenezés után el is indultunk a Bászka völgyében, az egykori Sikló vasút mentén a hegyek közé. Már 4 kilómétert mehettünk, amikor már érdemesnek találtuk a botok beélesítését.

Csakhamár sikerült a pettyeseknek pár gyönyörű rávágást produkálniuk, de nem igazán akarták felvarrni magukat a horogra. A kezdő felindulás hamar csillapodott, az evésig, csak egy pisztrángocska akadt meg. Az is csak harmadjára. Már délután járt amikor elértünk egy vízgyűjtőhöz. Innen vezetik le a vizet Kovásznára, Kommandótól mintegy 20 km-re eső városba.

A víztározó felett már rendes vízhozammal találkoztunk. Kapás nélkül is élvezet volt itt horgászni. Végre egy táj ahol nincsenek emberre utaló nyomok. Aztán megérkezett az első sebes egy egészen gyors sodrásó részről.

Annyira szép szakasz volt, hogy 15-öt is dobtam, és a végére csak megérkezett a a pisztráng.Csodálkoztam volna is ha nem lett volna hal ott.

Innentől aztán többször kerekedett a bot, mint a hentes hasa. No de nem azárt mert sorra akadtam el, hanem mert valaki a vonal másik végén igencsak rázta pettyes fejét. Szépen lassan kezdett esteledni, már hét óra elmúlt mikor visszaindultunk.


Pár kilóméter után elértünk egy elágazást, jobban mondva mi utunk egy másik úttal való összeolvadását. Azzal az uttal ami az 1777 méter magas Lakóca csúcsra vezet. Megközelítőlegesen mi 1500 méter felett horgásztunk. Aztán egyre csak sötétedett, és még sehol sem voltunk. Fél tíz után értünk vissza a házhoz. Hozzávetőlegesen 12 km-ert gyalogoltunk, gumicsizmában. Oda-vissza 24-et. Vízhólyag lett mindkét talpamra. E pontig még tervezgettük a 4. napi horgászatot, de itt már lemondtunk róla. Lefeküdtünk, és felsem keltünk 9-ig. Ennyire még sohasem esett jól az alvás, teljesen újult erővel ébredtem.

A “utolsó” napon már csúnya felhők gyülekeztek, amolyan kétes búcsút adóak. Olyant amikor nem vagy benne biztos, hogy még viszza jössz ide. De visszafogsz. Mert visszavonz. Nem a horgászat, nem a víz, nem a halak. Hanem úgy együtt minden. A fű, a fenyő, a madarak, az ég, az a kék, a völgyek a hegyek, melyek egymásnélkül nincsenek, az emlékek.

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 


hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
Thermoruhák 1200

hirdetés