Casting vendégségben a Dunán

Ennyi! Feladtam. Nem szeretnék többet bajlódni a castinggal. Nagyon ritkán vettem csak a kezembe és akkor is időről-időre csalódást okozott. Pedig nagyon akartam esküszöm, mert majdnem annyira vonzott, mint a műlegyezés! Még egy régi írásomat is kiraktam búcsúképpen. (Madárral halra?) Aztán ehhez a poszthoz hozzászólt, Dóri egyik régi ismerőse, Tomi. Felajánlotta, hogy esetleg adna egy-két tippet és úgy hátha újra látok benne valamit...


hirdetés

 

...azt gondoltam, miért ne? Lehet, hogy megint megszeretem! De aztán eszembe jutott, hogy hányszor hozott ki a sodromból a rossz beállítás, a gubanchegyek és egyéb hülyeségek! Nem, többet soha!
Végül privát üzenetváltásokba keveredtünk ennek kapcsán Tomival és miután megvitattuk a kérdést, egy közös horgászatra invitált minket. Hát persze, hogy megyünk! Egyrészt soha nem szabad kihagyni egy meghívást sem, másrészt a Duna volt a cél és már nagyon régen visszavágytam oda. Nem mellesleg pedig, kíváncsi voltam, hogyan míveli a castingot Tomi. De amikor telefonon időpontot egyeztettünk, megint határozottan kijelentettem, hogy nem tud rávenni újra! Nincs az az Isten!
Persze alig tudtam aludni a horgászat előtti estén...
Reggel aztán Vértesszőlősön beugrottunk még a horgászboltba, örök barátomhoz, Ekihez. Jó régen járunk hozzá, ha jól tudom éppen most ünnepelte a bolt 20. évfordulóját, csak ajánlani tudom! Még az első igazi "felnőtt" botomat is nála vette Apám, amikor kiváltotta az ifjúsági engedélyemet és annak a botnak köszönhettem a legnagyobb balatoni pontyomat is. Eki rendesen megszponzorált minket, mert nem engedte kicsengetni az összeválogatott, szatyornyi cuccot. Mérgesek vagyunk miatta rendesen és már forraljuk is a bosszút!
Találkoztunk Tomival a megbeszélt helyen és nemsokára már a vízen, csónakban ülve diskuráltunk a castingról. Na, meg úgy általában mindenről. Komolyan mondom nem emlékszem, hogy volt e már ilyen életemben, hogy ennyi tapasztalatot, ötletet megosztott volna valaki velem. Ezek mellett még annyi horgásztörténet, jó és rossz élmény hangzott el, hogy nem is tudom, hogyan fért bele a szűk 12 óra horgászatunkba.

Tomi először elmondta a dobások technikáját, az orsó beállítását és rögtön meg is mutatta egy-két dobásban. A legnagyobb meglepetést az okozta, hogy amit mondott, arra nagy százalékban már magamtól rájöttem, de a lényeget, hogy mitől jó a dobás, azt persze teljesen tévesen gondoltam. Tudtam, hogy Tomi ügyes, de igazán ekkor jöttem rá, hogy mennyire! Félelmetesen jól és ösztönösen cselekszik minden pillanatban! Aztán átadta a "szerszámot" és megpróbálhattam: hát nem kicsit izgultam, mert ilyen penge cumó még nem volt a kezemben. Rendesen sántított az első dobásom... a második is. A harmadiknál egész szépen elrepült a wobbler 3 egész méterre. Még egyszer megmutatta Tomi. Megpróbáltam leutánozni és így már nem engedtem el későn a zsinórt. A következő dobásnál a fejem felett szálló 747-es utasszállítót akarta magáévá tenni a műcsali és miután a terrorcselekmény kudarcba fulladt, visszahullott a csónakba. Gájdunk komoly arccal ült, - valószínűleg nem akarta nevetéssel elvenni a kedvemet - Dóri röhögött, én meg sírtam! Ezek után már "tét" nélkül dobáltam és kezdtem megérezni a furfangot. Elértem egy jó távolságot, aztán megint és megint. Sőt valamiért az irány magától beállítódott a kezemben.

Tomi felé fordultam és mosolyogva taglaltam, hogy kezdem érteni mi volt a hiba, amikor egy kicsike fogatlan keszeg lerántotta kezemből a botot. Hát kell ennél jobb visszaigazolás? Tomi már boldog volt, mert elmondta, hogy ezen izgult a legjobban, hogy legalább egy halat sikeresen fogasson velünk (bár előre mondtam neki, hogy ez mellékes).

A délelőtt további részében 20-30 méteres távolságban csorogtunk a parttól az élőn és a következő halam egy domi volt, ami ugyan már a kezemben volt a csónak mellett, de a fényképezés elől sikeresen meglógott. Az érzés viszont megmaradt és ez a domi olyan lavinát indított el bennem, amit nagyon régen nem éreztem hal iránt. A torkomban, a szívemmel dobtam újra és újra, hogy még egyszer érezhessem ahogyan kap. Ez volt életem első domolykója! Egyszerűen úgy elvarázsolt, hogy egyfolytában vigyorogtam!

Most Dóri akasztott valamit! A kis rózsaszín Barbie-bot, - ahogyan Tomi később emlegette - hétrét hajlott. Egy majd’ kettes balin volt az elkövető!

Tomin egyre jobban látszik, hogy nagyon örül, mert Dóri is megcsípett egyet és többszöri unszolásunkra, Ő is kézbe veszi pálcáját. Ezután valami olyan önfeledt örömpeca következik, amilyet nagyon ritkán élek meg. Persze gájdunk egymás után aprítja a halakat, hol domi, hol pedig balin akad neki.

Még mindig csodálkozva nézem, ahogyan horgászik és azt gondolná az ember, hogy ennyi tapasztalattal a háta mögött, már szinte természetes neki, hogy jönnek a halak és talán kicsit unottan kezelve őket a jóra vár mindig... pedig a nagy fenét! Ugyan úgy örül minden halának, mint én imént az első domimnak!

Meséltem neki, hogy a márna az a halfaj, amit mindenképpen szeretnék egyszer kifogni, mert suta tavi horgász lévén ez is kimaradt az életemből. Megértően bólogat és délután egy kis pihi és frissítő elfogyasztását követően kivisz minket egy általa jónak vélt pályára. Lekötünk és bedobjuk a cájgokat. Tomit megint noszogatni kell és nagy nehezen elővesz egy feedert, amit valószínűleg évek óta nem használt már és kissé idegen kézzel belöttyinti közelre.

Mi fogunk két fenkjáró küllőt (szintén egy új halfaj a horgon) majd 10 perc után Tomi unottan sóhajt egyet: "- Na ez még mindig nem nekem való!"
Abszolút megértem. Akármennyire akarom azt a márnát még ráérek vele... és már nekem is viszket a tenyerem: hátha jönne még néhány domi a naplementében. Így kis idő múlva megint csorgunk a parttal párhuzamosan. Vagy öt domi kapást sikerül elkapkodnom: hiába, még nem értem őket igazán és izgatott is vagyok! Aztán betalálunk egy kisebb balin seregbe és mindenki akaszt egyet. Persze aprók és Dórié le is akad. Tomi és én sikeresen visszaengedünk egyet-egyet.

 Dorisz persze megszólal, mikor indulunk a kocsihoz, hogy Ő csak egyet fogott. Ja... végül is... igaz a legnagyobbat, a legfinomabb bottal... na de, ezt már megszoktam!

Mielőtt indulunk többször megköszönjük Tominak a kiváló kalauzolást, a temérdek élményt és jó tanácsot (ha tehetném, még ezerszer köszönném meg). Kikívánkozik belőlem a kérdés: "- Akkor holnap reggel ugyanitt?" Persze mindhármunknak programja van és csak nevetünk. Remélem, hogy: "...this is the beginning of a beautiful friendship."
Legalább három napig hallgatom non-stop Dóritól, hogy: "- Te jó ég, mennyire hihetetlen jó élmény volt!"

Ja, azóta a netet bújtam és botot kerestem. Tomival megvitatva a paramétereket: jelentem megvan az új casting botom! Hogy a rosseb vinné el!

 

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés