Bloggerek, gyerekek, béke és napsütés

2013.10.06. forrás: Fish&Dirt

Jó volt ez a mai nap. Mindig jó, ha a gyerekekkel lehetek és még jobb, ha olyanokkal lehetünk, akik ösztönösen vagy tapasztalatból értenek a gyerekek nyelvén. Semmi ilyen nem vártam a mai naptól, de az élet is olyan, mint a peca, hogy mikor nem is számítasz rá, komoly ajándékot is kaphatsz.

Évindító horgászvásár 640hirdetés

Álmosan indult a mai nap, a szokásos "büdös pizsamázással", lassú reggelivel és lomha készülődéssel. Nem siettünk sehova. A cél, a kulcsi randi, a bloggertalálkozó, amiből a gyerekek annyit tudtak, hogy lesz motorcsónakozás is.
Először Campona, mert Villőnek kellett egy pulcsi, kinőtte a mostaniakat. Pulcsi pipa, Vincus pedig megmutatta, kinek is áll igazán jól a Fishing Time sapi és a Campona.

Szóval, irány Kulcs, de egy kicsit izgultam, mert egyrészt az idő sem volt 100-as, másrészt féltem tőle, hogy a srácok a 10. percben azt mondják, hogy menjünk. Olyankor nehéz maradni.
Amire nem számítottam, az mégis megtörtént, úgy értünk oda, hogy nem volt ott senki. A magas víz miatt a csapat gerince lement Adonyba, Csaba és Darabos kolléga maradtak a környéken, Csaba jelezte is, hogy jön hamarosan. Ez nem indul tul jól, de sebaj, a srácok a parton elvoltak a kövekkel, botokkal az idő pedig javulóban volt.
Befutottak Csabáék, hal nélkül, bár hajnalban Csaba fogott, ittunk, beszéltünk, majd bepattantunk a csónakba. Igazából én csak csónakázásra készültem, de ha már itt voltunk, illetve Réka felől megvolt az igény egy vacsorányi harcsára - ugyanis teljes az addikció azóta is a csuszás harcsa iránt - ezért bedobtam a St.Croix-ot, meg a táskát a hajóba.
A csapat készen állt.


És ami ezután következett, az maga volt az álom! Csapattuk, ahogy illik, bocsánat vágattunk, ahogy illik, a szemközti partig:

Miután megtaláltuk a megfelelő vágatot, utána adtunk David Attenborough-nak is! A vadkácsák nemzetközi konferenciáját csúnyán megsértve repesztettünk egészen a horgászhelyig:

Kulcs egy köpésre van Dunaújvárostól, ez a környezet ismét csak megerősítette bennem, hogy nekem is és a csónakomnak is itt a helyem.
Megérkeztünk egy olyan részre, ahol az áradó Duna egy fasoron folyt át. Ahol a víz áttört, ott felgyorsult és fel is kavarodott - halmozgást láttunk a forgó vízben. Talán a negyediket dobhattam, amikor két rövid csippentés után elnehezedett a kis Crankster. Bevágtam, és ha jól láttam, és Csaba is, akkor életem első termetes domolykója fordult egyet azonnal a víz tetején. A bizonyosság elmaradt, mert sajnos rövid csata után lemaradt. Újabb dobás, újabb rávágás, de akasztás nix. Kifelé csorogtunk a nyílt víz felé, amikor Csaba, szintén Cranksterrel, a csónak közelében lestoppolt egy balint.
Közös kép, Csaba gépével, majd a hal ment az útjára. Hamarosan újabb hal rázta a botot, de ezt már Réka fárasztotta ki, meglepően rutinosan.

Volt ünnep, volt action, nem unatkoztunk. Csaba kapott még egy csuklószaggató rávágást, egy kettőfeles balin 2 méter zsinóron szedte le a kis ducit, rövid balhé, aztán lépett.
Nem maradtunk tovább, egy óra volt az egész, mégis szuper volt! Sütött a nap, ment a hal, szép volt a hely, elrepült végre a fejünk felett a sas is és kész.

Kimentünk, ahol Ottó, az ügyeskezű, már a hallé előkészítésén dolgozott.

Ottótól kaptam 2 kanalat, az egyik az új Kele, ami kecses és könnyű, alig várom, hogy avassam. Ottó felajánlotta Vincusnak, hogy, ha seggbe rúgja Csabát, akkor kap ő is egy kanalat. Vincének ilyet kétszer soha nem kell mondani, puff porzott a csizma...
Három kanállal jöttünk el, de én is, a csapat is maradt volna még, mert ritka az olyan hely, ahol ennyire jó és ritka az olyan társaság, ahol a gyerekeket partnerként kezelik, nem kérdeznek tőlük hülyeségeket és hagyják őket felfedezni maguknak a világot. Csaba is Ottó is remek társ volt ebben. Köszönöm!

Sajnos nem tudtunk maradni, de ha lesz folytatás, a következő találkozón ott leszünk végig, mert nagyon jól éreztük magunkat.
Pisz and Sas

DAM XTherm termoruha szett 640 34ehirdetés

Horgászhírek

Még több horgászhír »