Apró csodák meséi

A nap sugarai lézerrel élezett hegyes vékony húsú horgok százaiként hasítanak a szemembe. Egy nagy napraforgótábla mellett haladok. Úgy tűnik, nem csak engem zavar a napból áradó fénysugárzás, mert a kerek tányérú növények is elfordították szerény, formás, zöld - sárga színben játszadozó fejecskéjüket, olyannak tűnnek, mintha egy pillanattal ezelőtt a fiatal, csodaszép, jó erkölcsre nevelt szűzkislányoknak, súgott volna valami szemérmeset az a vén felhevült tüzes golyó és ők hirtelen szégyenlősen, bűnbánóan elfordultak volna tőle.


hirdetés

 Az egyesület tavában jó harcsafogásokról hallani, a tizenötkilós csatáját végig izgulhattam, többek között azon az estén akasztottam életem eddigi legnagyobb látott süllőjét, ami természetesen lelépett. A nagyobbik harcsát, már csak fél füllel hallottam jóval az esemény után. Valahogy mégsem kaptam vérszemet a kedvezőnek tűnő lehetőségektől. A helyi tavak számomra egy jó ideje olyan kényszerpályaként működnek. Végszükségnek használom őket, rendszerint akkor, ha valamilyen nyomós ok akadályozza a csatornákon történő horgászatot. Most is mint mindig a folyóra és környékére tartok.

Ezt az utat megtettem már életem során egy jó párszor. Szeretem ezt az utat, kalandokkal kecsegtet. Ahogy a szemeimnek mindíg jól eső messzeségbe merengek, nem túl régi emlékképek jelennek meg a szemem előtt. Mindegyik az idei nyárhoz kapcsolódik. A csapósügerek hada, amelyek ki tudja merre vitézkedtek, mert eddig még nálam hírmondó sem volt belőlük. Borzasztóan örülök a jelenlétüknek, megtisztelő, hogy újra a folyóban vannak. A rájuk való pergetés pedig nagyon jó móka. Ahogy a sekély vízből apró vehemens szellemként a műcsalikat támadják és méretükhöz képest meglepő erővel küzdenek a horgon, mindenféleképp felejthetetlenné teszik a találkozást. Bátorságukra a legjobb példa, hogy nekirontanak a termetüknél jóval nagyobb csaliknak is. Bámulatos a viselkedésük és a testükön megtalálhatő színvilág miatt kifejezetten szép halaknak mondhatóak. Főleg a frissen fogott példányok, mert a tónusaik rendszerint ilyenkor még élénkebben élnek. Elvből nem viszem haza őket, ha tudom védelmem alá vonom a seregüket.

A képbe ugrik egy furcsa nyelvű kiscsuka, amit sügerezés közben fogtam. Azonnal B. Istvánt jutattja eszembe, akinek évek óta szent meggyőződése, hogy a folyónkban fogható a menyhal. Fejet kell hajtsak, a számomra a labilisnak tűnő érvelésnek, mert fogtam én is belőle egyet. Méghozzá pergetve, nyáron, kánikulában. Igaz, hogy körbevette az említett kiscsuka éhes gyomra, de így a feltevés igaz marad és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a fárasztás során felöklendezettt félig megemésztett haltetem. Bár azt hiszem ezek után sem fog elkapni télen ezen a vizen a menyhalláz.

A Tiszán egy igazi, jóízű menyusozás közben szinte elengedhetetlen "járulékos" hal a kősüllő és ha már menyusunk van, akkor törvényszerű, hogy kövesnek is lennie kell. Tamás az elmúlt évben csípett egyet. Talán véletlen a jelenlétük. Egy délelőtt az egyik horgászattól leterhelt torkolatban sokadik dobást követően valami halványan belecsíp a gumihalamba. Dobok még egy párat majd éles ütést kapok, a hal termetéhez képest szilaj védekezés következik és egy aprónak tűnő süllőt ragadok grabancon. A sűrűn előforduló mérete miatt szinte figyelmen kívűl hagyom a halat.. Bár már a fárasztás során feltünt a megszokottól sötétebb árnyalata. Na és akkor mi van, régebben is fogtam ilyen tónusút, legutóbb egy pár napja például ugyanitt. Egytől - egyik aprócskák voltak, mint ez is. Mindenféle analízis nélkül, sűrűn gyakorlott, gépies mozdulatsorral szabadítanám ki a horgot és engedném is azonnal vissza a vízbe, azonban ahogy a kezemben tartom feltűnik kissé zömök teste, jól táplált hal - gondolom. Majd fény gyullad a fejemben. Ez köves. Fejjel felém fordítom, hogy szemügyre vegyem és a horgot, most már odafigyelve akasszam ki a szájából. Azonnal észrevek az orrnyylása előtt egy horog űtötte sebet. Ami nem lehet túl régi, mert a hegben keletkezett alvadtvér még élénk bordó színű. Utoljára a fogakat is tanulmányozom, ami végső soron minden horgásznak biztos jelet mutat a két faj közötti eltérésre, mert az ebfogak a kősüllőnél hiányoznak, helyettük apró, egyenletes fogsor foglal helyet, de ezt az összes "horgászismeretekből beszámolt" érvényes horgászengedéllyel rendelkező horgász untig tudja, meg aki nem számolt be az is. Hirtelen öröm költözik a szívembe, ahogy jön a gyors felismerés, hogy rajtam kívül más "idióta" horgász is visszaengedi a halat ezen a vizen, főleg a méreten alúlit, de a további mélyebb gondolatok ezt messzemenőleg elutasitják... Ezt bizony én fogtam meg valamelyik nap este és ugyanúgy felületesen kissüllőként kezelve csúszott ki a kezeim közül az erősödő szürkületben. Most ismét összefutottunk. Miután újra útjára engedtem, többé nem volt egymáshoz szerencsénk.

Pergető horgászkalandjaim során az agyam legeldugottabb zugában mindíg is motoszkált egy perverz vágy, ami arra késztet, hogy azt az agyonútált törpeharcsát műcsalival fogjam meg. Nem mintha nem fogtam volna belőlük életem során éppen eleget, de azért pergetve még nem sikerült. Különben is már az összes cimbora fogott belőlük, csak én nem. Valamit biztos rosszul csinálhatok - vélekedtem magamban és kezdtem magam szégyellni a dolog miatt. Ebben a témában is Tamás vezet, mert egy véletlenül összehangolt sügerezés közben a szemem láttára emelt ki egy jól megtermett törpét valamiféle twiszterrel.

Hűvös nyárközép éjszakán halott visszaforgóba dobálok. Eddig egy mikro süllő tette tiszteletét. Mindenféle külső körülmény hálfogásra biztat, a halak mégsincsennek elemükben. Ilyenkor automatikusan jön a variálás a műcsalik között. Pontosan a nyolvszázötvenhatodik dobásnál új jigfejet illesztek egy hat centis fehér gumihalba. Dobásom hanyagul lendül, majd ahol a víz forog, visszafogott zsinórral lágy csobbánással a folyóba pottyantom a plasztikot. A botomon jól érzékelem, ahogy műcsalim lassan süllyed és a fenékreérés előtt valami egész jól beleboxol. Vártam volna valami kirohanásfélét, esetleg egy kis oldalazást, de az elkezdett box azonban nem marad abba. Ahogy a vízfelszint elérte, a furcsán védekező hal, a mozgásstílusán semmit sem változtatott, iszonyatos csapkodás közepette állapodott meg a lábam alatt, aznapra valószínűleg végleg tönkretéve az amúgyis dög vizet. Ezért kicsit bosszankodtam, de gondolatban valahol tudtam, hogy majd az ismerelten prédám látványa kárpótolni fog érte. A felismerést még gátolta kissé az az aprócska tény, hogy halam vastagon megfürdött a sekély víz iszapjában. Halvány lámpám fényében megpillantva hirtelen gondoltam én sokmindenre, később még arra is amit nem illik ide leírni, de mikor jött a felismerés, féleszű ember módjára, hangosan belenevettem a reménytelen, eröltetett éjszakába.

Jókedvűen téved a szemem ismét a kerek fejű szégyenkező növényekre. Ismerem jól ezt az utat, egyre ritkábban térek le róla. A leűlős tömény harcsázást is kipróbálom majd egyszer, talán jövőre. Idén már biztos, hogy nem. Nemsokára vár rám az igazi, én szájízemnek való kalandok sora, hisz közeleg a főszezon. Ti meg ezerszemű szüzek, piruljatok csak szép csendben a mohó nap tüzes hevétől, majd egy laza mozdulattal végre felveszem a napszeművegem és bizakodva folytatom tovább az utam, pedig tudom, hogy nem megyek ki hiába, mert mindíg vár rám valami, apró csoda.

 

Írta: Gyöngy László

[email protected]

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 


hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés