A ragadozók védelmében – A csuka

Sajnálatos módon sok horgász gyűlöli a ragadozó halakat, mert „kieszi” a békés halakat a vizekből. Környékünkön legfőképpen a zeteváraljai tározónál terjedt el ez a nézet. Legtöbben az ezüstkárász, szélhajtó küsz vagy paduc megfogyatkozását is ebben látják. Már többször próbáltam elmagyarázni, hogy ez teljesen nem így van. A békés halak hiányáért legfőképpen a panaszkodó horgászok okolhatók, ugyanis ők viszik véghez a legnagyobb pusztítást. Lehetne boncolgatni még tovább is az okokat, de most maradjunk a ragadozó halak „kártevésénél”.


hirdetés

 Elég összetett ez a dolog, és bármennyire is próbáltam elmagyarázni a miérteket, és hogyanokat sokan kétkedve hallgattak, és még többen leintettek, nem adtak hitelt a szavaimnak, holott nem kitalációkat állítottam. A halak -ezen belül a ragadozók- viselkedése hosszú évek óta komolyan foglalkoztat. Ennek köszönhetően temérdek szakirodalmat átnyálaztam, halas szakemberekkel folytattam hosszas eszmecseréket, és mindehhez még társultak a személyes tapasztalataim, amit a sok vízparton eltöltött évnek köszönhetek. Arra az elhatározásra jutottam, ha az általános véleményen nem is tudok változtatni, talán egy két embert elindíthatok a kíváncsiság útján szakemberek által írt tanulmányok segítségével. A következőkben a csuka (Esox lucius L.) táplálkozásáról, és növekedéséről esik szó. A disszertációt a csuka táppal történő neveléséről írta KUCSKA BALÁZS, ebből emeltem ki általános részleteket, amelyeket ha figyelmesen elolvasunk sok dologra választ kapunk, többek között arra, hogy milyen halak, és mekkora mennyiségben, méretben alkotják a csuka táplálékát. Valamint a kannibalizmusra, és egyéb, a növekedését befolyásoló tényezőkre is rálátunk.

A CSUKA (Esox lucius L.) INTENZÍV NEVELÉSE
Értekezés doktori (PhD) fokozat elnyerése érdekében
Írta:
KUCSKA BALÁZS
Készült a Pannon Egyetem Állattenyésztési Tudományok Doktori Iskola keretében 

Elterjedés

A csuka az északi féltekén általánosan elterjedt halfaj Észak- Amerikában, Alaszkában és Kanadában is megtalálható. Elterjedésének keleti határa a Sziklás–hegység, nyugaton az Appalach. Déli elterjedésének határa Missouri és Nebraska állam. Eurázsiában őshonos a Pireneusi–félszigettől a szibériai Csucsk–félszigetig. Előfordul az Aral és a Bajkál tó vízgyűjtő területén is. Hiányzik azonban Kanada, Szibéria és Skandinávia arktikus területeiről. Elterjedésének északi határa megegyezik az erdőségek elterjedésének északi határával. A telepítéseknek köszönhetően a 14. századtól Írországban majd a későbbiek során Spanyolországban, Portugáliában, Marokkóban, Madagaszkáron is meghonosodott (Hochleithner 2004).

Élőhely

A csuka tipikus állóvízi halfaj, a gyors sodrású vizeket kerüli. Különösen kedveli a kisebb, növényzettel benőtt tavakat. Igen jelentős csukaállomány alakul ki a frissen elárasztott víztározókban. Néhány év után – a kitermelés módjától függetlenül – már csökkenő tendenciát mutat a víztározók csukaállománya.

A csuka táplálkozása

Az ivadék tápláléka

H. Tamás szerint a táplálkozást megkezdő csuka első táplálékának megfelel a vízibolha (Daphnia magna) legkisebb mérete is. A tisztán vízibolhával etetett csukaivadék növekedése kismértékben elmaradt a vegyes táplálkozású (Chydorus sp. Cyclops sp., Daphnia magna, Bosmina sp.) fajtársaikhoz képest, ami a vízibolha nagy kitintartalmára vezethető vissza. A vegyes táplálékon tartott ivadék kezdeti táplálékát az evezőlábú rákok (Cyclops sp.) és kisebb ágascsápú rákok (Cladocera sp.) alkotják.
Pyka szerint a csuka előnyben részesíti a nagyobb méretű és gyorsabban mozgó planktonikus rákokat. Pyka azt tapasztalta, hogy a csukaivadék a táplálkozás megkezdésekor, illetve a későbbiek során sem fogyaszt kerekesférget (Rotatoria.), evezőlábú rákok lárváját és kisméretű ágascsápú rákokat. Ugyanakkor előnybe részesíti az evezőlábú rákokhoz tartozó Eucyclops serrulatus és Eudiaptomus sp. fajok kifejlett alakjait, és a nagyobb méretű ágascsápú rákokat (Ceriodaphnia sp.). A 100 mg-nál (23-24 mm) nagyobb ivadékok már fogyasztanak árvaszúnyog (Chiromidae) lárvát, de az 500 mg-os testtömeg eléréséig továbbra is az evezőlábú rákok adják a táplálékuk nagy részét. Ezzel ellentétes Mamcarz et al. (1998) megállapítása, mely szerint a lárva a táplálkozás első szakaszában főleg kerekesférget és evezőlábú rákok nauplius lárváját fogyasztotta. A második héttől kezdődően kisebb ágascsápú rákok (Bosmina sp.) és Cyclpos és Mesocyclpos fajok kifejlett példányai alkották a csukaivadék táplálékának nagy részét. Kipling és Forst (1970), Ivanova és Lopatko (1983) szerint a 25 mm-nél nagyobb csukának szüksége van a zooplanktonnál nagyobb táplálékra a tartós fejlődéshez. Ezt erősíti meg Hancz et al. (1998) megfigyelése is, mely szerint a 40-100 mm-es csukák zooplankton fogyasztása már elhanyagolható mértékű. Giles et al. (1986) és Wright és Giles (1987) állítása szerint a tóban nevelt 30 mm-nél kisebb csukák táplálékát gerinctelen élőlények (Daphnia sp, Cyclpos sp, Chironomidae) alkották, míg a 30–100 mm közöttiek gerincteleneken kívül halivadékokat (pontyfélék és saját fajtársaik) fogyasztottak.

A ragadozásra áttért csuka tápláléka

Guti et al. (1991) az ócsai láp csatornáiban és tavaiban élő csukák táplálkozását vizsgálta 1984 és 1986 között. Hazánkban (Magyarország) egyedüliként számoltak be a ragadozásra áttérő csukák táplálkozásáról. A csukák átlagos életkora egy év volt, a testhosszuk 65-165 mm közt változott. Nyár elején a csukák gyomortartalma nagy számban tartalmazott rovarokat 56% (Coenagrion puella, Enallagma cyathigerum, Lestes sponsa) mindössze 40%-ban halat (Scardinius erythrophthalmus -vörösszárnyú keszeg-, Lepomis gibbosus –naphal-, Carassius Carassius –kárász-, Ictalurus nebulosus –törpeharcsa-) és további 4%-ban egyéb gerincteleneket (Asellus aquaticus, Gyraulus sp.). A rovarevés összefüggött az élőhely növényzettel való borítottságával, a náddal erősen benőtt területeken a táplálék 82%-át rovar képezte. Az augusztus végén fogott csukák gyomortartalmának nagyobb hányadát hal képezte (97%) és mindössze 3%-ban tartalmazott gerincteleneket. A csukák viszonylag rövid ideig fogyasztották a vörösszárnyú keszeget (Scardinius erythrophthalmus), majd áttértek a lassabban növő naphal (Lepomis gibbosus) fogyasztására. Az ősszel fogott csukák tápláléka 31%-ban hal, 31%-ban rovar és meglehetősen nagy számban (38%) felemáslábú rákokat (Asellus aquaticus) tartalmazott.

Bregazzi és Kennedy (1980) a dél-angliai tavak csukáinak táplálkozását tanulmányozta. Vizsgálataik szerint a csukák leginkább a nyári és az őszi hónapokban táplálkoztak, legkevésbé a téli hónapokban és az ívási szezon alatt. A táplálékuk nagy részét hal képezte (61% Rutilus rutilus -bodorka-, 34% Perca fluviatilis -sügér-, 4% Anguilla anguilla –angolna-) és csupán 1%-át adták a gerinctelenek (Chaoborus spp). Diana (1996) szerint a maximális táplálék méret a csuka méretével együtt nő, de a nagyobb csukák is elfogyasztják a kisebb halakat, a korreláció a csuka és a táplálékának mérete közt gyengének mondható. Skurdal és Qvendil (1982) szerint a csukák mérete és táplálékuk közt szignifikáns a kapcsolat. Allen (1939) megfigyelése szerint a 38 cm-nél nagyobb csukák átlagos préda mérete 8,68 cm, míg a 30 cm-nél kisebbeké 6,02 cm volt.

Kannibalizmus

A kannibalizmus a csuka esetén igen erőteljes lehet. Ez a jelenség természetes körülmények közt szabályozza a populáció nagyságát, azonban jelentős veszteségeket okozhat a tógazdasági termelés során. Mills és Mann (1985) szerint az azonos élőhelyen előforduló csuka korosztályok száma kisebb, mint ami a pontyféléknél megfigyelhető. Ennek oka leginkább a kannibalizmusban keresendő. Ez megegyezik több szerző állításával (Kipling és Forst 1970, Grimm 1981, Mann 1982, Treasurer et al. 1992), mely szerint a csuka korosztályok között és azon belül a kannibalizmus lehet a legjelentősebb szabályozó tényező. A kannibalizmust befolyásoló tényező lehet az állománysűrűség, a rendelkezésre álló táplálék mennyisége, a hőmérséklet, búvóhelyek hiánya, és a szétnövés.

Az állománysűrűség hatása a kannibalizmus kialakulására

Giles et al. (1986) akváriumi körülmények közt vizsgálták a csuka lárvakori kannibalizmusát különböző telepítési sűrűség mellett. A kísérlet első szakaszában a telepítési sűrűségtől függetlenül kevés elhullást tapasztaltak. Az első kannibál egyedet a 4. héten figyelték meg, az 5. hét végére a kannibalizmus minden telepítési sűrűség mellet előfordult. A kannibalizmus megjelenésétől a megmaradás fordított arányban állt a telepítési sűrűséggel. A kannibál egyedek gyors növekedést mutattak, addig a planktonnal táplálkozó társaiknál a növekedés üteme 22 mm felett lelassult. Hasonló eredményekről számolt be Gres et al. (1996), akik a nagyobb telepítési sűrűség (20000 lárva/m3) esetén tapasztalták a nagyobb mértékű kannibalizmust. Kucharczyk et al. (1998) a kannibalizmus miatt bekövetkező veszteségek számának növekedését szintén a nagyobb telepítési sűrűséggel hozták kapcsolatba.

Wright és Giles (1987) tavi körülmények közt vizsgálták a csuka növekedését és megmaradását. Az első kannibál egyedet a lárvák kihelyezése utáni 3. héten figyelték meg. A megmaradás a kannibalizmus megjelenésétől összefüggést mutatott a telepítési sűrűséggel, ami megegyezett a Giles et al (1986) által végzett akváriumi kísérletekkel. Bry et al. (1982) szerint a telepítési sűrűségnek hatása volt mind a kannibalizmus megjelenésére, mind az arányára. A táplálkozás megkezdésétől számított 21. napon jelentkezett az első kannibalizmus és a nagyobb telepítési sűrűségnél volt a legnagyobb arányú. Ezek az eredmények megegyeznek a természetes vizek csukaállományainak megfigyelése során tapasztaltakkal, mely szerint a csukalárva nagy egyedsűrűsége a kannibalizmus növekedéséhez vezethet (Hunnt és Carbine 1951, Forney 1968).

A táplálék hatása a kannibalizmus kialakulására

Wester és Stickney (1993) szerint a kannibalizmus lehet a legnagyobb akadálya a csuka sikeres tavi nevelésnek, mely megelőzhető megfelelő mennyiségű táplálékhal kihelyezésével. A csuka takarmányértékesítése akváriumi körülmények közt vizsgálva 2-2,3 g/g (Molnár et al 1999), ami azt jelenti, hogy 1 kg csuka előállításához kevesebb, mint 3 kg táplálékhalra lenne szükség. Wester és Stickney (1993) szerint azonban a csuka mellé tízszeres mennyiségű prédahalat kell kihelyezni, mert ellenkező esetben a kannibalizmus jelentősen megnövekszik.

A hőmérséklet hatása a kannibalizmus kialakulására

H. Tamás (1970) a csukaivadék medencés nevelése során korán jelentkező kannibalizmust a magas hőmérsékletre (16-19 Co) és a helyszűkére, azaz a nagy egyedsűrűségre vezette vissza. Górny (1992) különböző hőmérsékleten (12-27 Co) vizsgálta a csuka lárva megmaradását, azt tapasztalta, hogy a magasabb hőmérséklet esetén a veszteség leginkább kannibalizmus miatt következett be. Diana (1996) szerint a hőmérséklet csökkenés jobban befolyásolja az étvágy csökkenését, mint a növekedés mértékét, így hasznos eszköze lehet a kannibalizmus mérséklésének intenzív rendszerek esetén.

Búvóhelyek, hatása a kannibalizmus kialakulására

Garádi (1978) szerint a fajtestvérek pusztítása azokban az előnevelő tavakban volt a legnagyobb, melyben gyér volt a növényzet, magas volt a népesítés és kevés volt a táplálék. Az ilyen tavakban mesterséges búvóhelyek létesítésével –mellyel megnövelték a kisebb egyedek menekülési esélyeit- és a fokozott etetéssel sikeresen csökkenthető volt a kannibalizmus mértéke. Skov és Koed (2004) szerint a búvóhelyekkel ellátott vízbe kihelyezett egynyaras csukák megmaradása jobb, mivel ilyenkor a kannibalizmus miatt bekövetkező veszteség kisebb.

A szétnövés hatása a kannibalizmus kialakulása

Bry et. al. (1982) szerint erős pozitív korreláció volt megfigyelhető a kannibál egyed és a préda mérete közt. Az átlagos préda nagysága 62%-a volt a kannibál egyednek, míg a száj szélességének - ami leginkább meghatározta az elejthető préda nagyságát – 87,6%-a volt a lenyelt préda fejszélessége. Bry és Giles (1980) szerint, ha a csukák ívása nem egyszerre történik, megnöveli az ivadékok közti méretbeli különbség kialakulásának esélyét, ami megnövelheti a kannibalizmus mértékét.

Halastavi nevelés

H. Tamás és Horváth (1997) szerint a csuka leginkább alkalmas arra, hogy idősebb ponty korosztály között nevelve írtsa a káros gyomhalakat. Jól tolerálja a pontyos tavakban uralkodó környezetet. Abban az esetben, ha a tóban nagy mennyiségben fordulnak elő egyéb ragadozók (sügér, törpeharcsa), úgy a 2-300 grammos egynyaras csuka népesítése javasolt. A pontyos polikultúrában előállítható csuka mennyisége átlagosan 30-50 kg hektáronként. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a ponty számára igen fontos fehérjetermelést is segíti azzal, hogy csökkenti a plankton fogyasztók táplálék konkurenciáját.

A csuka növekedését befolyásoló tényezők

A hőmérséklet hatása a növekedésre

A halak változó testhőmérsékletű állatok, emésztésük sebessége nagymértékben függ a környezet hőmérsékletétől. A csukát a hidegvízi vagy ”hűvösvízi” halakhoz sorolják. Casselman (1978) szerint a növekedésének optimuma 18-21 Co között van, a 29 Co feletti hőmérséklet már letális lehet a számára. Bevelhimer et al. (1985) azt tapasztalta, hogy a csuka növekedésének maximuma 24 Co –on van és növekedésük csak e felett csökken számottevően. Az ellentmondás oka a két tanulmány között valószínűleg az lehet, hogy a vizsgálat tárgyául szolgáló csukák különböző földrajzi helyről származtak. Casselman kísérleteihez északi területről származó csukákat használt, míg Bevelhimer délebbről származó csukái jobban alkalmazkodtak a nyáron uralkodó magasabb hőmérséklethez (Diana 1987).

Górny (1992) planktonon nevelt, Wolnicki és Górny (1997) száraz tápon és planktonon nevelt csuka lárvák növekedését vizsgálta különböző hőmérsékleten. Mindkét kísérletben 27 Co -on volt a legnagyobb a növekedés, ugyanakkor ezen a hőmérsékleten volt a legnagyobb veszteség is, mely elhullás és a kannibalizmus növekedése miatt következett be. Ezért feltételezhető, hogy a lárvanevelést ennél alacsonyabb, (24 Co alatti) hőmérsékleten célszerű végezni.

Klimatikus tényezők hatása a növekedésre

Diana (1983) azt tapasztalta, hogy a csuka növekedésének ütemét, és az ivarérésnek idejét nem – vagy csak kis mértékben – befolyásolják az elterjedési területén belüli különböző földrajz szélességek miatt kialakuló klimatikus különbségek. Diana és Makay (1979) megfigyelése szerint az északi Alberta Államban a csuka növekedése és ivarszerveinek fejlődése (különös tekintettel a petefészekre) a téli hónapok alatt is jelentős, szinte azonos a nyári növekedés mértékével. Margenau et al. (1998) megfigyelése, mely szerint a délebbre fekvő Wisconsin államban nyáron a parti övben a gyakran magas hőmérséklet, limitálja a növekedést. Ugyanezt tapasztalta Nebraska államban Paukert és Willis (2003), akik szerint a csuka növekedése csökken, ha a vízhőmérséklet júliusban eléri a 20-25 Co közötti értéket.

A fény hatása a növekedésre

Casselman (1978) szerint a hosszú nappalok (16 óra nappal 8 óra éjszaka), stimulálják a csuka növekedését, azonban a folyamatos megvilágítás negatív hatással van rá. A folyamatos megvilágításnál extrém módon nőtt a csukák aktivitása, a kisebb zavaró tényezőkre is hiperaktívan reagáltak. Dobler (1977) laboratóriumi kísérletei szerint gyengébb megvilágítás mellett nő a csuka táplálkozási aktivitása (a táplálékhalak 50-70%-át 1 lux-nál kisebb megvilágítás mellett fogyasztották el). A szerző szerint ilyenkor a csuka kihasználja, hogy a prédahalak a gyengébb megvilágítás során rosszabbul tájékozódnak, ezért könnyebb őket zsákmányul ejteni.

Táblázat: a csuka növekedése 

A végén hadd vonjak le egy rövid következtetést, ami a táplálkozást illeti. Tehát a csuka nagy előszeretettel fogyasztja az egyéb „káros” ragadozókat is, mint a naphal, vagy a sügér, de ugyanakkor saját fajtársait sem kíméli. Valamint megjegyezném, hogy az ivást követően az elsőszámú tápláléka a sügér. Abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a csuka ívását követően a sügér kezd el ívni, és azokat a területeket részesíti előnyben, mint a csuka, tehát elkerülhetetlen a konfrontáció. Ezt levetítve a zeteváraljai tározóra, jót jelent, ugyanis a hihetetlenül megnövekedett sügérállomány (a megfelelő ellenfél hiánya miatt) irdatlan pusztítást végez az ikra-, és ivadékállományban. Ha figyelmesen végigolvassuk a fent leírtakat, akkor rájövünk, hogy a csuka több hasznot hajt, mint, amennyi kárt okoz. Valamint attól sem kell tartani, hogy túlszaporodik, mert leszabályozza a saját populációját is.

 

-Gothárd Ferenc Alpár-

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

okostojásokokostojások (fikanick)
3 éve

úgy látom, csak funkcionális analfabéták olvassák...

intersza: Észak-Amerikáról van szó, a következő mondatban pedig az eurázsiai elterjedésének határai is le vannak írva, de azt már nyilván nem olvastad el, mert rájöttél, hogy mennyire okos vagy

Csuka Csabiné: márpedig kerüli a gyors sodrást, tízből kilenc csuka csendesebb részben él, ha van választási lehetősége. ha horgásztál volna már a Dráván, tudhatnád, hogy sok csendes része is van

3
Csuka Csabiné :)Csuka Csabiné :) (fikanick)
3 éve

Állóvízi és a gyors sodrású vizeket kerüli??? A Drávában fogtuk a legszebbeket... pedig nem a nyugodt folyók közé tartozik.

2
intersza
3 éve

A doktori disszertáció 2. sora után abbahagytam az olvasást! Elterjedésének keleti határa a Sziklás-hegység,nyugati az Appalach. Tényleg? Én másként tudom. Leülhetsz, doktoráló, 1-es! Alpár se vágja. aki engedélyezte leadni a cikket.

1
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés