A nulladik dobás

Hány dobás kell ahhoz, hogy fogj egy jó süllőt? Hány kell ahhoz, hogy a kezedben tartsd életed krokodilját? Mennyiből van meg a balin, amiről biztosan tudod, hogy már ott vár a nád mellett a hajnali Balatonon? ...és életed harcsája? Nos, amíg a válasz az egyiknél 1, a másiknál 100000! ...de várjunk csak... valakiket kihagytam... igen, van akikhez 0 dobás szükségeltetik!


hirdetés

A sügérfélék, azok között is a csapósügérek előszeretettel bújnak meg stégek, csónakok alatt. Így egyszerűen csak leengedve a csalit, mártogatva, cincálva azt, meg lehet őket fogni. De olykor a csuka is ott les... vagy akár valami más...

Ez volt az egyik fő oka, hogy a gyors "light" botomat megvettem, meg persze az, hogy Tomi megfertőzött a domolykókkal! Ha pedig egyszer olyan vizeken járok, ahol nem tudok majd legyezni rájuk, akkor ez az apró bot éppen jó lesz.

...na ezt hagytam most otthon a nagy kapkodásban, merthogy "csak egy órára" ugrottam le a tóhoz (lakásfelújításban két festés között, ami jól látszik a képeken majd). A multis szerkót viszont - aminek a szállítási hossza kétszer akkora, mivel egybe bot -, valamiért betűztem a kocsiba. Így most azzal néztem át a csónakok alatti pályát.

Mivel nem kellett dobnom, így ez is "megtette". 3 grammos jigen kínáltam fel a rák gumit, a jobb csapó reményében. Próbálgatom már egy ideje, de még mindig csak nagyon kicsik kapkodnak utána... sajnos abba a szájba ez nem fér be.

De hol lehetnek a jók? Vannak, ez biztos. Évek óta szép itt a sügér állomány, egy kettőnek csak meg kellett volna nőni!? Ilyenkor kéne az a bizonyos rutinos szem és kéz, hogy legyen eredmény is. Ahogy ezen mélázok - megint, mint általában -, egy sötét árny úszik el a műcsalim előtt... a szívem kettőt kihagy... csak nem egy csuka? Elővigyázatosságból egy jó vastag fluoro karbon előkét használok, erre az esetre. Az árny megfordul és jól látom, hogy a csalit lesi! Most már a szívem átvált erős kalapálásba! Két aprót mozdítok felfelé a rákocskán, hátha kíváncsibbá tudom tenni ezzel. Ekkor egy villanás és letörli a kezemből a botot! Ez a tizedmásodpercnyi idő is elég volt ahhoz, hogy letisztuljon bennem kivel is van dolgom!? Egy fekete! Tudom, hogy van benne még öt-hat darab nagyobb és bátyám itt két éve megfogott egy két kiló feletti példányt. Mivel egy területen maradnak a legtöbbször, így lehet, hogy megint vele találkoztam? Nem tudom, de a tó egyik nagy örege lehet, mert úgy küzd, hogy csak kapkodom a fejem! Van vagy másfél méterem az egész mutatványra, ezért most elképzelhetetlennek tartom, hogy én nyerem a csatát. Rendre centikkel kerül el minden akadályt és már izzadság cseppek gördülnek le a homlokomról, amikor újra és újra lerántja a botspiccet a csónakok alá. Mintha egy pillanatra elfáradt volna, ekkor gyorsan lehajolok és az első szájnyitásba belenyúlva, kiveszem a vízből! Megvagy!

Sietek, ahogy csak tudok a fotózkodással, mert annyira féltem. Így a nagy izgatottságomban nem mértem le életem egyik legszebb halát és a méreteit sem tudom... de az igazság az, hogy nem bánom. Ezek a képek elegendőek a szép emlékhez.

Elképesztő érzés volt végre egy ilyen halat a kezemben tartani! A horgász általában megkapja otthon, hogy miért kellett megint lemenni most is 1-2 órára... hát az ilyen pillanatokért, mert a sok közül csak néhányszor van ilyen az életben, amikor az időjárás, a környezet és a halak is legszebb formájukat mutatják egyszerre!

Van utánpótlása a fekáknak is. Tavaly fogtam csontival egy pár centist és idén már láttam a vörösszárnyúakkal együtt bandázni (még együtt) több 15 centi körüli példányt.

A pergetés számomra egy nehéz és érdekes műfaj. Éppen ezért nem tudom abbahagyni, pedig minden mással eredményesebb vagyok. Bár néha ezt is túlmisztifikáltnak érzem és azt hiszem, hogy túl sok pénzt szánunk/szánok rá, ahhoz képest, hogy igazából először jól meg kéne tanulni a technikáját. Amíg egyesek pontosan tudják például Dunán, hogy hova, mit, mikor és hogyan kell felkínálni, ahhoz hogy megfogják akár elsőre azt a süllőt, amire te egész életedben vágysz, addig vagyunk mi halandók, akik úgy érezzük, egész életünkben csak egerészünk.

Erről-arról megkérdezem néha az ügyes ismerőseimet, mégis hogyan kéne ezt mívelni, és általában azt a választ kapom, hogy jól csinálom, csak dobáljak amíg bírja a karom és nem mellesleg úgy húzzam, hogy higgyek is benne, hogy ott van az a hal!

Azzal szoktam cukkolni bátyámat, minden egyes betlis közös pergetésünk után, hogy valamit még mindig nem tudunk, amire valószínűleg magunktól nem jövünk rá! Persze ilyenkor rám förmed, hogy ez így nem igaz és talán el kéne menni olyan helyre is, ahol van több ragadozó hal, mint mondjuk 20 darab, öt hektáron. Mondjuk ebben van valami... meg a rutin, meg az évek.

Készülünk az Ipolyra meg a Gaja patakra (első sorban műléggyel, ahol lehet) egy domizásra; a Dunára szinte mindenre és mondjuk Délegyháza sem lenne még teljesen elérhetetlen. Nagyjából már dobni is megtanultam a multival (bár lehet, hogy néhány casting-horgász még mindig a hasát fogná ha látna) de talán ott, ahol tudom, hogy vannak, szívesebben dobom a tizenkétmillónégyszázhetvenkétezerötszázhuszonhatodikat.

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 


hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés