A legsanyarúbb tél

Már az előző téli süllőszezon is kínkeserves emlék a Dunán, de ami ezt az évet illeti, az eredmények még siralmasabbnak bizonyultak. Amikor alkalmas időjárás köszöntött ránk, akkor az extrém alacsony víz a mederben tartotta a halat, mikor pedig végre jött egy árhullám, az időjárás megenyhült és a folyó bezavarosodott. Ahhoz, hogy süllőt fogjon az ember, el kellett csípni egy-egy jó momentumot, ahhoz viszont, hogy ilyennel találkozzunk, szinte napi szinten a vízen kellett lenni. Ezt én sajnos nem tudtam vállalni, hiszen nem a horgászatból élek. :o) Ráadásul, ennyire alacsony víznél az én pályáim süketnek bizonyultak. Nemhogy halig, de egy-egy koppintásig sem tudtam eljutni, pedig ha van süllő a terepen, az általában mutatja magát, ha mással nem, egy-egy odabökéssel. Hiába, előbb-utóbb csónakot kell venni, hogy kibővüljenek a lehetőségek. Ilyen körülmények között partról nagyon nehéz érvényesülni. Noh, azért végül sikerült nekem is fognom pár tüskés ragadozót, köztük egy igen szépet is... ennek küzdelmes történetét és tanulságait mesélem most el nektek.


hirdetés

Imádom a téli süllőpergetést, már minden évben türelmetlenül várom, hogy elérkezzen a december, hogy wobblereimet gumikra cseréljem a zsinór végén és a part menti langók helyett a mederben kezdjem keresni a halat. Három éve olyan telünk volt, hogy szinte minden horgászat alkalmával fogtunk egy-két szép süllőt, de a csökkenő tendencia azóta kézzel fogható. Nem hinném – sokakkal szemben – hogy vészesen elfogyott a hal a Dunából, hiszen a 2015-ös esztendőben olyan gyönyörű süllőket fogtam wobblerrel, mint előző években soha. Inkább úgy gondolom, hogy a körülmények szerencsétlen együttállása okozza ezt a sanyarú haltalanságot. Enyhe, csapadékos tél, februári tavasz, extrém alacsony vízállás és ha jön is egy-egy árhullám, meredeken ível felfelé, majd lefelé. Ilyen körülmények között a halak szokásai is jelentősen változnak, amihez igen nehéz megtalálni a megoldás kulcsát... különösen partról.

December elejére egy jobbacska árhullám közeledését jósolta a vízállás előrejelzés. Vasárnapi napra érkezett meg a víz, ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálom meglovagolni ezt a lehetőséget. Egyik kedvenc pályámon talált a késő délután, itt bármikor becsúszhat egy-egy süllő... akár jobb is. Háromcolos Kopytoval kezdtem a meder kopogtatását, nappal még a természetes színekkel, majd sötétedéskor fehérrel, végül az est beálltával előkerültek a feltűnőbb, zöldes árnyalatú gumik. A teljes sötétség első pillanataiban érkezett a határozott koppintás. Egy kisebb, negyvenes forma süllő marta el az UV-zöld plasztikot. Mosolyogva engedtem útjára, jól kezdődik a szezon – gondoltam. Ekkor még nem is sejtettem, hogy mennyire kínkeserves lesz az elkövetkezendő pár hónap a Dunán.

Következő alkalommal már csak akkor nyílt lehetőségem horgászni menni, amikor az árhullám csaknem teljesen levonult. Alacsony, mégis kissé zavaros víz fogadott minket a vízpartra érve. Hajnalban meghúztuk a szokásos kövezéseket, de semmi érdeklődő. Napközben inkább a csukákat hajkurásztuk, ám eredmény nélkül... hogy is lehetne másként, hiszen az erősen apadó víz rendszerint kihúzta a holtágakból a halakat. Délutánra már teljesen tanácstalan voltam. Próbáljunk meg egy olyan helyet, ami már régóta szerepel a repertoárban, mégsem szántunk neki soha kellő bizalmat. Utolsó lehetőségként érkeztünk hát a kiválasztott kövezésre. Dobozomból nagy méretű gumihalat választottam ki, mindent - vagy semmit alapon.

Ütemesen emelgettem a gumit, mikor loccsant egy keszeg az előttem kavargó vízben. Nocsak, fürdik a fehérhal. Jó helyen vagyunk, itt maradunk - suttogtam oldalra Gergő barátomnak. Még két keszeg csobbanás és már tudtam, itt a lehetőség... ha elém tévedt egy keszegraj, akkor a ragadók sem lehetnek messze. Ám, ha a felszínen mozog a táplálékhal, akkor miért az alján emelgetem a gumit? Gyorsan lecseréltem műcsalimat egy shad formájú wobblerre és azzal vallattam tovább a vizet. Éppen hogy besötétedett, mikor tőlem jobbra rablást hallottam a kövezés szélében. Nesztelenül ráosontam a csobbanásra majd kiröpítettem fahalacskámat, hogy már elsőre az ideális íven húzzam meg a tetthelyet. Már csak két méterre járt wobblerem lábamtól, amikor határozott koppanás futott végig pálcámon, mire azon nyomban akasztottam.

Rögtön éreztem, hogy nem mindennapi süllővel sikerült összeakadnom... bennem is volt a félsz, mert pár hete már elbénáztam egy szebb tavi fogast kiemeléskor. Kicsit járattam még vízközt, majd amikor érzetem, hogy fogytán jár ereje, lassan felszínre erőltettem, ő pedig engedelmesen felfeküdt a víztükörre. Ezúttal nem hibáztam, grabancon ragadtam, majd birtokba vettem a csodás ragadozót. Magamhoz öleltem, miközben az apadástól csúszós, nyálkás köveken biztonságos helyre botladoztam. Gergő barátom készített pár gyors fotót, majd lemértük halam hosszát... faroktőig 74, teljes hossza 83 cm. A súlyát csak becsülni volt lehetőségünk, valahol 5.5 - 6 kiló környékére saccoltuk. Életem második legnagyobb kifogott süllőjét tartottam kezeimben. :o) Tél közepén, wobberrel becserkészve!!!

Óvatosan engedtem vissza prédámat a hideg vízbe. Rögtön próbálgatni kezdte erejét, majd óvatosan fejjel meder felé fordítottam és végignéztem, ahogy lassan, méltóságteljesen elúszik. Bizony az ilyen pillanatokért érdemes kitartani az öreg Dunán. Az elkövetkező másfél hónap nem adott halat a továbbiakban kedvenc folyómon, de mégis úgy hiszem, egész jól viseltem ezt az ínséges időszakot, hiszen egy életre szóló élménnyel zártam az évet. Na de hogy ne maradjatok süllős kaland nélkül, a Tiszán egy emlékezetes és eredményes napot horgásztunk végig a karácsony előtti hétvégén. Ennek történetét hamarosan megírom blogomon, addig is görbüljön a bot minden kedves olvasómnak! ;o)

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 


hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés