A becsületharcsa

Lassan eltelt egy kerek esztendő mióta először jártam a Pó folyón és ott horogvége kerítettem életem eddigi legnagyobb, negyvenhét kilós harcsáját. A hatalmas hallal vívott ádáz küzdelem, az éjszakai csorgásos-partdobálós pergetés sejtelmes hangulata, a hatalmas buffanások zajának emléke most ismét arra csábított, hogy útra keljek és másod magammal a Pó-delta felé vegyem az irányt. Újra át akartam élni ezeket az élményeket. András barátom már felvillanyozva várta, hogy végre csónakba pattanjunk, de felhívtam rá figyelmét, hogy az előző esztendőben is igen keményen meg kellett dolgozni a sikerért és négyen mindössze egy harcsát fogtunk csupán. Mindent vagy semmit – többnyire ezt tartogatja az olasz folyó a rajta szerencsét próbáló horgászoknak. Ide nem a mennyiségért jön az ember, hanem hogy találkozzon azzal a bizonyos BIG ONE-nal, élete halával. És ez ugye minden erőfeszítést megér...


hirdetés

 

Tovább ráncoltam homlokomat, mikor szembesültem vele, milyen időjárást dobott a gép számunkra. Betörő hidegfront gázolt bele a nyárias melegbe pont azon a napon, amikor megérkeztünk a Pó partjára. Szinte minden este vihar söpört végig a deltán, lehetetlenné téve a csónakos harcsapergetést. Első éjszaka kicsónakáztunk az előre kigondolt stratégia szerint, ráálltunk a választott pályára és szinte az első dobások alkalmával kapásig jutottunk. Ám negyed órányi próbálkozás után orkánszerű széllökést kaptunk hátunkba, amely beletolt minket a part menti fák ágai közé. Az első három napon az erős szél és az éjszakai viharok állandósultak. Kényszerűségből a szélárnyékos helyeket horgásztuk. A harcsák természetesen nem álltak ki a szélvízbe. Csupán érkezésünk napjának első félórájában tapasztaltunk rablásokat. Ekkor fejenként egy-két kapást el is könyvelhettünk, de sajnos nem tudtuk a lehetőséget halra váltani. Sebaj, maradt még négy napunk, semmi sincs veszve...

Másnap késő délután ragyogó időben szálltunk csónakba, de ahogy haladtunk felfelé a folyón, folyamatosan körvonalazódott egy brutális vihar képe fölöttünk, mely pont akkor csapott le ránk, mikor ráálltunk a választott pályára. Jobbnak láttuk partra szállni, így fedezékbe húzódva vártunk majd három órát. Az orkán távozásával folytattuk a horgászatot és most végre újra halmozgást tapasztaltunk a szélvízben. Kisebb harcsarablások, pukkanások zaja hangzott innen is – onnan is. Három kapásom akadt a vízbe dőlt fák ágai között, de csak akkor mozdult rá valaki becsobbanó wobbleremre, ha pontosan betaláltam a tuskók rejtekében található lyukakba. Egy ilyen alkalommal határozottan megütötte valaki műcsalimat. Kicsit kivártam, mire újabb rántás érkezett. Erre már határozottan beletöröltem az akcióba és rögtön éreztem, valaki védekezik a zsinór végén.

Harcsapergetésnél akinek hala van, az a főnök a csónakban – ez az első számú szabály. Ez nálunk úgy működött, hogy abban a pillanatban, mikor megakasztottam harcsámat, András feldobta egy fára wobblerét és húzni kezdett befelé minket az akadóba. Kész téboly, a csónakban Laokon csoportot alkotva próbáltuk a halra összpontosítani, miközben egy kiálló faág majdnem lekaszálta a fejemet. A hal mérete nem volt akkora, hogy megbosszulta volna a töketlenkedést, így miután András zsinórja elcsattant, csónakba emeltük a túra első harcsáját. Kaptam néhány tréfás megjegyzést a hal méretét illetően, meg hogy nem ezért jöttünk, stb... de én tudtam, simán előfordulhat, hogy ez lesz a túra egyetlen fogása. Sajnos, végül igazam is lett. Mindenesetre becsületharcsámat útjára engedtük, gyarapodjon csak még, hátha pár év múlva újra találkozunk...

Az ötödik napon ismét hallgatott a folyó, pedig ez alkalommal több mint tizenkét órát töltöttünk vízen és a pergetés mellett már kuttyogatással is próbálkoztunk, hátha a mederben lakoznak a bajuszosok. Radaron vizslattuk az akció nyomát és háromszor fel is ütöttünk harcsát a fenékről, de egyik sem cibálta meg végül botjaink spiccét. A csorgásos pergetés is hiábavaló próbálkozásnak tűnt. Hajnalban lehorgonyoztunk egy visszaforgókban és itt is próbára tettük szerencsénket, hátha... de mégsem. Igen kemény dió volt ez a túra, egyszerűen nem találtuk a megoldás kulcsát, pedig minden követ megmozgattunk és úgy gondolom, a technikánk is ezerszer csiszoltabb volt, mint az előző esztendőben. A körülmények ezúttal, sajnos ellenünk dolgoztak. A lakóhajókról bójázó németek sem fogtak semmit, a harcsák egyszerűen nem mutatták magukat.

A túra utolsó két napján iszonyatos mennyiségű csefaló raj úszott fel a part mellett. Szinte forrt a víz. Ha egyik példányt megriasztottuk, láncreakció futott végig társain és mintha robbantották volna a vízfelszínt, több száz hal vetődött a levegőbe. Elképesztő látvány volt, de nem is tudtam elképzelni, ekkora kavalkádban hogyan is találná meg a harcsa műcsalinkat. Lassan körvonalazódott számunkra, hogy nem ezen a héten döntjük meg újra egyéni rekordunkat. Mindenesetre kitartásban nem volt hiány... minden éjszakát a vízen töltöttünk alkonyattól pirkadatig. Hiába, a célzott harcsapergetés nem a legkönnyebb műfaj, még a Pó folyón sem. Bejártuk az egész deltát, végigcsorogtunk minden pályán, de a szerencse elkerült minket. A harcsák nyomát bottal ütöttük. Hazaindulás előtt még aludtunk pár órát. Szememet lehunytam és ringatózott velem az ágy. Az álmodtam, hogy elaludtunk a csónakban és sodródunk egy hídláb felé. Felpattantam és ráordítottam a sötétben szundikáló barátomra: Kelj fel b**d meg sodródunk! :oD Szegény gyerek felriadva majd lenyelte nyelvét ijedtében... :oD

Nagy hal nélkül távoztunk végül, ám a túra mégsem volt hiábavaló, úgy gondolom. Pergetési technikánkat hét napig tökéletesítettük, hiszen nem könnyű éjszaka, örvénylő vízben, oldalszélben szellemként csorogni és centiméterekre csobbantani wobblereinket a fák, gyökerek rejtekébe. Olyan tapasztalatokra tettünk szert, melyekből legközelebb építkezni tudunk. Új helyeket, új lehetőségeket ismertünk meg. Leckét kaptunk az olasz folyótól alázatból, de egyben sok tanulságot is megéltünk, amit a következő túráinkon majd értékesíteni tudunk. Mert lesz következő túra, hiszen már a hazafelé vezető úton arról beszéltünk a kocsiban, legközelebb mit csinálunk majd másként, vagy esetleg még jobban mint ez alkalommal. Lehet, még jó párszor vissza kell térnünk ide, mire megfogjuk életünk halát és az addig vezető út nem kicsit lesz rögös, de mégis megéri belevágni, mert én már tudom, megtapasztaltam, milyen az, amikor egy kapitális harcsával méri össze a férfiember az erejét...

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 


hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés