Cukk 2015_07

9+1

Megint dunáztam egyet. Jöttek halak szépen, remek idő volt, talán kicsit túl jó is. Néhány kép és néhány gondolat:

Horgászapukás póló 640x360
hirdetés

Azt találtam mondani a cimborának, akivel együtt pecáztam aznap, hogy ha a paduc megnőne ötkilósra, ő lenne a legjobb sporthal a világon. Persze mondtam én ezt már a compóra, sőt egyszer talán még a vörösszárnyú keszegre is. Szóval lehet, hogy túloztam ezzel a kijelentéssel, de az biztos, hogy a paducok méretüket meghazudtoló erővel védekeznek. Ráadásul kifejezetten szép halak, arányos, a folyóvízi léthez szerkesztett testtel. Talán csak azok a névadó ajkak (értsd: vésettajkú paduc, lásd fentebb) furák kicsit, de semmi nem lehet tökéletes. Vagy épp ellenkezőleg: ezzel lesz tökéletes. Jó rájuk horgászni.

Ha a paduc erősen védekezik, akkor a dévér meg furán. Pontosabban a saját testfelépítését maximálisan kihasználva, de mindenképp érdekesen. Ereje méretéhez képest nem nagy, viszont lapított testét hatalmas vitorlaként használva beletehénkedik a sodrásba, s mint valami nejlonzacskó, úgy huzatja magát a horgásszal. Keményen megdolgoztat botot, zsinórt, embert. A Dunán mindössze úgy 2 kilós méretig jutottam vele, de beleborzongok, ha arra gondolok, hogy milyen érzés lehet megfogni, kézben tartani mondjuk egy 4 kiló feletti példányt. Bakancslista, on :)

Ami a márnát illeti, őt nem kell magyarázni senkinek, aki egyszer is fárasztott már egyet. A jelzők közül leginkább a szilaj írja le viselkedését. Erős és gyors. Sokszor talál akadót, követ, kagylót, törés szélét, ahol fejét a talajra lefúrva már pendíti is a legmasszívabb előkét, legyen az monofil vagy fonott. Fogtam már márnát öt (5!) horoggal a szájában az enyémen kívül, amik közül minimum kettő nem is abból az évből származott. Vastag, erős ajkai kibírják ezt is, s a hal táplálkozik tovább.

A képen egy másfeles (ha lemérem, lehet, hogy csak 1,25 kg, de nem mértem le) dunai dévér lógicsál a kezemben. Imádni valóak ezek a bronzos lapátok, de nem erről akartam beszélni. Arról akartam beszélni, hogy komoly nehézséget okoz nekem a pecák/halak fotózása. Egyedül járok horgászni (a legtöbbször), a megfogott halakat és minden mást is magam fotózom. Egy tájkép, vagy akár a felszerelés egy részlete két kézzel megoldható, a halak fotózása azonban nem. A másikban ugyanis a hal van. Ha nem akarom, hogy sérüljenek, csak ritkán, akkor is csak rövid időre tehetem le őket. Tudom: állvány, önkioldó és némi rutin segítségével megoldható ez is, de egyelőre még nem tartok itt. Ha a blog képanyaga kicsit egysíkú, akkor ez e miatt van. De igyekszem kupálódni :)

Amikor ilyen képeket mutogatok, azt gondolhatja a blog nyájas olvasója, hogy jó nagy mázlim van nekem, és könyékig turkálok a halakban. Szerencsém az tényleg van, de hiba lenne azt hinni, hogy olyan könnyen jönnek ezek a szépségek. A legutóbbi pecán kosárral be kellett termelni egy fél vödör etetőanyagot és majd’ egy liter csontit. Ha a halak adják a horgászat tempóját, az jó, de az idő nagy részében nekem kell arra figyelnem, hogy 5-6 percenként menjenek be a kosarak.

Maga a hely sem annyira egyszerű. A kövezés lábától kezdődően egy sóderos rész van előttem, változatos mintázatban kisebb-nagyobb kövekkel, akadókkal meghintve. Ezek elhelyezkedése nem állandó, egy-egy nagyobb árhullám teljesen átrendezi a terepet. A víz által sodort különböző dolgok megakadnak e köveken és egyéb tárgyakon, egész figyelemre méltó méretű akadókat hozva létre. A kövek és kagylók komoly veszélyt jelentenek mindenféle zsinórra, legyen az a horogelőke, de akár a főzsinór is. Ezen a horgászaton épp egy tucat horogelőkém veszett oda és egy komplett végszereléket is bent hagytam. További három komoly elakadásom is volt, aminek a végén sikerült a cuccot megmenteni, igaz, ilyenkor a horognak/előkének általában annyi. Az általam használt kisméretű horgok nem élezhetők, ha deformálódnak, nem lehet őket kiegyengetni. Illetve lehet, csak nem érdemes…

A kövezésen jól elhelyezkedni nem egyszerű. Legyen minden kézközelben, de mozogni is tudjunk, amennyire szükséges. No meg az sem baj, ha nem törjük össze magunkat egy óvatlan lépéssel. A láda remek megoldás, hisz minden a kezünk ügyébe rakható, viszonylag kényelmes is. Hátránya, hogy nehéz és körülményes, biztonságosan felállítani számos helyen komoly kihívás. De ha készen vagyunk vele, onnantól nagyon jó. Én a Dunán nem használok ládát, inkább a kisebb pakkot választom. Egy szék, egy hátizsák, egy bottok és a kajásvödör jön velem. Ezzel gyalogolni is lehet, akár hosszabb távot is. Az állvány, amit használok belefér a bottokba, és van annyira stabil, amennyire szükséges. Olyan helyet keresek, ahol van elég hely a széknek és az állványnak. Ha magasabban van, akkor legyen olyan út, amin biztonsággal lejutok a vízig. Az sem baj, ha van annyi hely, hogy átjussak az állvány másik oldalára is, ne kelljen a másik boton átlépnem ahhoz, hogy az állvány másik oldalán állva fárasszak. Ez szükséges lehet, ha nagyobb halat akasztok, de nem mindig van ehhez elegendő hely. A többi motyót (vödröt, hátizsákot) akár a köveken egyensúlyozva is el tudom helyezni. Fontos, hogy a merítő nyele legyen elég hosszú ahhoz, hogy elérjünk vele a halig. A mostani nyél, amit használok 2,7 méter hosszú, ennél semmiképp se legyen rövidebb. Inkább hosszabb…

Apropó merítő. A lapos partrészeken sokakat látok merítő nélkül horgászni, akik még a nagyobb példányokat is ügyesen tarkón ragadják, úgy emelik ki a vízből. Nekem ez nem megy, a kezem nem elég nagy ehhez és elég ügyetlen is vagyok. Aki – hozzám hasonlóan – nem kellően magabiztos a halak kézzel való kiemelésében, az mindenképp használjon a lapos részeken is merítőt. Sőt, kívánok minden pecásnak akkora márnákat, amiket nem is lehet csak úgy tarkón fogni. Legyen csak mindenkinél merítő! A kövezésen viszont nincs pardon, kell a szák. Kötelező. Sokszor csak ön- és közveszélyes mutatványok árán lehet a vízig jutni a hal kézzel való kiemeléséhez, néhány helyen pedig még úgy sem. A damilos merítőfej tűnik a legcélszerűbbnek. Sokáig jó, én az előzőt majd’ nyolc évig használtam, akkor sem magától ment tönkre, hanem az egerektől.

Az egyik korábbi, angol cuccos bejegyzésnél írtam erről a horogról, és arról is, hogy szeretném a Dunán is kipróbálni, mit tud. Nos, az első próba megvolt. A tapasztalatok bíztatóak, bár még nem tudok egyértelműen állást foglalni. Négy előkét kötöttem a 14-es méretű horogból, egy-két hal is akadt rajta. Ami mindenképp jó hír, hogy az SW Feeder méretéhet képest kifejezetten könnyű (hasonlóan a Gamakatsu 2260-hoz, ami szintén remek lenne, ha nem hajolna ki rendszeresen, kevésbé jó akadás vagy nagy terhelés esetén). A Matrix horga egész jól tartotta a hegyét, nem tört, nem hajlott. Volt róla pár lemaradt halam, ezt a dolgot nem tudom azonban egyértelműen a horog számlájára írni, mivel aznap más, etalonnak számító horogról is maradt le halam. Lehet, hogy ezúttal a horogelőke hossza nem volt ideális. Próbálgatom tovább.

A végére maradt a csattanó. Ugye látszik, milyen böszme márna uralja a fenti képet? Kedves cimborám, akivel aznap szerencsém volt együtt horgászni, ő ejtette el (csak pár percre…) ezt a gyönyörű példányt. 71 centi hosszú (orrcsúcs és faroktő között), becslésünk szerint 4 kiló fölötti tömegű szépség. Furcsa, de a márnákról készült fotók általában nem érzékeltetik jól a hal valódi méreteit. Ez is egész hatalmas volt kézbe fogva, ám a többi képen nem jött ki jól a nagysága. Aznap én két 3 kiló körüli példányt fogtam (ami nem rossz azért…), ám ez a bajuszos csúnyán elhomályosította őket. Talán itt fent látszik, mekkora is volt valójában. Nagyon szép. Ezzel kívánok mindenkinek jó pecát a Dunán és bárhol máshol!

 

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

Minden botra és orsóra 10-20%
hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
Tavaszi horgászruha vásár

hirdetés