Télelő

Nincs könnyű dolga annak, aki mostanság próbálná csillapítani halfogás hiányában kialakult (horgász)lázát, ugyanis kint a röpködő mínuszoknak hála a legtöbb állóvíz, de még a kisebb-nagyobb folyók háta is megkeményedett, nem sok lehetőséget kínálva a pecás népnek. Aki elég elszánt, az vág léket a ragadozóknak, mások (köztük én is) az első jelentősebb melegedést várják nyálcsorgatva, amikor végre a természetes vizek ledobják kemény páncéljukat és akár csak néhány keszegecske reményében útnak indulhassanak. De ez a melegedés egyenlőre várat magára, január közepe körül még javában zajlik a Duna is, nemhogy a kisebb vizek. Ha lemegyek kedvenc folyóm partjára, a vízben sajnos nem, de az általa alkotott jeges csodákban tudok gyönyörködni. Közben eszembe jutnak a nem is olyan távoli, de már a múlt részévé érett jobb napok, amik ezekben az ínséges időkben igazi kis csemegék a horgászléleknek, még ha nem is adtak világrengető fogásokat.

Az egyik ilyen napon a keszegek illetve paducok miatt kerestem fel kedvenc folyóm egyik felsőbb szakaszát, bennük talán még lehetett bízni, az alsóbb részek márnái ugyanis nem örvendeztettek meg jelenlétükkel a többszöri próbálkozás ellenére sem. Talán majd tavasszal-gondoltam. Addig is vigasztalódni próbáltam a paducokban. Az ősz beköszöntével viszonylag hirtelen kezdtek hűlni a vizek, de nem csak ez "nehezítette" a dolgom. A hideg víz még hagyján is lett volna, de olyan vízszint és vízhozam ingadozásokkal telt az egész őszi szezon, ami nem igazán mutatott kedvező képet. Nem volt ritka a napi 20-25 cm-es ingadozás sem, ez talán nem tűnik soknak, de egy kisebb-közepes folyón azért jelentős változásokat produkál. Napi szinten lestem a vízügyes oldalakat, mikor lehet elcsípni egy-két horgászható napot. Aztán november utolsó hetében végre laposabb vonalakat mutatott a grafikon. Irány a part! Gyors öltözködés, cucc a háti meg a botzsákba, aztán jó 5 km-es tekerés után már kint is voltam.

A víz szerencsére nem csak a homlokomon csordogált szépen mire kiloholtam, hanem bent a mederben is, egész tűrhető volt. Hiába november utolsó hete, 10 Celsius fok körül volt a levegő, a víz se volt hidegebb 8 foknál, mondjuk melegebb se... Hátha. Összetoltam a 3,3 méteres medium feedert leglágyabb spiccel a végében, kapott egy 2500-as elsőfékes Shimano-t, a gyűrűk között pedig 0.18-as fekete süllyedő monofil futott. A végszerelék állt egy kis méretű forgóból, 0.16-os ugyancsak mono előkéből, 14-es horogból, illetve egy kapcsos műanyag csúszó csövecskéből, amire a kosár került 20 grammos súlyban. Szerelgetés után következett az "alapozás", 5-6 kosárnyi etető nagyjából egy pontba, a parttól kb 20-25 méterre, folyásiránynak kissé lefelé. A mélység 2-2,5 méter körüli. Ha már etető: hideg vízről lévén szó egy sötétbarna, vaníliás kaját kevertem be mindenféle "csodatevő" adalék nélkül, egyedül csontit meg egy kis epres mikropelletet kapott az alap kaja. Az aznapi pecára szánt mennyiség 0,5 kg-ból megvolt, nekem 2-3 órányi horgászatra éppen elég. A halak se táplálkoztak már olyan mohón mint nyáron, a kosár is kicsi, felesleges lett volna nagy mennyiséget keverni.
Alapozás után kezdődhetett a várakozás. A horgon 3 szem fehér csonti várta az éhes halszájakat. Az első fél órában csak néhány apró rángást mutatott a spicc, az egyik tettest sikerült is szájszélen szúrni, egy halványfoltú küllő volt, rosszabb esetben ők az elsők. Ahhoz képest, hogy védett faj, elég nagy számban vannak jelen néha. Csali frissítés után repült vissza az előbbi helyre a szerelék, vizet érés előtt dobra fogás, damil megfeszül, kosár apró csobbanással szakította meg a felszínt, mederfenékre érés után felkapókar vissza, bot a helyén, türelem. Várakozás ideje alatt szemlélődök, nyugodt volt a környezet, különbféle madarak a levegőben, hátam mögötti illetve a túlparti fák takarásában, néha egy-két apróvad riad, figyel, aztán megnyugszik. A víz se hallgatott, kisebb csobbanások itt-ott, még az apróhalak is jelen voltak, tizedelték is őket a ragadozók. Minden adott volt egy sikeres naphoz. Később ezt a spicc gyors bólogatása adta tudtomra, ráemelés után rugalmas ellenállásba ütköztem a zsinór végén. Hamar merítő fölé tereltem az első paducot, siker. Nem is rossz.

Fotó után mehetett útjára, kaja a kosárba, újabb csontik a horogra, szerelék a helyére, kis szünet. Sokat nem kellett várni a következő jelentkezőre, néhány perc elteltével hasonló intenzitással rángatta a spiccet, ő is paduc volt, kicsit talán még vaskosabb is mint elődje, nem is adta túl könnyen magát, pár kisebb kört azért lefutott mielőtt a merítőben, majd a kezemben pihent volna meg rövid időre. Fotó után ő is úszhatott szabadon.

Gyorsan méltó helyére került a szerelék ismét, újabb várakozás kezdődött. Annyira azért nem pörögtek az események mint melegebb időben, érzékelni lehetett a lassulást. Egyre süllyedő hőmérséklet, rövidülő nappalok, felszínt karcoló, már-már hideg fuvallatok, akárhogy is, szép lassan December hónapjába fordulunk.

A paducok se mutattak egyenlőre nagyobb aktivitást, még a kis küllők is nyugton maradtak. Ha már ők se jelentkeznek, akár pakolni is lehet. A fejemben is hasonló gondolatok kezdtek cikázni, már ami a pakolást illette, jócskán benne voltam már a délutánban, a késő őszi délutánok pedig már aligha adnak halat. De még volt egy óra napnyugtáig, sokat nem veszítettem, hogy kivártam. A spicc jelzett, de mintha nem kapás lenne, komótosan, ütemesen pumpált, mint amikor a sodrás görgeti a kosarat. Gondoltam kiveszem, de azért határozottan emeltem fel a botot, ami hirtelen megelevenedett a markomban. Hoppá! Mégsem a sodrás volt, hanem egy hal, de hogy miféle, nem tudtam. Sodrásban maradt, kifelé nem jött, annál inkább befelé a mederbe, rendesen ciripelt a kis Shimi, adagolta a damilt, közben jókora rándulások futottak végig a boton, de jó is volt azt érezni november végén! Ismeretlen halam jól dolgozott, egyáltalán nem volt kedve szárazra kerülni ideiglenesen sem, ezt határozott megugrásaival adta tudtomra. Csak az apró horog bírja szusszal, végül is nem pontyra készültem - pár perc elteltével sejteni lehetett hogy más nem lehet. További türelmes, de izgalmas percek követték egymást, a halam meg csak pumpált, rótta a köröket, centiről centire közeledve. A méretéről még fogalmam sem volt, nagyjából 10 perc elteltével sikerült csak megpillantani aranyló oldalát egy fordulás alkalmával, jól nézett ki, olyan jó ketttőfeles forma. De még ezután is percek teltek el, mire végre merítőbe került. Hihetetlen erővel küzdött, meg hát súlya is volt a vékony cuccon. Szákolás után felvittem a fűre, ott szabadítottam meg a horogtól, szájszélben akadt, jól tartott. Sokáig nem akartam szárazon tudni, pár fotó következett, azután pedig kiadtam az útját. Ő pedig úszott is amerre látott. Remélem jövőre, ugyanitt!

Egy ilyen akció után túl sok jóra már végleg nem számítottam, fárasztás alatt alaposan bejárta a megetetett részt, ha volt is több, biztosan elijesztette őket. Biztos ami biztos alapon azért visszadobtam a felcsalizott szereléket, legalább addig amíg elpakolok, de több érdeklődő nem volt, ahogy sejtettem. A ragadozók se kapkodták már a kishalakat, visszavonulót fújtak ők is. Összepakoltam és elindultam hazafelé, közben gyönyörű színekkel búcsúzott a Nap a fák mögül.

Az egyértelmű lett a végére, hogy a hetek óta tartó vízszintingadozások nem tesznek jót, hiszen a változások közepette nehéz megtalálni a halakat, ilyenkor nem tartózkodnak mindig ugyan azon a helyen. Ezt a következő peca is igazolta, talán egy hét elteltével adódott alkalom ismét, ugyan azon a helyen, az eredmény a nullával volt egyenlő. Gyors volt a víz, hordalékolt is és ugyan úgy ingadozott mint előtte, ráadásul tovább csökkent a hőmérséklete, talán túl gyorsan is. Utolsó alkalmat sikerült akkor novemberben kihasználnom, ha nem is maximálisan, de sikerrel. Azt pedig, hogy melyik horgászat zárul sikerrel vagy épp betlivel, nehéz megmondani előre. Csak úgy derül ki, ha a legtöbb kínálkozó alkalmat kihasználjuk a vizek partján.

U.i.: December első hetében a Körösök vidékén is megjelentek a kormoránok, nem kis kárt okozva mértéktelen pusztításukkal a téli időszakot átvészelni próbáló halakban! Elkeserítő látni, hogy errefelé minden erőlködés hiábavaló, sajnos nem igazán történik érdemi változás a kormorán ügyben! Pozitív viszont, hogy a Duna egyes részein működni látszik a dolog, próbálják csökkenteni a számukat. Jó lenne, ha a kisebb vizekre is kiterjedne ez a szemlélet, hiszen nem csak a dunai-tiszai halak szeretnének örülni a tavasznak, hanem ugyan úgy a többi természetes víz lakói is!

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

hirdetés