Röpke bolozás

Az egész úgy indult, hogy egyre inkább szükségét éreztem már egy kis úsztatásnak, így hát délután fogtam a kedvenc bolognai pálcám, egy kiló etetőanyagot meg egy jó marék csontit, bicajra fel és meg se álltam a közeli folyóig. Így október elején már igencsak kezd színesedni a természet, út közben nem is volt hiány a sárgaruhás öreg fákból, bokrokból, de azért akadt még, amelyik tartotta zöld koronáját, emlékeztetve a még egyáltalán nem távoli, de már idejét múlt nyárra. Rangját átvette az ősz, mint uralkodó évszak, egy kicsit hűvösre is fogva magát, a vizeket is lehűtve.

Ahogy sétáltam az általam alkalmasnak gondolt hely felé a már lehullott levelek, mint fakó szőnyeg borították a partot, de szerencsére a vízfelszínt nem borította tömeges mennyiségű levélhad, egész jónak nézett ki a Sebes. Csak reméltem, hogy ad néhány halat is, a nyári hatalmas betli után kicsit kétkedve foglaltam helyet. Amíg nem próbálkozok, úgysem derül ki, hogy mit rejteget a felszín alatt. Nagyjából ilyen gondolatokkal a fejemben kezdtem neki a pecának.

A felszerelés összeállítása előtt azonban meg kellett alapozni azt a pár órát, ami remélhetőleg halfogással zárul majd. Úgyhogy megfeleztem az egy kiló keszeges etetőt, az egyik részhez ment a meglévő csonti mennyiség fele, a másik rész megmaradt plusznak, ha kell ráadás. 3 kétkezes gombóc jelentette az alapot, a parttól nagyjából nyolc méterre, folyásiránynak kicsit lefelé. Ez után már kezdtem is a szerelés összeállítását, amíg összerakom legalább gyűlnek a vendégek a placcon. A bot egy Trabucco Atomic XS Competition 6 méteres pálca, az orsó Shimano Sienna 2500-as 0.16 mm-es damillal töltve. Az úszó folyóvízi 4 grammos, az ólmozást egy darabban alakítottam ki. Az előke szintén 0.16-os kb 30 cm, a horog fekete Owner 10-es méretben. Az eresztéket úgy állítottam be, hogy a súly éppen érje az aljzatot, így ha ráemelek, már vándorol is tovább az egész szerelék, de néha nem is kellett neki segítségét, elég volt a víz sodrása. Mindent csak egyszerűen.

Miután összeállítottam, teletűztem a horgot virgonc csontikkal, és már lendültek is az éppen tizen fokos vízbe. Nem baj, ha hideg, legalább nincsenek bosszantó, mindenki kedvence törpeharcsák, a békés halak viszont egyre növekvő étvággyal táplálkoznak, ami csak jó.

Az első kapásra nem is kellett sokat várni, talán első engedésre el is vitte az úszót egy kis bodri, több mint a semmi. Első negyed órában nem is jöttek a nagyobbak, de néhány apróság már birtokba vette az etetést, mindig ők az elsők, talán lesz itt hal. Pár keszegecske után végre egy izmosabb társuk akadt horogra, egy nagyobb bodorka személyében. Neki már kellett a merítő, csak kíméletesen!

Visszavettem tőle a horgot és már mehetett is útjára. Új csontik és már bent is volt a szerelék, túl sok időm nem volt sötétedésig, szerettem volna minél többet vízben látni az úszót. Egy-két üres próbálkozás után szép húzós kapás, még egy bodri, talán az előbbinél is nagyobb, úgy látszik, megjöttek, akikre vártam.

A következőkben ismét két-három kisebb keszeg jelentkezett meg egy kis balin, ideje volt a ráetetésnek. A gombóc után egy kis csend következett. Mármint a vízben, mert a parton és a levegőben a természet hallatta hangját. Mellettem pockok ízlelgették az etetőanyagot, kutattak a száraz fűben, mögöttem őzek ijedeztek a fák között, még megmaradt lombjaik rejtekében cinegék dallama hallatszott. A Nap még sütött, de lassan megkezdte útját a fák mögé, néha megszűrte fényét egy- egy szürke felhő. Igazi őszi, nyugodt hangulat.

Időközben újra kapás, éppen csak merülő úszó, bevágás után egész jó halat sejtetve rugózott a bolognai, még egy kis damilt is kért fék ellenében, talán az eddigi legnagyobb hal.

A felszínen pedig egy gyönyörű, az eddigieknél is testesebb bodri küzdött, de pár leúszott kör után a merítőben pihent. Becsülöm ezeket a halakat, a nagyobbak már tudnak küzdeni rendesen, ha nem is igazi sporthal, de mindenképpen értékes. Finom felszereléssel pedig kellemes élmény a horgászatuk.

Horogszabadítás és egy fénykép után őt is szabadjára engedtem. Talán nincs is horgász által elkövetett szebb tett, mint a kifogott halat, életétől nem megfosztva -legyen az bármekkora- visszaadja a víznek.
Közben újabb adag kaját kaptak, hátha nem riadtak messze az előbbitől. De üres úsztatások következtek, majd egyszer a sodródó csalit, az etetés végén megállította valami, sőt, el is akart vele sürgősen menekülni, a felszerelés viszont megálljt parancsolt. Hamar partra került, de szomorúbb nem lettem a kis szilvaorrútól.

Jó látni, tapasztalni, hogy nem csak egy-két keszegfajta fogható, hanem jelen vannak a többiek is, jelenlétükkel színesítik a horgászatokat.
A kis kékorrú után jött még pár karika is, olyan jó tenyeres formák, majd még egy szilva. Több nem tisztelt meg. Még egy repeta gombóc következett, majd egy kis bodri és egy kis dévér, visszataláltak a kisebbek. A fények egyre kezdtek narancsossá válni, közeledett az alkony, ez észrevehető volt a kapások intenzitásán is, egyre több idő telt el közöttük. Két tenyeres dévér még elhúzta az úszót kb húsz perc alatt, de utánuk már nem volt érdeklődő, csak apró csipkelődők a horog körül.

A Nap már a fák mögött járt, nem sok fényt hagyva maga után, kapás híján pedig a pakolás mellett döntöttem. Még a teljes sötétség előtt indultam hazafelé, de már fény alig, csak a Hold és a csillagok, amilyen nyugodt volt a nappal, olyan nyugodt az este is. Ajándék minden ilyen időt szeretett vizünk partján tölteni, és ha még halat is ad, ahogy adott nekem is, sokkal többet nem kívánhat az ember. A boldogsághoz, nyugalomhoz sokszor csak ennyi kell. Kár lenne kihagyni….

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

hirdetés