Egy novemberi délután
2015. okt. 22.szólj hozzá!
Tetszik
124
A tavalyi ősz igencsak kedvezett a rablóhalas, de még a békéshalas módszerek kedvelőinek, hiszen még október végén, november elején is szikrázó napsütéssel tartotta magát a Vénasszonyok nyara, kívánni se lehetett volna alkalmasabb időt a pergetéshez! Egy ilyen kellemes, napsütötte novemberi napon aztán úgy gondoltam, hogy tenni kellene egy próbát az újonnan vásárolt műcsalikkal.
Nem készültem nagy pecára, "csak megúsztatom a kis fehér gumihalat" - jelszóval, így minimális felszerelést pakoltam csak be az autó csomagtartójába, aztán irány a vízpart! Szerencsére a település mellett folyik a Sebes-Körös, nem kellett sokat autókázni, talán negyed óra sem telt el, már a gátoldalon lépkedtem lefelé a vízhez. Már onnan láttam, mintha kicsit más arcát mutatná a folyó. Nem az októberben megszokott kristálytiszta, lassú víz fogadott, hanem egy kicsit tempósabb, zavarosabb, de még így is legalább 60-70 cm-re le lehetett látni a felszín alá. Ha már kijöttem, megpróbálom, igazából csak kíváncsi voltam az új szerzeményem mozgására, miként is viselkedik a zsinór végén, titkon azért reméltem, hátha elcsípi valami hal.
A felszerelés összeállítása közben hallgattam, figyelgettem a folyót, de nem sokat árult el magából, már ami a halakat illeti. Sehol egy fordulás, sehol egy rablás. Csak a szélvízben küzdött az árral szemben néhány kishal. Úgy voltam vele, hogy mindegy, végül is csak pár próbadobás erejéig jöttem. A 210 cm-es, 3-12 gramm dobósúlyú, könnyű botra egy Shimano Exage került 25-ös méretben, a dobon pedig 0.18-as monofil, még a nyári sügérkergetésekről maradt rajta. A damil végére egy kisebb méretű Dragon kapcsot kötöttem, megtetszett a vízcsepp formája. A kapocsba a Berkley Felx Cutt Shad-ja került 5 cm-es méretben, pontosabban a hosszúszárú vékony süllőző horogra, mert nem hagyományos jigre, hanem egy cheburashka-ra szereltem. A kis ólomfej 3 gramm súlyú volt, felesleges lett volna több, maximum hamarabb ért volna a kövek közé, én viszont felettük akartam elhúzni, nem rajtuk keresztül.
Az első dobást a folyó közepe felé indítottam. Meglepődve tapasztaltam, mennyire jól dobható ez a kis gumicsali még úgy is, hogy nem fix jigfejen volt, hanem egy szabadabb mozgást biztosító ólomfejen. Vízbe érés után tempósan tekertem visszafelé. A sekélyebb, tisztább részhez érve figyeltem a mozgását. Ahogy megláttam tudtam, hogy azzal sem lesz baj, szépen "csapkod" a korongos hátsójával és még a gyorsabb tempót is bírja. Ha már bírja, gondoltam, dobok még párat, hátha felkelti egy balin érdeklődését. Igaz, nem láttam belőlük egyet sem a felszínen parádézni, valószínűleg már mélyebben vadásztak. A következő bevontatásoknál már lassabb tempóra váltottam, néha meg-meg ugrasztva, mélyebbre engedve a kis csalit, de választ nem kaptam. Dobtam néhányat a parttal párhuzamosan is, hátha a kissé meggyorsuló víz miatt egy-két rabló kiállt a sekélyebb, nyugodtabb részekre. Itt viszont megint gyorsabban kellett tekernem az Exage karját, különben elakadtam volna a kövekben, a vékony monofilnak pedig nem sok kell... Az egyik ilyen bevontatás közben, a parttól kb 10-15 méterre egy apró ütés szaladt végig a finom szereléken, szinte akasztanom se kellett a gyorsabb tempó miatt. Az idegen tudatta, hogy neki bizony megtetszett a fehér gumi. Már csak az volt a kérdés, hogy milyen halat sikerült akasztani? Nem kezdett balinos rohanásba, de nem is rázta a fejét, mint ahogy a süllőknél szokás, sügérnek túl nagy, mert szépen hajlott a pálca, szinte derékból. A csukák meg nem nagyon szeretik a rohanó vizet. Domolykó lenne? De ekkora?! Nem voltam benne biztos, folyóvízen bármi előfordulhat. Minden esetre ellenfelem egész kitartóan dolgozott a mélyben, rúgott egyet-kettőt, felszínre nem akart jönni, én meg nem nagyon erőltettem a vékony szerelés miatt, maradt a türelmes fárasztás. Néhány perc elteltével már előttem húzott, az orsó fékét puhára állítottam, hátha elmegy még pár körre, elveszíteni nem akartam, kíváncsi voltam mibe akadt a horog. A már viszonylag hideg víz ellenére sem adta könnyen magát, jócskán volt még benne energia, míg egyszer csak a felszínre bukkant és megláttam. Csuka! Nem is rossz itteni viszonylatban! A legelső gondolatom a harapásálló előke nem léte volt, nem tudtam meddig bírja a 0.18-as mono. Szerencsére a horog a szája szélében volt, a damil pedig "messze" az éles pofalemezektől. Talán partra tudom hozni. Persze ha ő is úgy akarja, mert még elkért jó pár méter damilt, küzdött becsülettel. Pár megiramodás után már a partig tudtam ügyeskedni, fogyott az ereje, de ahol csak akadót vélt felfedezni a part mentén, minden áron bele akart tekergőzni. Nemhiába, lényegében az életükért küzdenek. Kézzel nem akartam kiemelni, így óvatosan a merítőhálóba vezettem. Nem nagyon tetszett neki az sem, csapkodott mérgében, az öreg merítő hálóját még ki is szakította, de akkor már a fűben feküdt a parton. Szép, foltos, erőteljes csuka. Horogszabadítás után mérlegeltem, 2 kg-ot mutatott a húzós mérleg. Nála jobb tesztalany nem is jöhetett volna! Gyönyörködtem még benne pár pillanatig, aztán visszaadtam a folyónak, csak kölcsönbe kértem őt, rég nem tartok meg halat! Sokkal nagyobb öröm számomra, ha erejük teljében láthatom és érezhetem őket fárasztás közben, aztán pedig visszaadhatom szabadságukat!
Mivel erről a helyről több halat már nem reméltem, ami volt is szétriadt, egy tőlem lejjebb lévő állásra sétáltam át, hátha.
A következőkben nem erőltettem tovább a folyó közepét, a part menti, sekélyebb vizet vallattam. Ezen a részen a tavasszal megritkított part menti fák gallyai, kisebb ágai hevertek a vízben, menedéket, búvóhelyet biztosítva a remélt ragadozóknak. A gallyak irányába indítottam útjára műcsalim, nem kellett nagyot dobni, talán 20-25 métert. Ezúttal azonban megvártam, amíg az ólom leér a fenékre. Nem tekertem gyorsan visszafelé, inkább lassan emelgettem, majd visszaejtettem az aljzatra, koncentrálva a gallyakra, nehogy beleakadjak. A második dobást követően, nagyjából fél úton éreztem egy lassú elnehezedést a kezemben, majd újra megkönnyebbült a szerelés. Kitekertem, és láttam, hogy a gumi félig le van húzva a horogról, ez biztos nem akadó volt. Igazítás után újra dobtam, ezúttal kicsit a meder felé, de még mindig a gallyas rész irányába. Megvártam míg leér a csali, aztán lassan elkezdtem visszafelé "pattogtatni", figyelve az elnehezedésre. Itt már kicsit mélyebb volt a víz, talán két méter. Az egyik lassú emelésbe aztán bele is kapaszkodott a remélt hal, de most meg is akadt. Alig hittem el! Az előbb fogott csuka után másra se tippeltem, csak egy újabb foltosra, óvatosan kellett fárasztani őt is, ha nem akartam, hogy szegényebb legyek egy gumihallal. Megdolgoztatta a kis botot, húzott fékre is, hiába a hideg víz, a csuka hidegben is csuka... Pár kör megtétele után kezdett fogyni az ereje, egyre közelebb tudtam húzni magamhoz. A horog nála is jó helyre akadt, nem tartottam attól, hogy lelép mindennel, most már csak meg kell várni míg kitombolja magát. A türelmes fárasztás pedig meghozta gyümölcsét, újabb egészséges csukát vehettem kézbe. Kicsivel kisebb volt mint az előző, de ugyan úgy örültem neki, 1,5 kg-ig húzódott a mérleg. Mérés után elengedtem őt is. Érdekes, amilyen agresszívan védekeznek a horgon, olyan nyugalommal tudnak néha elúszni. Van, amikor meg bombaként robbannak, összecsapva még az arcunkat is. Biztosan így hálálkodnak....
Egy darabig még figyeltem a természetet, a folyót. Az továbbra is némán suhant medrében, lakói már készülnek a télre. A nyári időszakban élettel teli szélvizek most magányosan fodrozódtak, egy-két ragadozót rejtve esetleg, de már ők is inkább a mélyebb vizek felé kezdenek húzódni. A kishalak már csak elvétve ijedeznek egy-egy árnytól a part közelében. A fecskék már rég elmentek, helyettük jégmadár, cinegék, tengelicek szelik a hűvös levegőt a folyó felett. Ők maradnak télre is, ami talán már nincs is olyan messze. A Vénasszonyok nyara lassan véget ér, de így a végén két szép csukát is adott, nem is dobtam többet, pakoltam és elindultam haza.
Jól sikerült a próba, fogósnak bizonyult a kis Cutt Shad, díjazták a csukák is, nem pont ilyen "avatásra" készültem, de nem bántam, hogy így alakult. Szép időben, kellemes környezetben, halas élményekkel zárult ez a rövid kiruccanás az őszi folyóparton. Soha rosszabbat!
Hozzászólások
8 éve