Hogyan fogjunk nagy pontyot a Balatonban?

Sokunkban felmerült már ez a kérdés, nagy halakról álmodozva. Mivel horgász kalandnak a magyar tengert választottuk, komoly felkészülés és tervezgetés előzte meg az igen csak kalandosra sikeredett túránkat.

De terelődjünk vissza mostani horgászatunkhoz, amihez a Balaton északi partját választottuk, egy olyan strandot, ahol egész évben tilos a horgászat a március 15-e és szeptember 15-e közötti időszakban. Így elmondhatjuk, hogy szűz pályán kezdtük meg a pecát szeptember 16-án, s mivel az idén először engedélyezett, a behordós / behúzós horgászatot választottam, annak rendje és módja szerint megkezdtem kiszemelt helyem etetését.

Abszolúte nem vagyok híve ebben az időszakban a túletetésnek, még ha a magyar tengeren is horgászom, egy- két maréknyi saját készítésű bojlival bőven elég megszórni helyünket. Itt egy pillanatra megállok történetünkben, mert fontos kiemelnem a SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ BOJLI erejét. Kedves Sporttársak, ne féljünk nekiállni és gyúrni magunknak bojlit, hiszen a fantáziánk végtelen és rendkívül fogós golyókat készíthetünk. Ezért én szembe megyek minden mostani trenddel és a jó öreg saját magam által gyúrt golyókat nem vagyok rest sóban tartósítani, melyek évek óta töretlen sikert hoznak.

Na de vissza a nagyhalakhoz! Természetesen, mint minden horgásznak, ha vízpartra ér, első a végszereléket bejuttatni a vízbe, aztán jöhet a molyolás.

Esetünkben a sátorállítás és egyéb csacskaságok, mivel 6 napra érkeztünk. Természetes, hogy kapásunk akkor van, ha nem gúvad ki a szemem a jelzőkön, így elég hamar, két órával az első behúzást követően máris sípolt a jelzőm. Némi ellenállást követően felmértük egymás erejét, majd elindult első halunk szél sebesen a part irányába . Arra a következtetésre jutottam, nem lesz túl nagy hal, ha felém igyekszik, de a Balatonon nem mindig könnyű megmondani milyen hal van a horgon. Még a kisebb 5-7 kg-os példányok is bivaly erővel tudnak húzni. Jelen esetben egy 9,5 kg-os gyönyörű tövessel kezdtük meg pecánkat. C&R fotó aztán usgyi vissza, had ússzon.

Örültünk, mint majom a farkának, hiszen a Balcsiból minden példány egy külön öröm.” Hú, ez jó jelnek mondható” -  mondtam Józsi barátomnak, gyorsan visszahúzás, majd pakolás tovább. Józsi barátomról nem esett szó, Ő a hagyományos dobálós peca mellett döntött, így Neki nem maradt más, mint rendületlenül dobócsővel megszórni a pályát. Én már tudtam, fájdalmas percek jönnek számára, mire kellő mennyiségű golyót juttat az ólom környékére, de a csövezés már csak ilyen. Sajnos az idő nem játszott a kezünkre, hiszen erős déli szél kezdett besimulni már-már végtelennek tűnő tarajos hullámokkal. Ez minden horgászt próbának vet alá, meddig tart ki, és gondolja, elcsomagol. Minket nem ilyen fából faragtak, a parton senki sem tudott velünk azonosulni, ketten maradtunk Józsival a több, mint 500 méteres partszakaszon. Volt benne valami meghittség, csak mi és a Balaton valamint annak gyöngyszemei. Etetésünk tökéletesre sikeredett, reggelre már több mint 80kg fogásnál tartottunk, ami megviselt mindkettőnket, hiszen alvás nem sok sikeredett. Mondjuk, ezért jöttünk, tehát egy szavunk sem lehetett, de Józsi gyűrött arcát nézve jókat kuncogtam, na és persze Ő is rajtam. Másnap is tartottuk a napi 70-80 kg-os össz fogást, viszont egy nagyon fontos információ, hogy a víz alaposan lehűlt és a szélirány is teljesen megfordult, Északi, Északnyugatira így megkönnyítve a bedobást és etetést.

Ha már a dobásról esett szó, vegyük végig szerelékünket, mivel is vagyunk ennyire kapósak a jó minőségű bojlin kívül. A horgászati módszer, amit választottam nem különbözött Józsiétól, mivel mind ketten 1 méteres Leadcore előkét és 110 grammos nehéz grippa ólmot választottunk inline módszerrel. Természetesen főzsinórunkkal forgómentesen csatlakoztatjuk, hiszen ha szakad a szerelékünk, az inline módszerrel halunk nem hordozza tovább a nehezéket.

Arról már nem is szólva, hogy a szabályozási rendszer nem is enged ettől hosszabbat. Horogelőkénk quickchange forgóra akasztható, 10cm-től egészen 25 cm-ig attól függően dobásra, vagy behordásra szántuk. Előkénket fluorocarbon és fonott vegyítésével rejtettük az iszapba, némi ólompaszta segítségével. A horgok 4-es és 6-os méretben kerültek kötésre és minden esetben alignert használok a jobb akadás érdekében. Sajnos mikor jól érzi magát az ember, szélsebesen múlik az idő és már második éjszakánkra készültünk, ami eléggé eseménytelennek bizonyult, egy-két halat leszámítva.

Nem is értettük, mi történik az etetésen, ami eddig ilyen jól működött, így álomra hajtottuk fejünket. A nagy csendet 1:50-kor egyetlen kósza csippanás törte meg, félálomban még mondtam is Józsinak: „Istenem csak húzd, mert különben ki nem mozdulok az ágyból.” Nem is kellett sokat várni, pár pillanat múlva eszement módon elindult halunk és az eddigi halakkal ellentétben ez befelé a nyílt víz felé indult. Ekkor már mindkettőnknek világossá vált, ez igen csak jó hal lesz. A botot és Józsi aggodalmát látva….most mi lesz?! Némi pánik lett úrrá rajtunk a hatalmas erőt látva és hallva, mivel a damil csak úgy pengett, ahogy belefeszült halunk. Józsi arcát nézve úgy láttam, mint aki ismét gyermek és valamit nagyon akar, EZT a halat szákba terelni. Kénytelenek voltunk most már taktikát váltani és erőltetni felénk és csakis vonalban Velünk, mivel a távolságot mérő bójákat az Önkormányzat kint felejtette. Kemény 25 perces viaskodást követően alá tettem a merítőt és mikor megemeltem már rázott a hideg a boldogságtól. „Igen, megcsináltuk!”

Kiabáltuk, hisz rajtunk kívül 1 horgász próbálkozott csak, de Ő is messze tőlünk. Pontybölcsőbe helyeztük öreg barátunkat, kinek egyik szemén szürke hályog volt. Mérlegelés, 21-kg-os súlynál állt meg mérlegünk. „Szép munka!” - mondtuk magunknak és mivel ismertem a helyi horgászt, szóltam Neki „Gyere, Tamás, mert ilyet nem sokat látni.” Majd rohantunk vissza és hárman csodáltuk öreg barátunkat. Lőttünk jó pár képet, majd videóra vettük visszaengedését, ha netán kétkedők lennének, ami horgász körökben nem ritka.

Mondhatnám, hogy ezzel feltettük az i-re a pontot, de 6 naposra tervezett horgásztúránkat másnap hajnal 1-kor egy ugyan olyan egy csippanásos kapás törte meg. Itt már egyedül kellett szembenéznem minden viszontagsággal, csepegő eső, erősödő északi szél, ami a sátramat könnyű szerrel mozgatta és engem egyre jobban az ágyamba préselt. Ebben a rémséges időben az egy csippanásos kapás sokat sejtető, ezért rögtön elkezdtem kifejteni magam a hálózsákból, majd a sátorból a botom felé. Na, ennél durvább ébresztőt még nem éltem meg, botomra tekintek, s annak hűlt helyét látom. Fejlámpa kapcsol, legdurvább erősségre, látom a vízben. Másodpercek töredéke alatt ruha le, 15-16 fokos Balatonba be, irány a botom felé, mely töretlenül halad az alattam 3 méteres mélység felé. Elkapom, megvagy Kincsem, ám a szerelékem végén olyan erőt éreztem, amit még sosem. 32 éve horgászom, ebből 16 éve bojlis horgászként számos nagy hallal mögöttem, azt éreztem tehetetlen vagyok, sodródok befelé úszva, mert pozícióm tarthatatlan.

És itt vége is a történetnek, mivel az életem kockáztatása árán mentem a vízbe, a botom elengedése mellett döntöttem. Sokan most felhorkannak „na, ez meg mi?”

Igen, van az a pont, amikor egy hal sem ér ennyit, hogy tragédia legyen a vége.

Összegzésképpen elmondhatom, az a reményem, hogy a Balaton tartogat még számos szép példányt, hála az égnek beigazolódott. A megfogott 21 kg-os és a másnapi bot elhúzós, valamint a 4 naposra rövidült túra alatt 200 kg feletti összfogás mind azt mutatja, a magyar tenger káprázatos és félelmetes, de mindenképp igazi nagy halas pálya.

UI: Szeretném megköszönni Tamásnak az éjjeli fotókat, valamint Laci bának és ifjú sporttársának, hogy pakolásom közepette megtalálták botom az iszapban és felszínre hozták. Respect. Októberben visszatérek egy revansra és talán egy újabb remek élménnyel, amit megoszthatok Veletek.