Horgász akciók 920

Horgászbotra szerelhető kapásjelzők

A horgászmódszerek fejlődésével évről-évre jelennek meg technikai újítások a békéshalas horgászatban szintúgy, mint a ragadozóhalas területen. Bár a feederbotos módszerek térhódításával az utóbbi években a hagyományos kapásjelzők kissé a háttérbe szorultak, a fejlesztés ezen a területen sem állt meg. Vessünk egy pillantást ezekre az újításokra!

Flash Tip Light kapásjelző

A Balzer Flash Tip Light kifejezetten az éjszakai horgászat megkönnyítésére szolgál. Korábban a sötétben való horgászat során különböző színű és méretű világítópatronokat helyeztünk el a botspiccen vagy a hagyományos kapásjelzőkre erősítettük őket. A közös ezekben az, hogy továbbra is csak a mozgásukkal jelezték a kapást - a gyakorlatban ez annyit jelent, hogy állandóan szemmel kellett tartani őket, ami egy egész éjszakán át tartó horgászat alatt bizony fárasztó. Ahogy fárad a horgász, ahogy egyre hosszabbakat pislog, egyre több az olyan pillanat, amikor elbizonytalanodik: "Tényleg megmozdult a patron? Vagy csak úgy láttam a szemem sarkából?"

A Flash Tip Light-tal azonban ennek vége. Ez a botspiccre szerelhető kapásjelző nem a mozgásával, hanem a fény kigyulladásával jelez. Alapesetben nem világít, de amint a hal megmozdítja a spiccet, aktiválja a fényforrást: a kapásjelző piros villanásokkal jelez, majd tíz másodpercig kék fénnyel világít. Az éjszakai horgászatunk ettől sokkal hatékonyabb lesz, hiszen egyrészt több kapást fogunk észrevenni, másrészt a szemünk sem fárad el olyan könnyen, mert nem kell folyamatosan a világípótartont figyelni. A fénye akár száz méterről is jól látható - de ha ennyire eltávolodnánk a botoktól, inkább vegyük ki a szereléket a vízből.

A Flash Tip Light a víz és szél mozgására nem jelez, csak a hirtelen mozdulatokra, így a halak kapására érzékeny. Beejtős-belazulós kapásra is érzékeny. Ehhez fontos, hogy miután a szerelékünk elérte a medert, picit megfeszítsük a zsinórt, épp annyira, hogy a botspicc is kissé meghajoljon.
A kapásjelzőt feeder- és pickerbotokra is felerősíthetjük, de a csomagban található egy vastagabb adapter, amivel erősebb spiccű botokra, akár a menyhalazó vagy harcsázó botra is egyszerűen feltehető. A kisebbik adapter a 1-3.5mm vastagságú botspiccekhez, míg a nagyobbik a 3-6mm vastagokhoz való. A CR 1225 3V-os elem is tartozék.

A Flash Tip Light az őszi márnázásokhoz és menyhalazásokhoz is kiváló segítség lesz, amikor korán fog sötétedni. A hasonló elven alapuló kapásjelzők közül kiemelkedik megbízhatő működésével.

Oldalspicc kapásjelző

Az oldalspicc kapásjelző, ha nem is vadonatúj, de az egyik leginnovatívabb fejlesztés a kapásjelzők terén. Az alapötlet, ami Lutz Hülße, a Balzer teszthorgászának fejéből pattant ki az, hogy bármilyen karakterisztikájú botot fel lehet ruházni a feederbotok érzékeny spicckapásjelzőjének előnyös tulajdonságaival.

A horgászok egy része szimplán nem szereti az érzékeny spiccű feeder- és pickerbotokkal való horgászatot, egy másik részük pedig szívesen használná a spicckapásjelzőt a hagyományos horgászbotjaikon is. Az oldalspicc mindkét tábornak kitűnő megoldást jelent!
Ennek a fejlesztésnek számos előnye van. Egyrészt bármilyen horgászbotot, akár a régi "dióverőket" is felruházhatjuk a szuperérzékeny spiccű feederbotok tulajdonságával, így a legfinomabb kapást is észlelni fogjuk.

Mivel az oldalspiccet közel, közvetlenül az orsó előtt is elhelyezhetjük, ezáltal sokkal jobban látható a kapásjelző minden apró rezdülése. Idősebb vagy kevésbé jó szemű sporttársaink örömére ezentúl nem kell a 3-4-5 méterre levő botspiccre figyelni. A horgászhoz közel elhelyezkedő oldalspicc ráadásul a külső hatásoktól - főleg a széltől - is védettebb, így még érzékenyebben jelzi a kapást, mint a hagyományos feederbotok spicce.

Szintén hatalmas előny, hogy az oldalspicc érzékenysége horgászat közben, átszerelés nélkül is váltogatható. A csomag három különböző erősségű spiccet tartalmaz, amiket a botra erősíthető foglalatban szabadon csereberélhetünk menet közben is - valószínűleg ennek a tulajdonságának is köszönhető, hogy a Balzer oldalspiccet versenykörülmények közt is előszeretettel használják a világ versenyhorgászai.

Az érzékeny oldalspicc a legóvatosabb húzást vagy ejtést is azonnal jelzi. Bevágáskor a végére szerelt fém akasztófülből automatikusan kiakad a zsinór, így fárasztásnál sincs útban a kapásjelző.
Éjszakai horgászatra is felszerelhető! Az oldalspicc végén található két kis gumiadapterbe 3mm-es világítópatront is helyezhetünk. Sőt, a csomag tartalmaz két csengőt, amik szintén kompatibilisek ezzel az adapterrel.

Sensotec Baby kapásjelző

A Balzer Sensotec Baby egy kis méretű, kifejezetten nyeletőfékes orsóval szerelt botokhoz kifejlesztett elektromos kapásjelző, ami a kapáskor felvillanó fény mellett hangjelzéssel is jelez. Az oldalára szerelt kerékbe kell a zsinórt belehelyezni, kapáskor a zsinór megmozdítja a kereket, ez aktiválja ajelzést.
Alapesetben csak húzásra reagál, beejtős kapásokra nem, de egy trükkel a beejtős kapásokra is érzékennyé tehetjük. Az elektromos kapásjelző és az orsó közé helyezzünk a zsinórra egy hagyományos "belógós" kapásjelzőt (karikát, csipeszt, vagy bármit, aminek súlya van). A zsinór belazulásakor így ennek a súlya visszafelé mozgatja az elektromos kapásjelző aktiválókerekét. Ha nem nyeletőfékes orsót használunk, ugyanígy tudjuk fokozni a kapásjelző hatékonyságát.

A Sensotec Baby kapásjelző a mellékelt gumikarikával egyszerűen rögzíthető bármilyen botra. Fárasztáskor egy pöccintéssel leakasztható róla a zsinór, így nem jelez folyamatosan. A működéshez szükséges 2 darab SG/AG gombelemet is tartalmazza a csomag.

(x)

 

..
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
Kiárusítás

hirdetés