Horgász akciók 920

Czender Miklós írásai

 

Korábban már szót ejtettünk az első feederbotról, beszéljünk most kicsit a rá való orsókról. Egy kezdő számára a megfelelő orsó kiválasztása nem egyszerű. A méret, fékrendszer, hajtókar, áttétel, dobátmérő, csapágyszám, a szerkezet, a tömeg, az egyes fődarabok anyaga, a márka vagy az ár kérdése mind-mind olyan dolog, ami gondolkodásra készteti az embert. Hogyan válasszunk? Melyik dolog fontos, melyik kevésbé? Ismerkedjünk meg az alapfogalmakkal, s ezen keresztül ígérem, eljutunk odáig, hogy nem állunk majd teljesen tanácstalanul az orsók állványát nézegetve vagy a webáruház képei, termékleírásai közt böngészve.

Van botunk, orsónk, zsinórunk, végszerelékünk, etetőanyagunk, horogcsalink. Dobjunk hát be! Ne, még ne! Először: etessünk? Én nem szoktam. Biztos nem követünk el vele hibát, ha a kiszemelt horgászhelyet meghajigáljuk 8-10-12 kosár etetőanyaggal, de nem feltétlen kell.

Nyakunkon az őszi folyóvízi szezon. Márnák, jászok, paducok, dévérek, szilvaorrúak, pontyok és ki tudja még hányféle hal izgatottan várja már a velünk való találkozást a szélvizeken. Vagy valami ilyesmi… Ha évek óta járod a Duna partját, tanulod a folyót, s az elért eredmények is elégedettséggel töltenek el, ez az írás nem neked szól. Nyugodtan lapozz tovább. Ha csak most teszed az első lépéseket a folyóvízi feederezésben (vagy nem is teszed, csak tervezed…), esetleg gyűröd már egy ideje, de az eredmények nem akarnak jönni, talán érdemes beleolvasnod. Megmutatom, hogy én hogyan csinálom. Ha találsz benne bármit, ami később a hasznodra lesz, már megérte. Megírni is, elolvasni is.

A method a feederbotos peca talán legnépszerűbb műfaja manapság, s nem mellesleg számos esetben kifejezetten hatékony. Kimagasló eredményeket intenzív vizeken hoz, de használható kisebb halsűrűségű, természetes vizeken is. Ismerkedjünk hát meg a method feederezés alapfogalmaival.

Közeledik a tavasz, nyílnak az első kiállítások, a boltok kezdik az év első akcióit, s bár ez nem látszik, de a vizek is készülnek a békéshalas szezon közeledtére. Sokan ilyenkorra időzítik komolyabb vásárlásaikat. Mondjuk az első feederbotjuk megvásárlását.

 

..
Tovább a Fishing Time-ra »
Kiárusítás

hirdetés