Horgász akciók 920

Mitchell orsók, melyekkel 2015-ben fogunk horgászni

A Mitchell erre az esztendőre szánt botjairól már olvashattak egy összefoglalót magazinunk hasábjain, most az orsókat vesszük górcső alá.

A botok ismertetése után, nézzük, milyen orsókat rögzíthetünk rájuk! Kezdjük ismét a vadonatúj fejlesztésekkel, aztán azért rákukkantunk azokra a cuccokra is, melyek már tavaly is rendelkezésünkre álltak, de idén se szabad megfeledkezni róluk.


A gyönyörűen megújult 300-as orsó sorozat külső jegyeit fedezhetjük föl a két vadonatúj széria esetében is.

A 98-as sorozat
Szinte minden orsógyártó idővel visszanyúl, és egy régebbi, jól bevált sorozatát megújítja. Általában az új modell csak a felhasználási területében (méretében, zsinórkapacitásában, vagy a javasolt horgászmódszerben) hasonlít a régire, a szerkezetét és a külalakját a legújabb idők határozzák meg.

Így van ez a 98-as sorozat kapcsán is. Ez mindig is egy nagyobb méretű, erőteljes orsó volt, melyet alapvetően nagyhalas felhasználásra javasoltak. A 2015-ös modell két nagyobb mérete is ilyen. Ezek kiemelkedően erős, 11 kg-os féket kaptak, vastag főtengelyt, és erőteljes alkatrészeket a meghajtásban. Fém hajtókar, stabil fogás, 7 csapágy jellemzik. A zsinórkapacitásuk is hatalmas, a 398-as 320 métert fogad be a 0,38-asból, míg a legnagyobb tesó, a 498-as ugyanezt tudja 0,50-es monofilból! Ezek az orsók kiváló alternatívát jelentenek, ha harcsázásra keresünk megbízható, de nem "aranyárban" kapható eszközöket.

A két kisebb, a 198-as és a 298-as jelzésű orsók méretükben elmaradnak, de a fékek itt se gyengék (6 és 8 kg), ezeket akár feederezéshez, ha nagyobb halak vannak, vagy általános felhasználásra javasoljuk, ahol strapabíró orsók kellenek.

350 Pro sorozat
A másik szűk család, melynek külalakja ismerős lehet, a két modellt felvonultató 350-es sorozat. Ahogy a sima 300-as és a 300 Pro között a pirosas színezés, itt a narancsos inzertek jelzik, hogy egy minőségileg magasabb osztályba sorolt családról van szó. Szuper erős polimerből készül az orsó teste, itt is látható a halo rotor technológia, már 10 csapágy felel a hibátlan és hosszú távú működésért.

Itt nem az óriás méretek dominálnak, sőt! Két darab orsó van a szortimentben a kisebb, a 358 Pro zsinórkapacitása mindössze 160m/0,20mm, a nagyobbik, a 350 Pro már 260 m-t tárol  0,25-ösből. Mindkettő áttétele a mostanában divatos (se nem lassú, se nem túl gyors) 5,8:1. Megkapták a Mitchell legjobb Carbon-Hybrid fékrendszerét, akárcsak a 300 Pro modelljei. Igazából azt kell látni, hogy ez a két orsó a 300 Pro 3 modelles választékának méret közeit tölti ki, s tudásában, s árában is nagyon hasonló ahhoz.

AvoCast Freespool
A Mitchell erre a sorozatra a legbüszkébb, s ettől vár a legtöbbet a 2015-ös esztendőben. Vadonatúj, nyeletőfékes koncepció mely megkapta a halo rotort, amit könnyű, szellős, de futurisztikus kinézete nagyon komoly tervezői munkát takar. Speciális hálós ívei biztosítják az erőt, a stabilitást, de az alkatrészek súlya alatta marad a hagyományos rotorénak. A meghajtásában is törekedtek arra, hogy olyan megoldásokat sorakoztassanak fel, melyek meggyőzik a horgászokat, hogy nem csak újonan, mutat kiváló futást, hanem sokáig kiszolgálja majd azokat, akik a bizalmukról biztosítják. Ennek érdekében lacsony oszcillációs dobemelés segíti a kiváló zsinórprofil kialakulását, nem kevesebb, mint 8 csapágy stabilizálja az illesztéseket, és segíti a forgó alkatrészek munkáját.

Az AvoCast négy modellje praktikusan kétféleképp pozíciónálható. A két kisebb modell, a 2000-es és a 4000-es kiváló ragadozós (letett botos süllőzés, csukázás) orsók lehetnek, vagy feederbotokon állhatják meg a helyüket. (Magam is két darab 4000-est fogok nyúzni a Dunán a feederjeimen, majd mindenképp beszámolok a tapasztalataimról a későbbiekben.)

A két nagy modell, a 6000-es és a 7000-es változatok kifejezetten nagyhalas szerkezetek, magas "surf" dobokkal, melyek nagy a zsinórkapacitásért és a távoli dobásokért felelnek. Kifejezetten ajánlható bojlis horgászoknak. Az orsók külalakja kissé futurisztikus, de fekete és ezüst színeivel jól mutatnak mindenféle boton. A nyeletőfékje remek, széles skálán állítható míg az elülső állásban elhelyezkedő fárasztó fékje letapadásmentes és akár 8 kg-os fékerő is beállítható. Minőségi, szép futású szerkezetek, melyektől tényleg sokat várhatunk.



Avocet Salt IV. FD
Egy strapabíró, igazi "mindenes", fémdobos orsót is bemutatott 2015-ben a Mitchell. Pontosabban a Salt sorozat negyedik generációját. Összesen háromféle méretben kapható, nem túl bonyolult, de egészen jó anyagminőséggel van megáldva.

Mentes a felesleges sallangoktól, mindössze 4 csapágyas, de teljesen só és korrózióálló. Ezektől a tengeren is használható modellektől hosszabb élettartamot és nagy megbízhatóságot várhatunk.

A legfontosabb újdonságok ezek, de ne feledjük a 300-as sorozatot, melyet már egy ideje több cimborával nyúzunk, vagy az Avocet sorozat szerényebb árú, de igen népszerű darabjait sem.

A legmagasabb polcon továbbra is a japán tervezésű Mag Pro Extreme modellek állnak, melyek mindenféle földi jóval meg vannak töltve, többek között titánium a meghajtásuk, brutál a fékjük, és bizonyos méretkategóriában világcsúcs a súlyuk.

Nem olcsók, de hasonló tulajdonsággal megáldott konkurens modellek, akár kétszer, háromszor is többe kerülnek.


Elmondhatjuk, hogy az utóbbi 4-5 évben nagyon sokat tett a Mitchell azért, hogy ismét elnyerje a helyét azon gyártók között, melyekre érdemes odafigyelni, ha az orsók kerülnek szóba.

 

..
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
Kiárusítás

hirdetés