Horgász akciók 920

Menyusokra rezgőspiccel

Bár az év legnagyobb részében különböző módszerekkel a pontyokat hajkurászom, az ínséges időszakokban olykor késztetést érzek, hogy ragadozó halakra horgásszak egy – egy élménydús peca ígéretében. Amikor pergetni indulok, hol csukára, hol süllőre dobálok, de olyan is akad, amikor a környező patakokat keresem fel néhány termetes domolykó ígéretében. Ez most teljesen más. Minden évben, a komolyabb fagyok beköszöntével irányba veszem a Mohácsi – Duna egy kiszemelt szakaszát és menyhalazni megyek.

Sporttársaink jelentős hányada a kellemes őszi időjárást lezáró első talajmenti fagyok megérkezésekor a felszereléseit leltárazva a „szögre akasztja a botzsákot”, számukra a szezon véget ért. A tél folyamán gyakran előveszik nyári horgászataikon készített fotóikat, hogy ezáltal az sportérzést feleleveníthessék. Én úgy gondolom sokkal intenzívebb élmény, ha nem csak gondolatban ragadunk botot a kezünkbe, hiszen ezekben az időszakokban is rengeteg lehetőség adódik egy kiadós horgászatra. Szeretnék támpontot adni azoknak a horgászoknak, akik a fagyos időben is kimozdulnak a vízpartra és egy menyhalazás keretein belül próbálnának szerencsét.

Minden télen a víz tartós lehűlésével folyóvizeink partmenti szakaszához agresszíven és mohón táplálkozó menyhalak érkeznek. Ívni jönnek, így jó eséllyel azokon a partközeli kövezéseken találjuk őket, ahol a folyás kissé lelassul, így nincs nagy húzása víznek. Én gyakran a kövek között, vagy közvetlenül a kövek előtt horgászok rájuk, ennek megfelelően két különböző szereléket használok.

A menyhal igen mohón kap, így nem kell végletekig finomítanunk a szerelékünket. Az egyik szerelék alapját egy gerinces heavy feederbot (Silstar Yokozuna Katai Heavy Feeder) képezi, melyet a DAM quick impressa pro 450 orsóval kombináltam. Azért erre a botra esett a választásom, mert a kövezés előtt szeretnék horgászni, a szereléket pedig 80 grammnál kisebb ólommal nem tudom megállítani a sodrásban. Ezzel a bottal könnyedén tudok akár 130 grammos súlyokat is dobálni, így a csalétek biztosan ott marad, ahol azt én szeretném.

A 0,25mm átmérőjű Silstar feeder pro premium damilra elsőként egy nagyobb tányérólmot fűztem, majd egy Silstar gumigyöngy került a főzsinórra ütköző gyanánt a csomó védelmének érdekében. Egyszerű, 8 –as méretű forgó zárta a főzsinórt és ebbe került a közel 50 cm hosszú 0,20-as monofil előke, végén a horoggal. A horog erősségét tekintve nem szükséges vastaghúsú merev kampót választanunk, hiszen a legnagyobb menyusok is alig ütik felülről az egy kilót, viszont ajánlott hosszú szárú horgot választani, mert ezek a torkos jószágok legtöbbször mélyre veszik a csalit, így hosszú szárú horog révén könnyebb azt szabadítanunk.

A másik szereléket, amit a kövek közt terveztem alkalmazni egy jóval lágyabb pálcára alapoztam. Egy általam nagyon kedvelt pickerbotot választottam, melynek már sok különféle szituációban hasznát vettem, itt volt az ideje, hogy menyhalazáshoz is kipróbáljam. Az Eurostar Master Class Picker egy másik bevált kiegészítővel a DAM Qvick Zune 2000 orsóval szereltem fel, dobjára 0,22 mm-es Silstar feeder pro premium damilt csévéltem. Végszereléknek klasszikus óriáshurkos szereléket készítettem, annyi kitéréssel, hogy egy forgó közbeiktatásával rögzítettem a főzsinórhoz az annál vékonyabb előkét. A szétvágott fül másik szárára egy 40 grammos tányérólmot kötöttem.

A módszer lényege, hogy a viszonylag kisméretű ólmot a sodrás addig viszi magával, míg a partoldal törésének neki nem tolja. Ebben a törésben a folyóvíz összegyűjti a hordalékot, ezért a környéken szívesen keresgélnek a célhalak is, így a több akadás és szakadás ellenére mégis megéri itt próbálkozni.

A menyhal horgászatánál a csalizást is egyszerűen megoldhatjuk, nem kell túlbonyolítani a dolgot. Számomra a legjobban bevált csalétek az apróka élőhal vagy a halszelet. Ha halszeletet vágok, igyekszek a csalihal hátoldalából egy hosszúkás forma filét metszeni, amit a szélesebbik végénél megtűzve egy, a sodrásban kifejezetten jól mozgó csalétket kapunk, ezt gilisztával megpróbálhatjuk még fogósabbá tenni.

Bíztatok mindenkit, menjen a partra, kapcsolódjon ki. A menyhalazáshoz nem kell kint tölteni az egész éjszakát, ha szerencsénk van, az esti fényváltást követő 2-3 óra bőven elég lesz, kitartásunkat fogás koronázza és mehetünk haza melegedni.

Görbüljön!

 

..
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
Kiárusítás

hirdetés