Február utolsó, március első napjait tapostuk, és az éghajlat igencsak tavaszias arcot mutatott. Néhány tóról már a jég is elolvadt, így nekem is igencsak viszketett a tenyerem, hogy valami rendesebb hallal összeakaszkodjak. Ellátogattam arra a tóra, ahol az utóbbi években a legtöbb harcsás élményemet szereztem.
Minden tavasszal itt kezdem a szezont, hisz gyorsabban melegedik a vize, mint a környékbeli tavaknak, és persze harcsa is akad benne, ami nem elhanyagolható, ha az ember nagybajszút szeretne fogni. Gyorsan le is szögezném, mielőtt valaki feltenné a szokásos kérdést, hogy a tó Romániában van, pontosabban Erdélyben, Rugonfalva közelében. Hogy miért megyek ilyen messze? Nem megyek, Székelyudvarhelyen lakom, 26 kilométer választ el a tótól, ez van közel.
Nos, első látogatásom alkalmával nem horgásztam, csak figyeltem, kerestem valami biztató jelet, hogy már felébredtek a bajszosok. Az egyik jól ismert vermelő hely közelében tartózkodtam, mikor egy igen jellegzetes loccsanás ütötte meg a fülemet. Könnyű volt megkülönböztetni a pontyok ugrásától, hisz a harcsa hosszúkás testének, teljesen más hangja van, amint a felszínen fordul. Továbbá a mozgás helyén a fel-felbukkanó buborékok is jelezték, ez az, amit keresek. Elindultak. Otthon már az időjárás-előrejelzést kémleltem, hogy lehetőleg olyan időpontot válasszak ki, amikor éjszaka nincsenek mínusz fokok. Több éjszakára terveztem, és március 7-től láttam jónak a feltételeket.
Kissé megkéstem az érkezéssel, hisz napközben még dolgaim akadtak, és a csalihalakat is be kellett szereznem. Szerencsére tudtam vásárolni az egyik tónál pár kárászt, amelyeket kissé kicsinek találtam, de ezek is jobbak voltak a semminél. A haditervet már itthon kieszeltem, hogy ne kelljen ismét terepszemlével elpocsékolnom az időt, hisz még korán leszáll a sötét. A terv szerint a vermelő hely közelében kezdek, ahol a mozgást is láttam pár napja. Ezen a részen a legmélyebb a tó. Vízállástól függően 3-4 méter körül változik. A közelben volt egy öböl, ami igen sekély, így a kisebb vizet is meg tudtam próbálni. A botokat a sekély víztől a legmélyebb részig szépen szétosztottam, hogy minden régiót kipróbálhassak, így akkor is van esélyem, ha még a mélyben keresgélnek a harcsák, viszont akkor sem kell lemondanom róluk, ha már a sekélyben vadásznak. Bójás módszert alkalmaztam, a csalihalakat a fenék közelében kínáltam fel. Alig készültem el felszerelés beélesítésével, máris este lett. Közben furcsa rosszullét kezdett gyötörni, ami jó kis fejfájással társult. Ez eszembe juttatta, hogy egész nap nem ettem egy falatot sem, ezt próbáltam pótolni, hátha javul a közérzetem. Sajnos nem így volt. Félájultan feküdtem az autóban, azon gondolkodva, ha nem javul, vagy netán rosszabbodik az állapotom éjfélig, akkor nyomás haza.
Furcsa hangokra lettem figyelmes, mintha valami óriás madarak nagy sebességgel közlekednének a levegőben folyamatosan irányt változtatva. Kikászálódtam az autóból, hogy nem-e a rosszullétem a képzeletemmel társulva űz velem tréfát, és hallucinálok, hisz a tó felszíne alig remegett, nem volt szél, nem okozhatta az a hangokat. Amint kiszálltam, egyre erősebben hallottam a hangokat, a domboldalról, a völgy mentén közeledtek felém. Jobbra-balra cikáztak a szűk völgyben. A sötétség miatt nem láttam semmit. Hihetetlennek tűnt az egész, már-már vártam, hogy mikor hallom meg a vihogós kacajokat, és jelenik meg egy boszorkányhad a seprűkön száguldozva. Azonban pár pillanat múlva a parton lévő fák is idegesen hajladozni kezdtek, a botjaimon a kifeszített zsinórok vadul fütyültek. Gyorsan engedtem pár méter zsinórt, hogy ne rángassa annyira a viharos szél a botokat, és menekültem is vissza az autóba. Hihetetlen volt, ahogy hirtelen feltámadt a szélvihar. Továbbra is hallottam a domboldalból a furcsa hangokat, amit –immár nem volt rejtély– a széllökések produkáltak. Néha teljesen elállt a szél, pont olyan hirtelen, ahogy keletkezett, majd újult erővel kezdett tombolni ismét, olykor még az autót is billegtetve. A hanghatás természetesen lenyűgöző volt, de egyébként semmi élveznivalót nem találtam benne. Attól tartottam, hogy a nagy ringatózástól elszakadnak a szakító damilok. Szerencsére éjfél körül elcsendesedett a szél, és ezzel egyidejűleg a rosszullétem is elszállt.
A hőmérséklet kellemes volt, a víz majdhogynem mozdulatlan. Szinte éreztem a levegőben, hogy valaminek történnie kell. Vártam, hogy melyik pillanatban tépi a vízig egy éhes fenevad a botomat. Sajnos nem történt semmi, a kapásjelzők nem csilingeltek, csend volt. Túlságosan is csend. Az öbölben, a sekély vízben a snecik a felszínen karikáztak, de ragadozónak nyoma sem volt. Meguntam a tétlenséget, és elindultam a parton, meg-megállva hallgatóztam, kerestem a harcsákat. Lassan közeledtem ahhoz a helyhez, ahol áprilisban a legszívesebben hajkurászom a bajszosokat. Itt kiszélesedik a tó, kezd elsekélyedni, 1,8 - 2 méter körüli víz található. Tapasztalatom szerint a tavaszi melegedésben itt van a legtöbb esély a szebb példányokra. Rövid hallgatózás után két helyről is egyértelműen harcsára utaló hangokat hallottam. Kissé bántam, hogy egyből nem itt kezdtem, de még korainak tartottam ezt a részt, hisz bő kéthete ment el a jég csak. Még fél órán keresztül hallgatóztam, de több gyanús mozgást nem tapasztaltam, visszatértem a botjaim mellé. Továbbra is csend honolt az általam horgászott részen, ezért nyugodtam hajtottam álomra a fejemet.
Csengőm zajára ugrottam ki az autóból. Harcsázás közben elég éberen alszom általában, mint a házőrző kutya, minden kis neszre felriadok, így hallottam, ahogy a botra helyezett csengő bátortalan csilingelése vad lármába megy át. Az akasztás ült, lomhán védekezett az idei első harcsám. Viszonylag hamar kitornáztam a nagy távolság ellenére. Nem volt óriás, de elégedett voltam. Gyorsan meg is mértem, hajtott a kíváncsiság. A mérleg fél kilóval lebbent túl a 10 kilós határon. Kezdésnek nagyszerű. Gyorsan leellenőriztem az időt, hajnali 5 óra volt. A botot a fának támasztottam, a halat kikötöttem a nappali fotózáshoz, és visszakuporodtam az autóba. Nemsokára ismét csengetésre ugrottam fel. Azonban most nem volt szerencsém, nem ült a bevágás. Az órára pillantottam 5:45, már világosodott. Mindkét hal a mély vízben jelentkezett. Arra következtettem, hogy nappalra húzódtak vissza ezekre a részekre, ezért volt csak hajnalban kapásom.
Napközben végig azon agyaltam, hogy mégiscsak jó lenne átköltözni arra a helyre, amit áprilisban szoktam nyaggatni, hisz volt ott mozgás éjjel is. Meg nem volt kedvem azokból a halakból csipegetni, amik esetlegesen visszahúzódnak az éjszakai portya után. Még kicsit hezitáltam, hogy talán a nappali órák adhatnak valamit a mélyben, ezért vártam, közben fogtam 2 dévért, így volt darabosabb csalihalam is az éjszakára. Végül elszántam magam. Csomagoltam, és átköltöztem a sekélyebb vízbe. Kora este már minden csalihalam a kiszemelt helyen kellette magát.
Térerő hiányában keresnem kellett egy olyan helyet a domboldalban, ahonnan el tudok rendezni pár telefonhívást, azonban nem tudtam befejezni a beszélgetést, máris csöngött a távolban a kapásjelzőm. Rohantam vissza a botokhoz, szerencsére jó volt az akadás, így hamarosan megsimogathattam az előző esti harcsám ikertestvérének a lapos fejét. Az egyik dévéremet verte le. A fények gyorsan fogytak, nem volt segítségem a fotózáshoz, meg állvánnyal nem akartam időt pazarolni, ezért megkötöttem a halat, hogy másnap majd megörökítem.
Gyorsan visszahúztam a botot, hisz még előttem a teljes éjszaka, különben éjjel is újra szoktam húzni a botot, ha netán fogok, hisz már többször volt rá példa, hogy ugyanazzal a bottal fogtam két-három harcsát egy éjszaka leforgása alatt. Alig értem ki a partra, éppen hogy elrendeztem magam körül a dolgaimat, ismét csattant a csengő az egyik botomon. Ezúttal is jó volt az akadás, a védekezés egy kicsit erőteljesebb volt, mint amit a korábbi példányoknál tapasztaltam. Ez a bajszos pár kilóval nehezebb volt, mint előző társai. Még 8 óra sem volt, máris két halam pihent a kötelek végén. A botot gyorsan újrahúztam, és közben attól tartottam, ha így tart a roham nem lesz elég a csalihal.
Az idő csendes, az ég csillagos volt, nem volt egy árva fuvallat sem. Lett is olyan hideg éjszakára, hogy azt hittem odafagyok. Szerencsére a hálózsák megóvott ettől, de a harcsák igencsak fázhattak, mert egy gyenge kapás sem mutatkozott egész éjszaka. Reggel azonban még bejelentkezett egy szűk 4 kilós bajszos, aminek kissé meg volt puszilgatva az oldala. A vermelés végeztével szinte minden harcsán találok ilyen harapásnyomokat. Nem ritka, hogy összemarakodnak, hisz csoportosan szoktak vermelni.
Lefotóztam az esti harcsákat, majd hazamentem, ugyanis a dolgaimat is el kellett végeznem, de úgy terveztem, hogy éjszakára még visszatérek, ezért mindenemet otthagytam egy ismerősöm felügyelete mellett, aki a pontyokkal volt elfoglalva.
Estefelé ismét a parton voltam. Közben az eső is eleredt, és a szél is felerősödött, de már nem hozta magával a „boszorkákat”, csak ütemesen fújt. Igyekeztem minél hamarabb beélesíteni a botokat, hisz nem volt vesztegetni való időm. Még az est leszállta előtt megtalálta egy kisebb, a reggelihez hasonló méretű bajszos az egyik botomat. A csalihalaim mérete miatt számítottam is erre. A teljes sötétség beálltával a szél szerencsére csillapodott, az eső még nagyjából két órán keresztül kopogtatta az autó tetejét, majd elállt. Az égbolt felhős maradt, így elviselhető volt a hőmérséklet. Éjfélig még sikerült fognom két darab 3-4 kiló közötti kis bajszost. Kezdtem is bosszankodni, hogy nem lesz ez így jó, nem jut idejük a nagyobbaknak megtalálni a csalit, mert a kicsik levadásszák előlük.
Az újabb kapás már agresszívebb volt, mint amit korábban a kicsik produkáltak, így már jobb szívvel vágtam be. Elsősorban örvendtem, hogy végre rendesebb darab, másodsorban pedig nem szurkálom feleslegesen a kicsiket. Sajnos ez a példány sem volt az igazi, de már jobban mutatott a közel 8 kilójával. – Egye fene, kikötöm reggelig, hogy rendesen lefotózhassam. –határoztam el. Az utolsó csalihalamat is feltűztem, majd csendben behúztam a szereléket, és visszakapcsoltam a bójára.
A következő kapásig nagyjából egy órát kellett várnom. Agresszíven húzta a botot. Rögtön tudtam, hogy jobb darab. A bevágás után is rendesen ráncigált. A partközelben sem adta magát egykönnyen, de persze a felszerelés, no meg én is szigorú voltam, így állon ragadhattam. Viccesnek találtam, hogy pont az utolsó éjszakán jön meg a túra legnagyobb bajszosa, hisz az utóbbi években rendre ez a forgatókönyv. Le is mértem gyorsan. Jó 19 kilós nyálkás test feküdt a mérőszákban. Elégedett voltam. Azonban az éjszaka tartogatott még egy kapást számomra. Ez a hal is szépen rázta a botot, a bevágással jó súlyba ütköztem, azonban pár másodperc múlva megszabadult. Hiába, én sem győzhetek mindig. Nem keseregtem különösebben, szép halakat sikerült fognom.
A módszerről különösebben nem írnék, már korábban megtettem. Leggyakrabban ezt használom tavakon. Egy jókora kővel lerögzített bójához kötöm ki a cájgot, egy vékonyabb 0,25 – 0,30 –as damillal, ami a kapás, vagy bevágás következtében elszakad, így fárasztás közben nem kell ráncigálnom a nehéz bóját. A csalihalakat ez estben a fenék felett fél méterrel kínáltam fel.
Soha rosszabb szezonkezdést. Az igazat megvallva nem számítottam ennyi harcsára. Kicsikkel, nagyobbakkal együtt 9 darab volt a végeredmény. Annak meg kifejezettem örvendtem, hogy 4 darab is sikerült 10 kiló felett. Szerintem egy tízes harcsa már mutatós példány, én legalábbis örvendek neki.
