Wanted - Élve vagy hallal!

A horgászatban a rengeteg szépség mellett azért van „némi” nehézség is. Főleg, ha nem csak az élményért pecázunk, hanem valamiféle koncepció, terv mentén haladunk. Ilyenkor az első tudatos lépés a halak megkeresése. Ez különösképpen télen okoz gondot, amikor a legtöbb hely leüresedik, és egyébként sem egyszerű kapásra bírni a lelassult ragadozókat.

Ezen a télen csak januárban volt két hét, amikor nem tudtuk vallatni a Tiszát. Aztán – jó szokása szerint – áradással ment el a jég, a zavarosodásból pedig a Bodrog azóta sem tért igazán magához. A Tisza Bodrog-torkolat alatti része így a süllőszezon második felében használhatatlan volt, a „felső-Tisza” azonban fokozatosan tisztult (pech, hogy ebben az évben a halaink java épp a torkolat alatt volt).

Aki ismeri a tokaji Tiszát, tudja, hogy itt aztán nincs kolbászból a „téli kerítés”. Legalább is, ami a tél királyát, a nagy süllőt illeti. Kicsiket lehet fogni, csak hát a sokadik „kicsi” hal után a horgászok elégedetlenebb része felteszi magának a „hova tovább?” kérdést, és elindul felkutatni a nagy sárkányt. Ezekből szoktak nagyon jó kirándulások lenni. Egész nap a jó levegőn, hal nélkül. Az egyik helyi, pergetős duóval esett meg pár éve, hogy a téli Tiszán egy közel hétkilós süllőt fogtak, majd további tíz(!) pecát üresen toltak végig az adott helyen, illetve azon a szakaszon, mígnem a lelkesedés (nem túl meglepő módon) elfogyott…

A másik gond, ami például a nagy süllő megtalálását Tokajnál gátolja a kis halsűrűség. Ennek sokféle oka van, de leginkább az, hogy ez a szakasz nem tudja kinevelni és egyidejűleg itt tartani a nagytestű süllőt. Nincs hová kifutnia, és ott növekednie (mint a Tisza-tónál a tározói részen), a tiszalöki duzzasztás miatt nyáron cefetül lassú a víz és elvándorol a halak nagy része. Komoly mértékű a legális és illegális túlhalászottság is, emellett télen szinte teljesen zavartalan az akár többszáz fős kormorán-hadak ténykedése. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy a felső részen nagyon csúnyán radírozott a cián az ezredfordulón, érthető, hogy itt miért kell sokat menni a halért.

A keresőpeca alapvetően munkás, ezért nem hátrány egy jó horgásztárs, ilyenkor gyakran a kicsi és közepes őrültségek színterévé válik a csónak; poénok, csipkelődés, és persze jó hangulat a végtelenségig. Olykor a legjobb „bulik” kerekedhetnek ki az egész napos keresés nem éppen mindig eseményekkel teli sodrából. Mert megvan ugyan a motiváció, és rálelni egy új helyre, új halakra, mindig nagy élmény, de ehhez olykor hosszú és rögös utat kell bejárni. Nem árulok el azzal titkot, hogy mivel viszonylag kevesen pecáznak a környékünkön, nehéz mástól információhoz jutni – majdnem mindent önerőből kell megoldani és a szép fogásokat üres órákon, olykor napokon át tartó keresgélés előzi meg.

Sajnos még mindig nincs elég komoly radarom ahhoz, hogy ezt a folyamatot meggyorsítsam, sőt – egy dióda elfüstölése miatt – a régi Paramountot is nélkülöznöm kellett tavaly egész évben. Ritka eset az is, hogy (Lackó barátomon kívül) bárkinek a fogásaiból ki tudjak hámozni valami érdemi, helyre-halra vezető információt. Ez másképp szokott lenni; figyelem a vizet, kelek zöldhajnalban, maradok késő estére, megyek esőben, más színre váltok hóviharban, erős mínuszban pedig dobot cserélek. :)

Ösztönös halkeresés

Tavaly késő ősszel, radar hiányában, megérzéseim és tapasztalataim alapján kezdtem a nagy süllők keresésébe. Egyik ilyen kedvenc „ösztönös szisztémám” a homokos palajok horgászata, ami már csak azért is nehéz, mert nehéz meghatározni, hogy hol kezdődnek és hol végződnek a kedves „palajaim”.

Sok keresztgát, becsúszott partvédő kövezés módosítja az alsó áramlatokat az jellemzően négy méter feletti, olykor 12-24 méteres vízben. A duzzasztás miatt ezen a szakaszon viszonylag stabil vízszintről beszélhetünk, így a mederből nem sokat látunk. Az első nehézséget így azoknak a helyeknek a megtalálása jelenti, ahol a mederben homokhullámok találhatók. Mi sem egyszerűbb – gondolhatnánk, hiszen a kanyarok felső része és belső íve biztosan ilyen. Igen ám, csakhogy a legmarkánsabb víz alatti fodrokat, homokdúcokat keressük, a legdinamikusabb rajzolatú homokmezők határait, olyanokét, amilyeneket csak a frekventáltabb, speciális áramlású helyekre rajzol a folyó. Ezeknek a meder-egyenetlenségeknek a takarásában áll a jobb süllő és a nagy balinok egy része télvíz idején. Hosszú dobásokkal és apró csalikkal szoktam átfésülni ezeket a helyeket – ha lehet mindig lassan csorogva. A kis csalitól nem kell félni, a nagyobb halak is megmutatkoznak rajta – legalább egy koppintás erejéig. És ez pont elég, hiszen az eseményekből aztán szépen összeáll a puzzle a fejünkben, és legközelebb – vagy akár azonnal – másféle műcsalikkal és technikákkal is meghorgászhatjuk a jónak ítélt szakaszt.

A keresés másik célja a nagy süllőcsapatok megtalálása. Mivel ezek nem állnak annyira tekintélyes méretű példányokból, mint a homoki süllők, és relatíve nagy mélységekben vannak, másféle keresőpecát alkalmazunk. Itt talán a legfontosabb momentum, hogy a raj megtalálása sokszor csak azon múlik, hogy pár méterrel odébb horgonyzunk le. Mély víz esetén a másik nagyon fontos részlet a csali sebessége és (megállításkor) kellő idejű lebegése fenék közelben, ami összefüggésben van a húzási szöggel. Ezt bonyolult lenne röviden kifejteni, lényeg, hogy sok esetben egy keresztirányú törés meghorgászása – bár minden irányból ad halat – csak egy szögből ideális. Így alakulnak ki olyan eltérések, hogy ugyanazt a területet horgászva az egyik csapat 6-8, míg a másik 15-20 süllőt fog, vagy hogy a csónak orrában lévő spori szedi a süllőt, míg három méterrel odébb álló társa – ugyanazzal a cuccal – nem. A megfelelő behorgonyzás tehát kulcsfontosságú részlet a keresőhorgászatban is.

A nagy téli halrajok

Nagy kedvencem még az óriási téli halrajokból a ragadozók beazonosítása, hiszen ezen igazából a radar sem segít. Nem azokra az esetekre gondolok, amikor látni a halak elrendeződését, és nem is arra, amikor az 1,3 milliós HDS-sel rázoomolunk a süllő hátuszonyára, hanem amikor pár mázsányi összeállt jószágról kell eldönteni, hogy a terjedelmes halfelhő melyik vége (és széle) van süllőből, vagy melyik magasságában találjuk meg benne a balint, ha egyáltalán benne van… Mindezt persze úgy, hogy pergetés közben ne kabátoljuk folyton a keszegeket. Ilyenkor csak a lassú technikák vagy a védett horgos jigfejek jöhetnek szóba. Sokszor ezeken a helyeken szándékoltan nagyobb csalikat használok, mert a paducok ütögetős kapása (és szabályos akadásuk) félrevezető lehet, és nagyban lassítja a valódi célhalak megtalálását.

Ugyancsak a védett horgos jigfej a megoldás a téli gödrökben fekvő harcsák horgászatára. Kevesen hiszik el, de a harcsa bármilyen hideg víznél (mármint, ami elő szokott fordulni 12-20 méteres mélységben télidőben) táplálkozik. Sokszor nem is a kicsik, hanem a jóval tíz kilón felüliek. Ahhoz, hogy egy ilyen helyen ne akasztgassunk kabátba a harcsákat, érdemes védett horoggal horgászni. Nagyon visszás ha valaki ilyen helyen tűhegyes jighoroggal horgászva azt meséli be másoknak és olykor magának is, hogy ő igazából nem harcsázik, valójában viszont remeg érte, hogy minden mindegy alapon, de egy jót fáraszthasson. Aztán a sok kilónyi hús varázsától megbabonázva, ködös tekintettel rebegi, hogy „hát én nem akartam, hogy rájöjjön, de ha már itt van, csak nem dobom vissza”. Ilyen alapon teljesen egyetértek a téli harcsatilalommal, csak hát a baj ugye sokkal nagyobb, mert ezzel megint csak a jóérzésű horgászt blokkolják elsősorban, aki esetleg szeretett volna végre kapásra bírni egy nagy, téli harcsát (ami tudatosan azért eléggé nagy bravúr).

Mindent egybevetve, a téli horgászat sokkal inkább szól a keresésről, mint a halfogásról. Ám a keresőpecának sokkal nagyobb jelentősége van, mint azt elsőre sokan gondolnák. Arról nem is beszélve, hogy a véletlenül beesett hal és a tudatosan keresett és megfogott között óriási a különbség – legalább is számomra. Egy süllőzés közben beköszönő tízes harcsában a kifogásához kötődő ügyességet lehet értékelni, és maga a hal is szép és süvegelendő, de számomra a horgászati értéke egy lapon sem említhető egy olyan bajszos megfogásával, amelynek kapását akár napokon át tartó (és főleg kitartó), célzott (kereső)horgászat előzte meg. És ebben az esetben keresés alatt nem csak azt értem, hogy kilométereket járunk be csónakkal, hanem azt is, hogy az adott területen belül próbáljuk megtalálni az egyik (netán egyetlen) éhes halat. Persze, ez már egy másik téma. Előbb találjuk meg azt a helyet!

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

mizsercsaba
4 éve

Fotelhorgászoknak alapolvasmány! :)

1
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés