Új-Zélandi kalandok - Gyors pergetés a kertek alatt

Azt gondolod, hogy a tengerparti ház egyet jelent a könnyen megközelíthető horgászhellyel? A fenét. Légvonalban hiába van közel a víz, ha nyolcvan méternyi csúszós, omladékos, sáros szikla választ el tőle.

Messziről szép a dzsungellel benőtt sziklás part, de ha a betervezett halebéd miatt gatyaféken kell leereszkedni rajta, kétszer is meggondolja az ember, hogy lemerészkedjen-e. Én is gondolkodtam egy darabig, az eső is esett délelőtt, amitől a csúszós-sáros kövek még meredekebbnek tűntek. Még szerencse, hogy egy előrelátó kolléga a meredekebb részekre kötélpályát épített régebben, így ha csak egy hátizsákot viszek, és a nehezebb részeken a számba fogva viszem a horgászbotot, jó eséllyel lábtörés nélkül le tudok jutni a vízparti sziklákra. Sőt, ha mellescsizmát plusz esődzsekit öltök az ereszkedéshez, és azokat lent ledobálom magamról, akkor nem kell disznó módjára, vörös sártól csöpögve horgásznom. Férfimunka!

Lent konkurencia fogadott. A közelben lakó fókaismerős pont a kiszemelt horgászhelyen vadászgatott. Szerencsére volt olyan jólnevelt (vagy inkább bizalmatlan), hogy amikor kiszúrta, hogy néhány méterre tőle bámászkodom, csendben átengedte a helyet és távolabbi vizek felé vette az irányt.

Sebaj, ahol van fóka, ott hal is van! - bizakodtam és kötélen leeresztettem a szikláról egy flakonnyi fagyasztott halnyesedéket. Ezt a technikát a helyi rókáktól lestem el: otthon nem dobják ki a hal csontjait, beleit, hanem ledarálják és egy flakonban lefagyasztják. A következő horgászaton aztán távcsaliként használják. Kikötik a part menti kövekhez kötéllel, és a lassan olvadó távcsali folyamatosan vonzza oda a halakat. Egyszerű, ingyen van és működik!

Az első negyed órában eredménytelenül dobáltam, nem történt semmi, azt leszámítva, hogy egy polip ráakaszkodott a flakonra és elkezdte kienni belőle a távcsalit. Őszintén szólva nemigen volt gusztusom egy többkilós polippal birkózni, csak egy kiskés volt nálam, így inkább leráztam a kötélről.

Bámászkodtam egy picit, nyomkodtam a telefonom, míg egyszer csak mintha egy árnyat véltem volna felfedezni a mélyben, rögtön a lábam alatt. No, gyorsan nyúltam is a botért, megjött az ebédre szánt kahawai!

Ami ezután következett, az minden UL horgász álma. (A sziklamászás miatt egy nagyon könnyű, finom kis pálcát vittem magammal.) Első dobás, tekerem ki, bődületes kapás szinte a talpam alól. Kapaszkodok a botba, nagyon közel a törés, de bírja becsülettel. Közdünk pár percig, majd elcsattan a zsinór a sziklákon. Faszom!

Remegő kézzel gyorsan új csalit kötök, újra dobok, szinte ugyanott, ugyanúgy lecsavarja egy újabb hal. Hasonlóan jó erőben van, eleinte bízom benne, haogy az előző halat akasztottam meg újra és visszanyerem a csalit, de nem. A birkózást nem könnyítik meg a sziklára kinyaldosó hullámok, ha közel húzom a halat a parthoz, a visszafolyó víznek akkora a nyomása, hogy nem tudom megtartani a halat. Rövid küzdelem ez is, néhány ugrás és fejrázás után kipattan a szájából a horog!

Na szép, de hogyan lesz ebből ebéd... A következő két-három dobás üres, nem történik semmi. Már kezdek aggódni, hogy ez a két hal volt csak itt, amikor újabb bődületes kapásom van, ezúttal kissé távolabb, 6-7 méterre a parttól. Igyekszem kint, a nyílt vizen fárasztani, hogy a sziklák ne darálják le a zsinórt. Az előbbiek testvére lehet, szemre négy kiló, nem adja könnyen magát. Ezekben a csendes-óceáni halakban iszonyat erő lakozik!

Végre sikerül egy nagyobb hullám segítségével kitetetnem a partra, gyorsan a víz és a hal közé állok, nehogy a következő hullám visszavigye.

Küldetés teljesítve, az ebéd megvan! Gyorsan agyon szúrom párszor, hogy ne szenvedjen, majd átvágom a torkát és kinyomkodom belőle a vért, el is ájul egyből szerencsétlen. Nem szeretem a pecának ezt a részét, de emberségesebb, mintha szájbilincsen haldokolna órákig.

Sajnos már nagyon felcsapnak a hullámok a kövekre. Itt az apály és a dagály közt vagy három méter a vízszintkülönbség, így ha nem akarom, hogy egy nagyobb hullám besodorjon (a cápák közé...), lassan szedelőzködni kell. Dobok még párat gyorsan, fogok még egy halat, vissza is engedem, meg egy meglép, aztán lépek én is.

Felfelé a mászás gyorsabban megy, mint lefelé.

 

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 


hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés