Új-Zélandi kalandok - A MacKenzie-vidék óriásai

Az első lazacom olyan semmilyen volt. Se nem kicsi, se nem nagy, olyan bő negyvenes. "Vacsorára pont jó lesz" - gondoltam, miközben nyúltam a merítőért. "Vacsorára pont jó lesz" - gondolta az a méterhúszas, szemre húsz kilón felüli sebes pisztráng is, amikor a lábamnál marta le a horogról. "Azbeszmegbaszta..." - mormoltam magamban az örök klasszikust.

Kiwi crocodiles!

A MacKenzie country Új-Zéland déli szigetének nagyjából a közepén, a Déli-Alpok tábánál található. A hegyekből és azok gleccsereiből eredő patakok kristálytiszta, türkizszínű hegyi tavakat táplálnak. Az őrült domborzatnak köszönhetően ezek a tavak különböző tengerszint feletti magasságokon helyezkednek el, így a kiwik csatornákkal kötötték össze őket, hogy a víz esését kihasználva áramot termeljenek. Most, pár évtizeddel később ezek az erőművek szolgáltatják az ország energiaellátásának nagy részét. Ami dícséretes, hogy a maradékot is megújulókból fedezik.

A csatornák krisálytiszta, hideg vize nem csak az áramtermelést segíti: néhány szemfüles vállalkozó lazacfarmokat hozott itt létre, amolyan pontonos-hálós-féléket. A farmokról aztán rendre kiszöknek a lazacok, néhány kiugrál, néhányat a sirályok hordanak ki, néha meg bekövetkezik egy-egy hálószakadásos baleset, a horgászok nem kis örömére. A lényeg, hogy lazacok a hálón kívül is és belül is vannak.

Meg pisztrángok is. A lazacfarmokon etetésre használt pellet egy része persze mindig átjuk a hálón, le a mederbe, így aztán a szabadon élő halaknak is jut belőle bőven.

Ezek azok a körülmények, amik miatt az új-zélandi MacKencize vidéken fogják a világ legnagyobb sebes pisztrángjait. Az elmúlt években jópár húsz kilón felülit fogtak, sőt, már a 25 kilós határt is átlépték ezek a szörnyek. Persze szivárványosokból is akadnak parádés példányok.

They eat whole chicken!

A horgászat itt viszonylag egyszerű, de ha akarunk halat is fogni, akkor érdemes betartani néhány szabályt. Az új-zélandi viszonylatok közt is kiemelkedő halbőség nem azt jelenti, hogy minden hülye tud halat fogni. Jópár olyan helyi horgásszal találkoztunk, aki nem tudott fogást felmutatni, pedig jó helyen és jó csalival horgászott, csak rosszul.

A víz mély, középen, a parttól vagy 30 méterre, 5-6 méteres mélységben állnak a jobb halak. A víznyomás nagy, így a műlegyezést nagyjából el is lehet felejteni. Vannak, akik erőltetik, néha fognak is, de nem igazán hatékony. Ráadásul itt megengedett a pergetés, így plasztikcsalikkal kényelmesen meghorgászható a meder.

A talaj végig köves, iszonyatosan akadós, így a lehető legkisebb jigfejet kell választani, amit még le lehet küldeni az aljára. A trükk az, hogy folyásnak felfelé kell dobni, vízreérés után bőven zsinórt adagolni, így mire elénk ér a csali, már a fenéken van. Ilyenkor meg kell kissé feszíteni a zsinórt, hogy picit elemelkedjen, így nem akadunk el egyből, de mégis fenékközelben tudjuk tartani a gumihalat. Itt következik egy 10-20 méteres szakasz, amíg a csalit a parttal majdnem párhuzamosan, a fenék fölött tudjuk sodortatni, majd ahogy egyre kisebb lesz a zsinórunk parttal bezárt szöge és egyre nagyobb a víznyomás, a csali elemelkedik a fenékről.

A plasztikok közül csakis a vékony formákat eszik, ezek hasonlítanak a vízben előforduló természetes táplálékukhoz, a smelt-hez. A legjobb, ha ízesített plasztikkal horgászunk. Használtam hagyományos és ízesített csalit is, felváltva, ugyanakkor, ugyanott - az ízesítettre durván kétszer annyi kapásom volt. Sajnos ezek puhább anyagból készülnek, így két-három hal után cserélni kell a gumit, de ez legyen a legnagyobb baj.

A kapás a néha laza zsinór ellenére is brutális, az őszi süllőkapásokhoz hasonlatos éles odapörkölés. A lazacok a balinhoz hasonló módon védekeznek, a kisebb pisztrángok inkább rázzák magukat, a szivárványosok ki is ugrálnak a vízből. A nagyobb pisztrángok csak forognak és rúgnak egy helyben, sokszor jó darabig nem is lehet őket elemelni a fenékről. Két olyan kapásom is volt, mintha óriási harcsát, vagy inkább gőzmozdonyt akasztottam volna: bevágás után visító fék, füstölő zsinór, majd a megállíthatatlan kirohanás végén csattanós szakítás.

Feltételezem, ezek voltak azok a bizonyos húszkilós dögök, amikből egyelőre nem sikerült fognom. Na de majd ezután!

 

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 


hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés