Történjen már valami!

Nem mindenkinek érkezik egyszerre a tavasz. Míg másoknak korábban, addig számomra az idén egy kicsit megkésve jött el az a pillanat, amit én kikeletnek élhettem meg. Heteken keresztül minden áldott hétvégén esős, hideg idő „tombolt” a hétköznapok tavaszias, napsütéses hangulata után. Nemhiába tartja a mondás, hogy két esős, hideg nap után a hétfő következik. Az a nap, amikor még a fű se nő, és mehet az ember dolgozni. És ez az állapot sajnos tartósnak bizonyult. Mivel csak a hétvégéken adódott lehetőségem a horgászatra, kissé szomorúan éltem meg ezt az időszakot, és ha nekivágtam is, csak mímeltem a horgászatot, és a lehűlésben semmi komoly halat nem fogtam, csak jelentéktelen példányokat.

A csuka tilalmi idejének feloldásától reméltem a megváltást, hogy talán az ordasok a nász után hajlandóak lesznek kamera elé állni, mint azt már a korábbi években is tették. Bizony csalódnom kellett. Először is, mert az időjárás tartotta magát a szokásos, hétvégi vicceskedő kedvéhez, és talán ennek is köszönhető, hogy a csukák, hogy is mondjam, nagy ívben elkerültek. Aztán a harcsáktól reméltem a kárpótlást. De mivel az időm szűkösnek bizonyult, csak pár órás pergetésekre tudtam kiszabadulni az éjszakai vízpartra. Mondanom sem kell, hogy a bajszosok is a csukákhoz hasonlóan viselkedtek velem, helyettük viszont a süllők jelentkeztek, ahelyett, hogy az ívással foglalkoztak volna. Az elmúlt év tavaszán történt sikeres harcsahorgászataimat nem tudtam megismételni, így szépen lassan letargiába süllyedtem, ráadásul valami mindig közbejött, amikor megpróbáltam kikászálódni belőle.

Végül a domolykókat céloztam meg, mivel kezdett elegem lenni a hétvégi tömegnyomorból, ami a tavakon volt, és természetesen egy kevéske sikerélmény is jól esett volna. Összepakoltam hát az apróbb csalijaimat és irány a legközelebbi domolykós víz, és láss csodát domolykó hadak bandáztak a víz felszínén a szikrázó napsütésben. Igen! És úgy festette a dolog, hogy végre az időjárás is a pártfogásba vett. Az izgalomtól remegő kézzel fűztem át a gyűrűkön a vadonatúj madzagot. Gyorsan felcsomóztam egy parányi kapcsot, beleakasztottam egy wobblert és repült a domolykók közé. Bármibe mertem volna fogadni, hogy pár perc elteltével halat akasztok. Szerencsére nem tettem, veszítettem volna. A domik figyelemre sem méltatták törekvéseimet. A hátukon kopogott, és ez nem költői túlzás, a kis fahal, de tudomást sem vettek róla. Félóra alatt az összes favorit csalimat meghúzgáltam közöttük, de egy-két követéstől eltekintve nem váltottam ki semmilyen reakciót a halakból. Ez volt az a pillanat, amikor azon kezdtem gondolkodni, hogy a horgászat helyett kölyökkoromban a focit kellett volna választanom. Nem tudom mivel érdemeltem ki az égiek ilyen szintű megvetését. Ám úgy döntöttem, ha már ott vagyok, akkor kitartok, bármi legyen is. Felcsatoltam azt a csalit, ami kíváncsiságra ösztönözte a látott domolykókat, és elszántam szűrni kezdtem a vizet. Hosszas kísérletezgetés után, végre kapásom volt, és meg is akadt. Kézbe vehettem az első domolykómat, ami nem volt nagy, de pont nem érdekelt a mérete. Aztán nemsokára újabb kapások következtek, hasonló méretű egyedeket fogtam, de nem bántam, mert legalább történt valami.

Végre kezdtem úgy érezni, hogy megtört az átok, de persze korai volt az öröm, a halak ismét passzívvá váltak. Szinte minden csalit, minden taktikát bevetettem, ami az évek folyamán rám ragadt, de egy órán keresztül csak egy araszos domolykót tudtam felmutatni. Hogy jó kedvem még jobb legyen, komor fellegek is megjelentek a dombok felett, szürkébe borult a táj, és cseperegni kezdett az eső. De kitartottam és a borongós, taknyos (szebb jelzőt nem találtam) idő ellenére, vagy éppen ennek köszönhetően, ismét beindultak a halak a korábban már jól működő csalimra. A lassú vezetés volt mindennek a titka. A wobbler csak épp billegett ide-oda, az kellett nekik. A tavaszi hűvös vízben amúgy sem jellemező, hogy a rohanó csalira vetik magukat, így nem mondhatom, hogy nagy titkokat fejtettem meg, csupán alkalmaztam a bevált ritmust az adott szituációban.

A délután kezdett kora estébe hajlani és a kapások ritkulni kezdtek, hiába cserélgettem a csalikat, az nem segített a helyzeten. A lemenő nap talált egy kis rést a felhők és a horizont között, ezen keresztül köszönt el és éreztem, hogy kell még valaminek történnie.
És lőn, hamarosan kapásom volt és a bevágást követően a szokottnál erősebb ellenállásba ütköztem. Tompán lüktetett valami a víz alatt, majd erőteljes tempóban róni kezdte a köröket. Sejtettem, hogy nem domolykó a tettes, már csak arra kellett rájönnöm, hogy mivel hozott össze a sors. A víz tiszta volt, így viszonylag hamar átsejlett egy ezüstösen villogó test. Rögtön felismertem jellegzetes mozgásáról, egy szivárványos pisztráng volt. Szépen megtekergette a finom pergetőpálcát, a fék is adagolta a vékony madzagot. Végre egy rendes ellenfél bukkant fel a felszerelésemen. Türelmesen fárasztottam, de valami azt súgta, hogy az akadás miatt nem kel aggódnom. Amennyire a fények engedték nyugodtan fotózgattam fárasztás közben.

A fotók elkészülése után búcsút vettünk egymástól. Levezetésképpen még dobáltam egy ideig, de indulnom kellett haza, hiszen minden esős nap után hétfő következik.
 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

Wobblermania
4 éve

Jó kis ryobi arctica Cf legjobb orsó :) én imádom

1
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés