Horgász akciók 920

Teszt alatt a Puncher!

A Sebile wobblerek a Puncher nevű családdal bővültek 2015-re. Az első modelleket már tavaly késő ősszel kézbe kaphattam, de talán 2-3 horgászaton voltak csak bevetésen. Akkor már inkább a gumikat húztam, így pár szebb domolykón kívül mást nemigen tudtam felmutatni.

Vártam, hogy tavaszodjon és eljöjjön a wobblerek ideje, hogy először a jászokkal, majd a balinokkal is próbát tehessek. A wobbler egyrészes, csörgős változat, igazi minnow alkat, így nem kellett hozzá nagy fantázia, hogy díjazni fogják a halak a remek színeket.

Mit kell tudnunk erről a sorozatról?
Kétféle alaptípussal rendelkezik. Az egyik bedobva nem süllyed, a másik meg igen. Az előző csoportot egyes katalógusok "suspending" modellként írják le, mások peding "floating" azaz felúszó típust emlegetnek. Ezek a wobblerek bedobva nem süllyednek el, de viszonylag kis részük látszik ki, így való igaz, hogy bevontatva hamar mélyebbre juttathatók, és a megállítjuk, elindulnak felhajtó erejüknél fogva felfelé, de nem olyan sebességgel, mint a klasszikus felúszó darabok. Szóval igazából egyik leírás se pontos, de így legalább tudjuk, hogyan viselkednek maguk a műcsalik.

A másik nagy csoport besorolása sokkal egyszerűbb, ezek "sinking" azaz süllyedő műcsalik.

A Puncher wobblerek kifejezetten folyóvízre lettek tervezve, ami azt jelenti, hogy a terelőlemezük viszonylag kicsi, itt ugyanis nincs szükség arra, hogy nagy ellenállást képezzünk a wobbler periodikus mozgásának beindításához. Sőt az igazán gyors folyókon, patakokon a nagy terelőlemez ilyenkor már hátrányt jelent. Az ilyen wobblerek túlveretnek, vagy kitörnek oldalra - egyik sem kívánatos. A kis terelőlemez további előnye, hogy a levegőben sem tanúsít érdemi légellenállást, nem befolyásolja a röppályát, így igen szép dobótávolságok érhetők el vele.

Elsősorban a pisztráng horgászatában tapasztalták a szakértők, hogy az igen vehemensen védekező halfajták gyakran pördülnek meg tengelyük körül, s az ilyenfajta a mozgás (wobblerrel a szájban), időnként a hal elvesztéséhez vezet. Patrick Sebile, a márka névadója, és főtervezője ezért is készítette el a Punchert olyan hasi horgokkal, hogy a saját tengelye körül szabadon elforoghassanak. Maga a horog rögzítése forog el a testen belül, a horog hagyományos. Egy biztos, a tesztek során az elforgó horgokkal szerelt wobblerekről szignifikánsan kevesebb hal szabadult el. Rosszabb biztosan nem lett vele.

Minden Sebile Puncher dobozában megtalálhatunk 2 db egyágú wobbler-horgot is, ha úgy gondoljuk, ezekkel is szerelhetjük a műcsalinkat. Ezeknek többféle előnye is lehet, ha ki kell emelni valamit, akkor a kisméretű wobblerekkel való nagyobb halak megakasztása és megtartása egyszerűbb egy nagyobb egyágúval, mint egy kisebb drillinggel. Nem beszélve az akadósabb helyekről, ahogy az egyágúval szerelt wobblert sokkal kevésbé marasztalják az ágak és csökök, mint a hármashorgost.

A Puncherek felúszó méretsora az 50mm-esekkel kezdődik, van belőlük 60-as, 70-es és 85-ös is. Valamennyi hosszhoz ugyanaz a 8 szín adja a választékot.

A süllyedő változatok még kisebb méretről indulnak, a 42-es modellek már a csapósügér horgászatában, vagy más UL célhalak esetében is kifejezetten ajánlhatók. Itt megvannak az 50-es, 60-as, 70-es, és 85-ös "sinking" variációk is.


A 42-eshez már speciális cucc kell, hisz mindössze 2,5 g, ezt direktbe kötött monofillel, vagy Nanofillal (előtte FC előkével) dobom. Az idei tapasztalataim alapján a 50-esek jók domira, jászra. A 60-as és 70-es méretek a legjobbak balinra. A 70-es és a 85-ös darabok pedig a süllők számára lehetnek a legmegfelelőbbek. Süllőre eddig még nem dobtam velők, ha lesznek saját tapasztalataim, mindenképp be fogok azokról is számolni.

A színek tekintetében igazán nem panaszkodhatunk. A hazai viszonyokhoz kiváló választékot kapott a Puncher.

A nappali órákhoz, tiszta vizekhez, a Ghost Purple, a Ghost Brown vagy a Native lehet jó választás, de ahol a csillogós "küszoldalú" variációt eszik (nagyon sok helyen), meg kell nekik mutatni a fémes csillogású Bleak színvariációt.

Estére ott a Ghost Rainbow, éjaszakára meg a félelmetesen jó Mat Tiger.

A Puncherek igazi folyóvízi specialisták, de állóvízen, ahol gyors csalikra van szükség, szintén kompromisszum nélkül megállják a helyüket. Ha állóvízen lassabb csalival kell a halakat becsapnunk, akkor inkább a Crankster, vagy a Koolie Minnow modelljeit javaslom.

Az idei évad jól indult a jászokkal és a balinokkal. Kifejezetten könnyű volt a Puncherekkel halat fogni. Biztos vagyok benne, hogy folyamatosan érkeznek majd a fogások ezekkel a műcsalikkal is, ígérem megfelelően fogom ezek is dokumentálni!

Kapcsolódó írások:

 

..
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
Kiárusítás

hirdetés