Horgász akciók 920

Születésnapi süllő

Minden kapitális süllőben több ezer dobás, több száz vízen eltöltött óra van. Egyszerre kell, hogy jókor, jó helyen, a megfelelő felszereléssel, módszerrel és csalival horgásszunk. Ha bármelyiket elrontjuk, sosem tudjuk meg, mi várt ránk a mélyben.

Ha valamire való halat akarunk akasztani, nem a huszadik méret alattit hajítani vissza, fontos tudni, hogy mit, miért teszünk a vízparton, ami nem abból áll, hogy a másik hol fogta. Aki rutinos, az anélkül átver, hogy megkérdeznéd vagy magától megszólalna. A nagyhalas helyeket kevesen osztják meg szívesen, magunknak kell kijárni.

Jó tizenöt évvel ezelőtt, de talán pont 2000 júliusában vásároltam egy mélyenjáró wobblert egy horgászboltban, útban suliból hazafelé, majd pár napra rá visszatértem még egy darabért - akkoriban még rutintalan voltam az információáramoltatásban. Mikor kértem belőle, azonnal tudta a boltos, hogy valamit foghattam, nem veszem ész nélkül a drága csalikat. Persze azonnal elújságoltam neki, hogy akasztottam egy jó harcsát, amivel nem bírtam, utána egy nyolcas formát kipenderítettem, és egy csukát is szájon vágtam vele. Leesett az álla, és az ilyenkor szokásos kérdést szegezte nekem, ami az önállóság, kihívás, és felfedezésre való alapvető hajlamát sem sejtette az eladónál: HOL??? Amit érdemes erről az esetről tudni, hogy még az nap délután mindketten horgásztunk, de ő előbb érkezett három másik barátjával, két csónakkal. Én egyedül voltam, ők OTT horgásztak, én pedig azon a helyen, ahol a halakat akasztottam. Jól láttam őket, pont a velem egyvonalban, a túlparton voltak kikötve egy elárasztott kövön árválkodó fa törzséhez, pont, ahogy mondtam nekik. Ma már az OTT nem hangzik el a számból, ellenben szépen körül tudom írni, hogy az ember maga találja ki, hogy hol fog horgászni, így jobban hisz benne.

Mindenki eldöntheti, hogy mások után akar-e kullogni, vagy kijárja a saját maga halát, amire építeni is tud majd. Azért tud rá építeni, mert kitapasztalta a fogás miértjét, de nem csak a fogásét, hanem a nem fogásét is, ami legalább olyan lényeges, mint a pozitív eredmény. Az "információhorgászok" semmit nem tapasztalnak, nem lesz előrébb vele és rohadt unalmas lehet évekig azt várni, mikor pottyan be valami kamuhátteres kép a neten. Semmit nem tudnak a körülményekről, csak hogy valaki fogott, de általában ezek is pontatlan információk.
A Dunán, süllőpergetéssel eltöltött közel húsz évem olyan mennyiségű tapasztalatot adott, hogy már akkor sem esnék kétségbe, ha teljesen más szakaszát kellene horgásznom a folyónak. Az elmúlt négy-öt évben volt szerencsém számos kapitális süllőt akasztani, s kirajzolódott, hogy mikor, hol érdemes próbálkozni. Azt sem árt eldönteni, hogy mit akarunk fogni, egy-két kilós egyedekből többet, vagy kevesebb, de nagyobb süllőt, olykor kapitálist. Könnyebb így betlizni, de inkább nem a felszínen hajkurászó méretkörüli egyedekre koncentrálok, sokszor hangzott már el a számból, ahol kicsik vannak, ott a nagyot hiába várjuk. A legtöbben itt csúsznak el.

Azon a napon is, mikor több időt szenteltem a horgászatra és lehetőségem adódott nagyobb távot is bejárni, pontosan tudtam, hogy miért teszem azt, amit. Az elmúlt hetekben számos kapitális méretű süllőt akasztottam és párat meg is fogtam, de amiket beemeltem, egyik sem érte el a tíz kilót, hajtott a vágy, hogy újra egy közel száz centis süllőt tartsak kezeimben.
Hajnalban indultam, bár egyáltalán nem jellemző rám a korán kelés. Téli, letisztult csalis dobozom tényleg nem tartalmaz sok mindent.

A legszükségesebb méretű ólmok, pár kedvenc gumi méret és szín variációi. Egy bot, fényképező, állvány és mérhetetlen mértékű ruha, mert fázni nem szeretek. A hőmérséklet picit visszamelegedett, de nem eléggé, a menetszél így is jócskán hűvösebb érzést keltett, vissza kellett vennem a tempóból, így rendesen elszámoltam magam, s épp pirkadatra értem a pályára. Nem szeretek sehová nagy sebbel-lobbal beállni, biztosabbnak érzem a fogást, ha időben leállítom a motort és halkan rácsúszom a pályára. Elég ráérősen is éreztem magam, miközben evezővel hajtottam csónakom kapásidőben, de mindig kínosan ügyelek arra, hogy az általam behorgászott szög szerint álljon csónakom. Ez több mint lényeges, olykor kulcsfontosságú (egyik irányból lehet halat fogni, másikból nem, tömören a lényeg), ha nem sikerül, inkább megyek a következő helyre. Világosban elég nagy szégyen lett volna elrontani, bár lassan sötétben könnyebben kiigazodom a megszokott támpontokon.

Miután leeresztettem a horgonyt, azonnal lázasan szerelni kezdtem, nem tudom milyen mennyiségű horgászatot követően múlik el az érzés, hogy ne úgy kezdjek neki, mintha fél éve nem láttam volna ragadozót. Gumihallal indítottam, mint általában, csak akkor cserélek a lágyabb, kevésbé intenzív veretésű twiszterre, ha nincs kapás. Főzsinórom tizennégyes, botom gerinces, kifejezetten testes, keményfejű süllők megakasztására használom.

Végre elkezdtem a horgászatot, azonnal hosszat dobtam, nagy területet lehet letapogatni és a halakhoz sem szeretek közel megállni. Csalim gyorsan talajt fogott, egy ”lavórba” dobtam bele, ahol picit gyengébben folyt a víz. Már a kezemben volt a hely, a tempó, úgy emeltem a csalit, hogy tizedmásodpercre tudtam, mikor koppan a fenéken. Nem merem sodortatni, olykor fák mellett, felett halad el, még ha nem is nagyok, arra pont jók, hogy beleakadjon. Dobásaim midig egy-egy méterrel rövidebbre vettem, így gyakorlatilag minden méteren billegteti farkát pár másodpercig a csalim.

Nem telt bele öt perc sem, mikor átlagos, de inkább pici koppanós kapásnak vágtam be. Az ellenállás viszont határozott volt, masszív őserőt éreztem azonnal horgomon. Pár másodpercig hezitált, nem tudta, hogy mi történt vele, majd mikor rákapcsolt, megszólalt a fék is. Azonnal tudtam, hogy tíz kiló körül lehet. Nem téptem, de nem is finomkodtam vele, fékem keményre van állítva midig, ami azt húzza, az meg is érdemli, hadd húzza, majd elfárad. Húzd csak, húzd csak! – mondogattam, közben erősen tartottam hajladozó botom. Nem tudott messzire menni, maximum tíz métert húzott le, de azt egyenletesen, mindent beleadva.

Ahogy telt az idő, egyre nagyobb halra számítottam. Miután odapumpáltam csónakom farába, megmakacsolta magát és többször kitört, úgy hogy a botom is a vízig hajlott. Nagyokat emeltem rajta, de ugyan úgy visszakérte a zsinórt, azonnal, amit a bottal korrigáltam. Öt ilyen megiramodást követően egy erősebb emeléssel a felszínre húztam – hatalmas test feküdt el a víz színén, fehéren csillogott, óriási mellúszója az égnek meredt. Legyőztem, elfáradt. Láttam, hogy a horog nagyon jól akadt, kiszedi is elég lesz majd. Lőttem pár fotót, majd biztos fogást követően beemeltem a csónakba.

Rátettem a mérlegelő zsákra, kiakasztottam belőle a horgot és megmértem. 12,50-et mutatott, nagyjából tudtam, hogy mennyi a zsák, de azt csak visszaeresztést követően mértem meg pontosan. A halról saját magam, állvánnyal lőttem pár fotót, majd visszahelyezve a vízbe, megvártam, míg saját erejéből indul el kezemből. Hatalmas volt, méltóságteljesen úszott el, nem sietett, de határozott volt, mint fárasztás közben. A Berkley Rib Shad-et levettem a horogról és zsebre tettem. Ezzel fogtam a második legnagyobb süllőm, azt már tudtam, de a mérlegelő súlya még csak ezután jött. Kilencven deka, azaz 11,60 kilós volt a monstrum.

Harmincnégy dekával az egyéni rekord alatt második helyezett. Jó peca volt, nem erőltettem tovább, megelégedtem, ezt kaptam születésnapi ajándéknak a Dunától. Soha kisebbet! 

 

 

 

 

..
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
Kiárusítás

hirdetés