Félelem a védelemtől

Mostanában divatos a feketesügéres technikákhoz kötni, abból származtatni a védett horoggal történő gumicsalis horgászatot. Bár bizonyos helyzetekben az offset horog és a texas rig szerelési mód verhetetlen, úgy vélem, indokolatlanul lettek elfelejtve a hagyományosan, drótszállal védett jigfejek. Igaz, alkalmazásuk sosem volt elterjedt, egyrészt azért, mert nincs bennük kereskedelmi potenciál, másrészt pedig amiatt, mert sokakban létezik némi aggály a védett horog akadását illetően. Vélt vagy valós félelem ez? – írásomban erre adok választ az elmúlt másfél évtized gyakorlati tapasztalatai alapján.

A védelem első vonala

Akik korábbi írásaimat nyomon követték, itt-ott találkozhattak a védett jighorogról írottakkal. Ez irányú horgászataim elég régre, 1995-re nyúlnak vissza. A süllők keresése nyomán – plasztikos pecáim elején – csakhamar eljutottam a fás akadókhoz. Nem volt ez meglepő egyáltalán, hiszen már a nyolcvanas évek elején védett horoggal mártogattunk süllőre egy bányatavon. Sok rejtek nem volt az akkor még fiatal tóban, így a bedőlt fák gyűjtötték össze a süllőket.

Édesapám esztergályos-ezermester lévén, azonnal kombinált, és elkészültek az első védett horgok, évekkel később ennek apropóján az első védett horgos jigfejek is. Mivel a horgot és az öntőformát is ő készítette, méretben a horog és az ólomfej egyaránt igazodott a gumihalakhoz. Alapvetően szerencsésnek mondhattam magam, mert akkoriban még a vidéki boltokban csak elvétve lehetett látni – és általában egyféle márka egyféle méretében – a védett horgos jigfejeket.

Sok szép süllőt adtak ezek a remekművek, és bár a „gyártás” 2005-ben örökre leállt, jó néhány darabjukat ma is őrzöm. Pár éve viszont már a hazai horgászboltokban is elérhetővé váltak a minőségi horoggal ellátott, méretsorban kapható védett jigfejek. Elsőként vegyük sorra azokat a fontos részleteket, amelyek az ilyen típusú jigfejek megfelelőségét szavatolják!

Drót a lelke mindennek

Alapnak tekinthetjük, hogy a jighorog a jó akadás érdekében tűhegyes és mikro (vagy legalább is nem túl nagy) szakállas kell, hogy legyen. A védettséget biztosító drótszál kérdése nem kevésbé fontos, minőségén sok múlhat. A mechanizmus egyszerű: a ragadozó hal rávágáskor általában elegendő erőt fejt ki ahhoz, hogy a védettséget a záródó állkapcsok könnyedén lenyomják, így a horog tisztán tud akadni. A drótszálnak tehát kellően rugalmasnak, erősnek és tartósnak kell lennie, hogy elkerüljük a halvesztést, és egyidejűleg az akadók se okozzanak bosszúságot. A védőszál nem lehet túl vastag a látvány miatt sem, ez zavarhatja a kitűnő látású süllőket és csukákat, melyek az akadókban történő plasztikos horgászat legfőbb célhalai. A drót rugalmassága 0.35-0.45 mm átmérő mellett optimális, feltételezve, hogy a védőszál valóban minőségi acélból készült. Igazából ennek az erőnek könnyebb ólomfej esetén kisebbnek (tehát a drótnak vékonyabbnak) kellene lennie, és fokozatosan egyre erősödnie-vastagodnia, a jigfej tömegével egyenes arányban. A valóságban ezek a védettségek nagyjából egyformák, illetve gyártóra (és nem méretre) egyedileg jellemző erősségűek. A készítők ritkán mennek 15 gramm fölé, ehhez nagyjából megfelelő is az egyféle vastagságú drót alkalmazása.

Jogos(?) félelem

Sokan idegenkednek a védett fejek használatától, macerásnak tartják őket, nem bíznak a horog jó akadásában. Mennyi alapja van ennek a félelemnek, képes-e jól akadni a horog, ha egy dupla drótszál ível a hegye előtt?

A rövid válaszom az, hogy nagyon is jó az akadás hatékonysága, ha a fentebb említett drótszállal minden rendben van. Ezt nem csak minőségileg értem, hanem alakilag is, hiszen a gyári, gép által hajtott védőszálon rendszerint kézzel még igazítani kell. Elhúzva őket egymástól, adni kell szélességet a drótnak, hogy oldalirányból is védje a horog hegyét. Felfelé is kell hajtani a védettségen, hogy beakasztva feszesen tartson. Így elegendő erő lesz benne az akadókkal szemben, noha kapáskor könnyen kiold.

A horog akadását viszont nehezíti, ha a drótot közvetlen a horog szakálla mögé szorítjuk be, ez ugyanis rávágáskor sokszor „bent ragad”, és a horog bejutását megnehezíti, esetleg teljesen megakadályozza. Ugyanez történik, ha szerencsétlenül találja el a hal a jigfejet, és oldalra nyomja a védettséget. Ilyenkor a szál még az előtt befeszül, hogy ki tudna oldani. Ezek az esetek azonban kis odafigyeléssel kikerülhetők, illetve kellően ritkák. Azonban a védett horog sem csodaszer; a kövek nyiladékaiba, tuskók repedéseibe épp olyan könnyen beszorul, mint bármelyik, védelem nélküli társa.

A védett horgos technika

Bár a faakadókat ügyesen ugorja át a védett horgos fej, kellően feszes jigbot szükséges ahhoz, hogy minden akadályt időben észleljünk, és hogy a kapást egyértelműen meg tudjuk különböztetni az ágak koppanásától. Védett horgos jigfejjel horgászatunk technikája sokkal lassabb és nyugodtabb kell legyen. Kerülni kell a hirtelen ugrasztásokat, rántásokat, hiszen ezzel beleüthetjük a víz alatti ágakba a védett szereléket is. Óvatosan, tapogatás szerű mozdulatokkal kell átfésülni az akadókat, és csak az egyértelmű kapásoknak bevágni.

Vannak finom, ráfogás jellegű kapások – ekkor érdemes egy pillanatra „belefagyni” a mozdulatba, kivárni, és csak akkor indítani a bevágást, ha lent „életre kel” az akadó. Abból következően, hogy gyakorlatilag folyamatosan fás-akadós környezetben horgászunk, óvva intek mindenkit a vékony zsinórok használatától.

Akik ismernek, tudják, hogy elkötelezett híve vagyok az adott helyzethez illeszkedő legfinomabb szereléknek. Ezzel együtt is azt kell mondanom, hogy az akadóban 0.28-0.30 mm-es monofil (az előkére gondolok) erőssége alá nem szabad menni. Bármily furcsa, de még ezzel a relatíve erős szerelékkel is érhetnek meglepetések bennünket, nem csak kapitális halak esetén is. Magam részéről akadóban 0.18-0.20 mm-es fonott főzsinórt és 60-80 centis, 0.30 mm-es színtelen monofil (de nem fluoro) előkét használok, különösen ügyelve arra, hogy a monofil jó csomótűrésű, a kötésem pedig hibátlan legyen.

Előny az adogatónál

A védett horgos plasztikozás igazi előnye nem csak abban áll, hogy lényegesen kevesebb műcsalit veszítünk. Azzal, hogy védett horoggal akadás mentesen „fésüljük” a víz alatti fák ágait, sok olyan ragadozó (főként süllő) elé is le tudjuk tenni a csalit, amit egyébként meg sem tudnánk közelíteni hagyományos jiggel. Arról nem is beszélve, hogy ha az akadókat nem rángatjuk, húzgáljuk az esetlegesen beakadt horgunkkal, az érzékeny halakat sem riasztjuk meg/el a tartásról.

Hosszú évek tapasztalata alapján azt kell mondanom, hogy a normál, védettség nélküli jigfejhez képest az előny jelentős, ugyanakkor nincs számottevő hátrány a védett horog használata során. Csupán 10-15 százalékos veszteség tapasztalható, tehát tíz kapásonként legrosszabb esetben is két elment hal írható a védettség számlájára. Sokszor a legfinomabb kapások mögött is elég erős rávágás áll, ettől a védőszál gond nélkül lenyomódik, a legritkább esetben állva útjába a jó akadásnak. A lemaradt halak mögött általában másféle okok állnak, amelyek sokkal inkább a felszerelésben vagy az alkalmazott csali színében, formájában keresendők. Tapasztalatom szerint a védett horgos jigfejek akadási rátája a normál jigek és az offset horgos megoldások közzé tehető.

Megjegyzendő még, hogy a Texas-rigként szerelt offset horgokkal szemben a védett horgos jigfej lényegesen nagyobb stabilitást ad a gumihalnak. Ráadásul, ezeken a horgokon a halformájúbb, „shad” típusú plasztikokat is gond nélkül alkalmazhatjuk. Saját részről ezért továbbra is komoly létjogosultságát érzem a klasszikus módon, drótszállal védett jigeknek, amiről, a leírtakon túl ez a pár, idei kép is hűen tanúskodik…

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

Berza
4 éve

..és bebizonyosodott, hogy a félelem a megfelelő használat mellett alaptalan. :)

2
Berza
4 éve

eszméletlen jó képek! :))

1
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés