Az idei nyár különösen csapadékos, frontokkal tarkított időjárással kedveskedett a horgászat szerelmeseinek. A folyamatosan változó körülmények az én kísérletező kedvemet is meghozták, gyakran faggattam a város környéki patakokat domolykók és más ragadozók után kajtatva. Általában csak néhány órát töltöttem a parton munka előtt, vagy után, de ez elég volt ahhoz, hogy kipróbáljam magam és tapasztalatot gyűjtsek néhány újszerű szituációban.
Tavasszal, amikor a Karasicán domiztam, gyönyörű fogásokat köszönhettem a Dorado Beetle –nek. Gyakran már a csali vízre érkezésekor, vagy a behúzás megkezdésekor leverte egy agresszív ragadozó, egyértelmű volt tehát számomra, ha a város közeli kisebb vízfolyásokra indulok, ezzel a csalival akkor is számolnom kell. A tesztelés érdekes eredményt hozott. A csali mérete túlságosan nagynak bizonyult a legtöbb helyen bokáig érő vízben úszkáló apróbb domik számára. Gyakran ráindultak a csalira, de kapást kicsikarni alig tudtam, így hát új csalik után néztem, melyeket bevethetek ezeken az aprócska vízfolyásokon. Eddigi sikereken felbuzdulva szerettem volna tovább duzzasztani Dorádós palettámat, így kézenfekvő volt, hogy a Magic –ek közül beszerzek néhányat, valamint belenyúltam néhány tetszetős Hegemon Worm –be.
Az újonnan érkezett csalikat egy apró dobozba szórtam, majd indultam is le a lépcsőn, hogy magamhoz vegyem a szükséges eszközöket. A számomra minimálisnak mondható felszereléssel kerékpárra pattantam, alig 5 perc múlva már a patakparton voltam és fűztem a damilt keresztül a lágy bot gyűrűin.
A 16 –os monofil főzsinórhoz nagyjából másfél méter 20 -as fluorocarbont toldottam, ezzel készülve a patak mélyén megbújó hulladékhalomra és arra, hogy bizony megfogom dobni néhányszor a keskeny folyás felé bókoló növényzetet. A fluorocarbon végére egy 00 –ás Pezon & Michel gyorskapcsot kötöttem és már nyúltam is a csalik után. Abba a pillanatban, amint megfogtam a táskámon a zipzárt, leesett a tantusz - a dobozka az új csalikkal az asztalon maradt -. (Reális gondolat, Kedves Olvasó, ez most magamhoz mérten egy rövid cikk lesz, de nem szabad aggódni, az új csalik nélkül is meg lesz a tanulság.) Sajnos gyakran járok úgy, hogy lelkes kapkodásom közepette elfelejtek elemi dolgokat, volt például olyan, hogy orsó nélkül mentem a patakra. Orsó nélkül nem volt mit tenni, tekertem egyet fuvarban az orsóval, most azonban szűkös volt a rendelkezésemre álló idő, este hét óra is elmúlt már ekkorra, így hát nyugtáztam magamban - saját bőrén tanul leginkább az ember, legközelebb már nem fordul velem elő -. Ekkor sajnos még nem tudtam, többször megfordul még ez a gondolat a fejemben.
A táskámból előkerültek a sokat próbált Salmo klasszikusok, a Tiny –k közül elsőre egy katica mintázatút választottam. A vizet szemlélve egy gyors csobogó alatti, igen ígéretes lassan hömpölygő szakaszt céloztam meg. Kis kerülővel, folyással szemben közelítettem meg a kiszemelt helyet, hátha így a domik mögé lopózhatok rejtőmintás felszerelésemben. A csali feszes zsinórral érkezett a vízre, de körülötte nem torlódtak a hullámok, minden csendes volt. Bevontatás közben sem éreztem ütést a csalin, így dobtam még párat a csobogó elé. Sodortattam a csalit, majd elhúztam teljesen felszínen és alatta is párszor, de semmi. Biztosra vettem, hogy van hal a pályán, így egy ezüstösen csillogó Tiny –re váltottam, ha a katica nem tetszett nekik, hátha a szöges ellentéte kapósabb lesz. Lendítettem a botot, majd a csali beérkezése után rögtön lassan tekerni kezdtem. Az első pár fordulat után intenzív fejrázós kapással érkezett az első hal. Próbáltam úgy közel húzni magamhoz, hogy közben ne csobogjam szét a pályát. Gyors merítést követően már a magaménak tudtam a halat, és lőttem egy gyors fotót a példányról.
És íme a tanulság része - ha egyedül mész domizni, soha, de tényleg soha ne fotózd úgy a kézből a halat, hogy még a szájában van a csali, ugyanis a domi kis teste igazán izmos és izmosságánál csak csúszóssága jelentősebb tényező abban, hogy egyetlen fejrázós ugrással csontig rántsa ujjadba a horgot -. Így van, megtörtént velem is, ráadásul a fickándozást, csupán együttérzésből nem hagyta abba a jószág, még miután a gyepre fektettem is folytatta a horog forgatását az ujjamban.
Nagy nehezen elővettem a fogómat és előbb a halból fordítottam ki a horgot, majd magamból téptem ki a másikat. Meg is jegyeztem - jó topa vagyok, hogy elfelejtettem lenyomni a horgok szakállát - ezt ekkor pótoltam is. Miután alaposan kinyomkodtam a sebet, folytattam a dobálást. Még egy kisebb fejest fogtam a habok alól, majd lejjebb sétáltam néhány száz métert egy újabb lassú szakasz után keresgélve.
Hamarosan a kaszált partoldal kényelmétől búcsúzni kényszerültem, és bevettem magam az őscsalánosba, melynek magassága legalább 3 méter volt, sűrűn nőve szederrel, bogánccsal.
Nem küzdöttem sokáig az elemekkel, pár dobásból fogtam egy apróbbat a csalitosban, majd visszatértem a kényelmesebb pályára. Ezúttal a bringámtól ellenkező irányba indultam a parton cserkelve. Mindig léptem párat feljebb a folyás irányával szembe, így haladtam előre és közben a csalit ejtegettem a vízfelszínre a lehető legnagyobb távolságban amit csak elértem. Pár métert haladtam még csak, amikor ránehezedős kapást követően megfeszült a bottest, majd elindult a fékem. Meglepő az ehhez hasonló esemény az ilyen sekélyesben, de már többször bebizonyosodott, van kis patakoknak „nagy” hala.
Ezúttal egy 30 centis domi küzdött a horgon, sikerült hamar megmerítenem. Gyors fotózást követően úszhatott tovább ez a széles hátú példány, én pedig tovább faggattam a patakot. Úgy láttam megérte kutatni a jobb helyek után, ugyanis egyszer csak megelevenedett a víz előttem, egyre több szedést láttam a felszínről és a csalit is egyre gyakrabban koppintotta hal a víz alatt. A következő 50 méteren belül 6 domit fogtam, és habár kisebbeket az előzőnél, mégis úgy éreztem, sikeresen zárom a napot
Lelkesedésem közepette szerettem volna pár fotót lőni a zsákmányról, hogy veletek is megoszthassam az élményt, és újra beleestem a figyelmetlenség csapdájába, a horog megint a kezemben végezte. Egy szó, mint száz, a lényegi mondanivaló, hogy a hal kifogása és megfogása közben semmi másra nem kell figyelni, csak a hal fogására. Ez egy igen lényeges dolog nem csak a saját magunk, de még inkább a hal testi épségének megőrzése érdekében is.
Kedves Sporttársak, menjetek patakra!
