Bár a Tisza-tó partjára születtem, s immár több, mint 30 éve horgászom a vizeit, a nagy balinokat céltudatosan alig néhány éve kezdtem el keresni. Ennek a halfajnak a tiszai állománya kiváló, s gyakran foghatunk belőlük igen nagy mennyiséget (C&R persze), de az igazán súlyos egyedeket a legtöbben csak véletlenül akasztják meg.
A nagy balint ha definiálnom kellene, akkor nagyjából 3-3,5 kilogrammban határoznám meg az alsó súlyhatárt. Ennek oka egyrészt az, hogy a kisebbek csapataiban a bandanagyok nagyjából 2,5-2,8 kilósak, ezekből nagyságrendekkel többet lehet fogni, mint az említett 3,5 feletti korosztályból. Másrészt pedig ezen súlyhatár felett vált életmódot az őn, ami alapjaiban határozza meg a legjobb helyeket és a horgászat technikáját.
Nyáron, amikor forr a víztető a balinoktól, nagyon ritkán látunk az öregekből a felszínen tombolni. Vagyis inkább elvétve. (Néha az ember hajlamos egy-egy nagyon terebélyes, fröcskölős rablás után kapitális balint kiáltani, de ezek az esetek döntő részében nem nagyobbak 2,5 kilótól. Megdobjuk, kifogjuk, látjuk.) Az öregebb balinok "kinövik" a legapróbb sneciket, és elkezdenek nagyobb egyedsúlyú táplálék után kutakodni. Ezek ritkán tartózkodnak közvetlenül a felszín alatt. Akár vaskos vezérküszre vágynak, akár egyéb nagyobb keszegfajra, azt olyan mélységben találják meg általában, ahol már a rablásaiknak kevés nyoma lesz a felszínen. Tehát a "tömegbalinnal" ellentétben a rablásaikkal nem segítenek a horgászoknak, hogy felfedjék tartózkodási helyeiket. Nyáron a nagy balin szinte bárhol lehet, ezért ebben az időszakban nehéz úgy leszűkíteni a területet, hogy célzottan tudjunk rá horgászni.
A nagy balinok becserkészésének ideje szeptember végén, október elején kezdődik, és a téli hónapokban csúcsosodik ki. Ahogy elkezd hűlni a víz, a balinok egyre mélyebben érzik jól magukat.
A tartózkodási helyük még nagyjából ugyanaz, mint nyáron, csak egyszerűen mélyebben vannak, rablásaik nagy része már nem látható, legalábbis az intenzitásuk drasztikusan csökken. A korábban bevált helyeken kell keresnünk őket, olyan csalikkal, melyek mélyebben is hatékonyak: nehezebb pilkerekkel, balinólmokkal, vagy akár süllyedő wobblerekkel. A szituáció a víz hűlésével lassan megváltozik. A balinok csapatokba verődnek és az élő folyó felé veszik az irányt. Az "öregek" ilyenkor is külön mozognak a kisebbektől. Meggyőződésem, hogy ennek az eltérő táplálékigény a legfontosabb oka. Amióta nagy felbontású, csaknem fényképszerű megjelenítésre képesek a halradarok, a nagy balinra vadászók helyzete is egyszerűbb. Radar nélkül is megtaláljuk őket, csak a szerencse szerepe nagyobb lesz. Egyébként évről-évre nagyjából ugyanott tartózkodnak, s ha nincs szétverve a csapat, minden évben rájuk találhatunk.
A kisebb balinok kifejezetten sekélyebb vizeken állomásoznak, ahol a folyó sebessége mérsékelt. Itt bandáznak össze azok az apróhalak is, melyekből szívesen fogyasztanak egész évben. Optimális környezetben az ilyen csapatok létszáma a Tiszán akár több ezer is lehet, de mindenképp több száz. Ha van annyi tapasztalatunk, hogy az ilyen helyeken nem használunk túl súlyos csalikat, nem bombázzuk szét a pályát, minden további nélkül foghatunk akár 20-40 (vagy még több) balint is - szinte sorozatban. De ezek lesznek a "tömegbalinok". Félre ne értse senki, ezekre is imádok horgászni. Istenem, hány napon történt már meg az, hogy süllőzni indultam, de a balinok megtalálása után, végül elő se vettem aznap a süllőző pálcát. Viszont fogtam akár 40-50 halat is egy nap. Ehhez tényleg az kell, hogy ne motorozzon át felettük 10-15 csónak, ne álljon rá a csapatra a mezőny, és ne kergesse szét azokat. Ez sajnos egyre ritkábban fordul elő.
A nagyobb balinok mélyebb szakaszok közelében keresnek maguknak táplálékot. Ezek az egyedek is csapatba verődnek, de itt már néhány 10 a csoportok számossága. Eleve kevesebb van belőlük a vízben egyáltalán, és úgy tűnik, hogy táplálkozási stratégiájuk is kisebb csoportokra méretezve optimális. Rögzítettem egy radarképet, amit ugyan már megmutattam egyszer, de ma sem tudok ennél jobb, beszédesebb felvétellel szolgálni. Akik már látták, azoknak is érdemes újra megnézni, mert tanulságosabb, látványosabb bizonyítékot nem igazán tudnék elővezetni.
A képen egy tiszai keresztkövezés eliszapolódott, de a környezetből jelentősen kiemelkedő keresztmetszete bukkan fel. A kő teteje10 méteres mélységben található, és a korábbi nagy áradások 18 méteres lukat martak be mögé. A szituáció kulcsa az a keszegraj, ami a domborulat folyásnak lefelé eső részén, a szinte áramlásmentes szakaszban bandázott be (A-val jelölve). Jól látható, hogy a korona magassága fölé nem mennek, ott már áramló vízzel kellene küszködni, csak a képzeletbeli vonal alatt tartózkodnak.
A kinagyított szakaszon remekül kivehető, hogy a balinok a felettük húzódó zónában csoportosulnak. Nem verik szét a biztos táplálékforrást nyújtó keszegrajt, pont elég nekik az a néhány kisebb csoport, amit leszakítanak a nagy bolyról (B-vel jelölve a zóna felett). Az embernek az a benyomása, mintha a zónájukban járőrözve egyben tartanák, leszorítanák, vigyáznák a keszegrajt. Stratégia ez, amit egy több 100 fős balinhorda nemigen tudna koordinálni. Ezzel összhangban a kisebb "szeleburdi" balinok csak tényleg véletlenül keverednek ide - elenyésző számban. Hogy ez aktívan jön létre, tehát a nagyok adott esetben elűzik a kisebbeket, vagy egyszerűen csak a táplálkozási szokások különbsége szeparálja el őket, ezt nehéz lenne egy felvétel alapján megmondani, de a kicsi-nagy elkülönülés látványosan tetten érhető. Ezt a fogások egyértelműen bizonyítják.
Ha egy ilyenre bukkanunk, akkor nagyon nehéz megúszni "öreg" balin nélkül. Ebben az adott esetben a balinok nagyjából 6 és 9 méteres mélységben tartózkodtak, ebben a zónában kellett a viszonylag nehéz műcsalit elhúzni. A nagyobb balin mindig rafináltabb, mint a kisebb. Az első pár dobás egy ilyen egyértelmű helyzetben szinte mindig halat hoz, de aztán kezdik kitanulni a műcsalit. Csalit, színt kell váltani, vagy épp otthagyni a helyet pihenni pár órára. Így az érdeklődésük fenntartható, vagy újra generálható.
A horgászat és a felderítés nehézségét az adja, hogy az aktív balin félvízen áll, nem teljesen az aljzaton, így a fenéken elhúzott csali igen gyakran eljön alatta anélkül, hogy a kíváncsiságát felkeltené. Ebben a konkrét esetben a középső harmadban kellett a műcsalit tartani ahhoz, hogy a kapások megérkezzenek.
Ez a radarkép csak egy példa, ettől eltérő szituációban is találkozunk nagy balinok csapatával. A víz sebessége, a kishal rajok mozgása és beállása alapvetően befolyásolja a helyzetet. Szerencsére a jó hely felderítéséhez nincs feltétlenül szükség méregdrága halradarra, már a barátibb árú készülékek is remekül megmutatják a vízközt álló halat, és érdemi információkat szállíthatnak nekünk, melyek nagyban segíthetik majd a fogásunkat. Az igazi próba maga a horgászat. Le kell tenni súlyt, rájuk kell állni, és megdobálni a helyet. Ha a következtetéseink helyesek, meg fogjuk kapni a kapásokat. Ha egy évben kiszúrunk egy pályát, az nagy valószínűséggel a következő szezonokban is adni fogja a balint.
Sajnos egy szezonon belül is történnek változások, a jelentősebb áradások elmozdítják a kishal-rajokat, és mennek velük a balinok is. Így a darabosabb balinok megtalálása jobbára nem kevés kereséssel jár, de a kitartóknak előbb-utóbb meg fognak érkezni a 4-6 kg-os példányok is. Ez nem álom, van belőlük szépen, csak vigyázzunk is rájuk, hogy meg tudjuk őrizni ezt a szép állományt!
Az akcióképek helyett nézzetek meg egy rövid videót a témában!
