Horgászmagazin
Rengeteg a kis víz hazánkban, patakok, kisebb folyók, csatornák, holtágak telis tele vannak domolykókkal, kövesekkel, csukákkal, jászokkal, sügérekkel és balinokkal, nem csoda hát, ha egyre nagyobb teret követel magának a horgászmódszerek között az ultralight pergetés. Természetesen könnyűpergetni nem csak kisvizeken lehet, alkalmas erre akár a Duna is, és a tavaszi melegedő vizekben kiváló szórakozást nyújt a jász és a domolykó horgászata, s ezekből kis szerencsével és helyismerettel akár komoly mennyiséget is foghatunk egy horgászat alkalmával. Ráadásul a könnyűpergetéshez elég egy rövid bot, pici orsó és egy-két zsebben elférő műcsalis doboz, és már mehetünk is.
A horgászat, főleg a bojlis és pergető módszerek térhódításával egyre kedveltebb, keresettebb eszköz lett a kalandvágyó pecások körében a gumicsónak. Mivel számos méret és típus létezik, ezért nehéz a választás, többnyire felmerül a kérés, hogy nem lesz-e túl kicsi, vagy éppen túl nagy, milyen padlóval szerelt legyen, s vajon mekkora helyet foglal majd szállítás és tárolás közben.
Erősen alkonyodik, mikor az utolsó litereket szívom a gumicsónakból és egy szúnyog a kézfejemre száll, aztán hirtelen hanyatt vágja magát és töredezett lábai az égnek merednek. Nemes egyszerűséggel agyoncsaptam, majd lepöcköltem és berámoltuk a maradék cuccot az autóba. Irány haza, ez jó peca volt…
Van már vagy 4-5 éve is annak, amikor egy Pure Fishinges termékbemutatón megkérdeztem Gael Even-t, sokszoros francia pergetőbajnokot, aki nem mellesleg az egyik leginnovatívabb termékfejlesztő a cégnél, hogy a cégcsoport márkái közül melyik a kedvenc pergetőorsója. Azt vártam volna, hogy valamelyik toppszérias ABU-t, vagy esetleg egy Mitchellt említ a hazai pályán, de ő nem kis meglepetésemre azt mondta, hogy a Penn Sargus.
A horgászatban a rengeteg szépség mellett azért van „némi” nehézség is. Főleg, ha nem csak az élményért pecázunk, hanem valamiféle koncepció, terv mentén haladunk. Ilyenkor az első tudatos lépés a halak megkeresése. Ez különösképpen télen okoz gondot, amikor a legtöbb hely leüresedik, és egyébként sem egyszerű kapásra bírni a lelassult ragadozókat.
Első pergetett halaim között szerepel a fekete sügér, anno 2006-ban találkoztam vele - véletlenül -, de még mindig emlékszem, milyen vadul próbált megszabadulni kis pisztrángmintás wobbleremtől. Persze a maga harminckét centijével nem volt kapitális példány, ám szépsége megragadott és tudtam, hogy szeretnék többet megtudni erről a halról és még szebbeket fogni belőle.
Egy adott vízterületet sokféle módszerrel meg lehet horgászni. Legyen az rakós-, feeder- vagy bolognai, a lényeg, hogy mindig a körülményekhez igyekezzünk alkalmazkodni. Ambrus Tiborral ezúttal az M43-as autópálya, újonnan megépült Tisza hídja alatti kövezést kerestük fel azzal a céllal, hogy egy szép októberi napon horogra csaljuk a folyó jászkeszegjeit.
Európában több nemzet is aktívan űzi a hosszú, gyűrűsbotos horgászatot. Ez a metódus méltán közkedvelt, hiszen a felszerelés terjedelme és súlya is csekélyebb, és egyes szituációkban eredményesebb, mint egy match vagy rakósbot. Az olasz specialitás szerb változatának bemutatásra kértem fel Ambrus Tibort, aki egy tiszai folyószakaszt választott a teszthorgászat helyszínéül.
hirdetés
Szeptember 20-át írtunk, és már hosszú hetek óta szinte egy csepp eső sem esett a környékünkön. A táj a szokásosnál is sárgább, fakóbb színben tündökölt, a kicserepesedett talaj és a folyók, tavak vízszintje hosszú ideje tartó csapadékhiányról árulkodott. Az ősztől várta minden és mindenki a megváltást, de az égbolton csupán felhőfoszlányok és kócsagok ténferegtek, esőre még kilátás sem volt azokban a napokban.
Bár a Tisza-tó partjára születtem, s immár több, mint 30 éve horgászom a vizeit, a nagy balinokat céltudatosan alig néhány éve kezdtem el keresni. Ennek a halfajnak a tiszai állománya kiváló, s gyakran foghatunk belőlük igen nagy mennyiséget (C&R persze), de az igazán súlyos egyedeket a legtöbben csak véletlenül akasztják meg.
