Minden, ami pöttyös

Azokért a pöttyökért, amelyek számomra oly kedvesek, néha igen sokat kell gyalogolni gyors folyású hegyi vizekben. No, ezt persze nem panaszként rovom fel, hiszen minden egyes vízparton eltöltött perc, amíg azokat a halakat keresem, amelyek pikkelyes testét pöttyök borítják – boldogság. Azok a pillanatok, percek, amíg kezemben tartva gyönyörködhetek ezekben a csodás teremtményekben, feledtetnek minden kudarcot. Főleg azok pillanatok kárpótolnak igazán, amikor olyan hallal hoz össze a sors, amelyre egész évben, vagy netán évek óta vár az ember.

Akkor talán tisztázzuk is, hogy melyek azok a halak, amelyek pöttyei ilyen jelentőséggel bírnak a számomra. A legszebb foltjai talán a sebes pisztrángnak vannak, de a pér apró fekete pöttyei sem silányabbak egy fikarcnyival sem, és a szivárványos pisztráng is azon halak közé tartozik, amelyek testét értékes fekete borsszemek tarkítják. A történet kerekségéhez az is hozzátartozik, hogy ezeket az uszonyosakat az utóbbi években műlegyekkel cserkeltem be a leggyakrabban. A legyezésnek és ezeknek a halaknak van valami varázsa, ami mindig visszavonz azokhoz a vizekhez, amelyekben e pisztrángfélék otthon érzik magukat. Szerencsére a folyó, amely megtanított a léggyel történő horgászatra és a halak tiszteletére, karnyújtásnyira csordogál, így akár néhány órácska erejéig is bármikor „kiszaladhatok”. Igaz, hogy a kapitális halak nem kényeztetnek el, de mindig akad néhány színes hal, amely megörvendeztet. Gondolom, most már néhányan kíváncsiak, hogy melyik is az említett folyócska, hát elárulom, a Nagy-Küküllő. Bár csak a neve nagy, mert átlagosnak mondható vízhozamával inkább kelti egy jobb patak hatását, mint egy igazi folyóét, már ami a hegyvidéki részét illeti.

A pérek nagyon kedves kis halak, de sajnos az elmúlt években megcsappant az állományuk. Ők azok, akik a szárazlegyezés igazi fílingjét adják, amint megjelennek a sodródó légy alatt, és egy apró vízgyűrű kíséretében leszippantják. Az esti órákban igen kellemes szórakozást nyújtanak, miközben szedegetnek a felszínen sodródó szárnyas népség közül. Mutatják magukat rendesen, nekem csak a legyet kell a jó helyen és megfelelően tálalni és biztos, hogy nekirohannak. A kisebbek nagyon „buták” vagy inkább óvatlanok. Vakmerően mennek neki minden rovarnak, olykor még az egész nagyoknak is. A testesebb példányokkal már más a helyzet, ők valamivel rafináltabbak, és persze kevesebben is vannak, ezért is képviselnek akkora értéket kis folyónkban. Természetesen a nagyobbakat sem lehetetlenség megcsípni, igaz nem a szárazlegyek, hanem a nimfák vezetnek leghamarabb sikerre ezen a téren. Olykor a leggyorsabb és egyben mély vizekben lapítanak, ami felett majdnem fénysebességgel suhan át a szárazlégy. Ha akarnák, biztosan elkapnák, de szerintem nem éri meg nekik a fenék közeléből a felszínig száguldani az erős sodrásban. Több energiát fogyasztanának el, mint amit a sodródó rovar jelent, így kényelmesebb, és hatékonyabb, ha a fenék közelében táplálkoznak a kövek közt megbúvó rovarokból, ezért is annyira hatásos a nimfa. És még egy érdekes tény van a pér horgászatában, mMinél nagyobb példányokra hajt az ember, annál vékonyabb előkékkel kell horgásznia. A sok születésnapot megért halak már tudják, mitől döglik a légy, és a természetellenesen sodródó rovarutánzatra fittyet sem hánynak, azonnal kiszúrják, hogy valami nincs rendben, és akkor fújhatjuk.

Erre volt egy igen jó példám. Az adott tanyát,.. elnézést medencét, vagy hogy még divatosabban és „legyesebben” mondjam, a pool-t, részletesen áthorgásztam, de egy árva kapásom sem volt. Kissé meg volt gyötrődve az előkém is, így a csere mellett döntöttem, és ha már újra szereltem, akkor vékonyabbat kötöttem fel. Visszabogoztam ugyanazokat a nimfákat és a második dobásra máris halat fogtam. Alig tíz perc alatt négy pért varázsoltam elő onnan, ahol korábban egy fia koppintásom sem volt, és az egyik példány egész formás egyed volt.

Megéri küzdeni ezekért a halakért, igen színes és harcias jószágok. Széles hátuszonyukat megfeszítve komoly ellenállást képesek kifejteni a rohanó vízben, így méltó ellenfelek a finom felszerelésen.

A szivárványos pisztrángot sokan megvetik, mert jövevény. Véletlenek, és szándékos telepítések során került a vízbe. Sok pisztrángtelep a folyóból, vagy a hozzá tartozó patakokból nyeri a tavakba a vizet, és oda is juttatja vissza. Olykor a figyelmetlenség, vagy egy áradás során elszabadulnak ezek a raboskodó halak, és a természetes vizekben hamar alkalmazkodnak és megerősödnek. Igaz, hogy a természetes állománynak táplálékkonkurenciát jelentenek, de az is igaz, hogy én még egy halat sem láttam éhen dögleni. Mindenkinek megvan a maga véleménye, szerintem egy igen sportos, és szórakoztató horgászatot biztosító halról van szó. Igaz, hogy küzdőszellemben felülmúlja a piros pettyekkel ellátott hazai pisztrángunkat, de a dobogó csúcsáról nem tudja letaszítani a sebes pisztrángot, nekem ő az első. És a szivárványos harcosok olyan pillanatokat képesek szerezni a fárasztás közben, hogy nem lehet őket gyűlölni.

Én elsősorban a nimfás horgászatukra koncentrálok, a vékonyabb felszereléssel megfogott hal „értéke” nagyobb. Amikor a pókháló vékonyságú damilon megiramodik egy-egy szivárványos, az leírhatatlan. Az orsó sírva adagolja a madzagot, aztán meg nem lehet elég gyorsan beszedni a kint lévő zsinórt, mikor megfordul és közeledik. Mindemellé még akkorákat szaltózik, hogy az ember azt várja, hogy mikor marad fent az ágakon, vagy repül el, mint egy madár. Legtöbbször már a megakasztás pillanatában a levegőben van, és ha ilyenkor a bot rossz szögben van, és nem képes kivédeni a terhelést, azonnal le is tépi magát és annyi volt. A legnagyobb példányok gyakran akkor támadnak fel mikor már alattuk a merítő, és olyan hévvel vágnak neki a sodrásnak, hogy nincs idő reagálni. Az utolsó pillanatig küzdenek, és vékony felszereléssel az utolsó pillanatig kétesélyes a játszma.

A végére hagytam az erdélyi hegyi vizek királyát. Ha már a pért a királynő névvel illetik, akkor jogosnak érzem, hogy a sebes pisztráng a király legyen. Testfelépítésének köszönhetően szívós harcosa gyorsfolyású vizeinknek. És az sem mellékes, hogy neki vannak a legszebb, legszínesebb foltjai. Viselkedése a horgon teljesen más, mint a szivárványos társáé. Nem vágtat ész nélkül, inkább kihasználja a kövek nyújtotta előnyöket, fejre állva igyekszik a damilt nekihúzni a köveknek, mikor próbál beférkőzni közéjük. Folyamatosan küzd, szinte végig egyenletes tempóban. Nagyon ragaszkodik a fenékhez, csak ritkán ugrik a levegőbe. Folyamatos, erős, de ugyanakkor nem gyors húzásával cseppet sem lebecsülendő ellenfél. Rázza a fejét, igyekszik szabadulni a szúrós falattól, és beékeli magát a legnagyobb sodrásokba, ahol szinte egy helyben állva a fenékhez szegezi magát, és folyamatosan pumpálja a botot.

Leggyakrabba rájuk is nimfákkal horgászom, a nagyobb példányok csak így kerülnek elő. A szárazlégy nem érdekli őket annyira. A sztrímerek még jó lehetőséget biztosítanak, a darabosabb példányok becserkészéséhez, de amint már korában említettem, a nimfák vékonyabb felszerelés használatát teszik lehetővé, kissé finomabb horgászatot művelhetek velük. És fontos, hogy a medret is érzem, így nem csak eldobom a legyet, és visszacincálom, hanem szorosan a fenék felett pöcögtetve ingerlem a halakat. A kapás ezzel a módszerrel is ugyan olyan izgalmas. A fárasztás meg az érzékeny cucc miatt határozottan felemelőbb.

Befejezésképpen hadd meséljem el a 2012-ben fogott legnagyobb hazai pisztrángom történetét.
Annyira meleg volt, hogy gázlóruha nélkül jártam a vizeket. A reggeli órákban egyik barátommal fogtunk neki a Küküllő vallatásának. Ő nem aprózta el a dolgokat, gyorsan haladt felfele, én lassan, alaposan megpiszkálva minden helyet. Sosem az a célom, hogy az első halat én fogjam, én mindig a nagyokat keresem, és azokhoz türelem kell, sok türelem. Az első helyen ahol megálltam, majd’ egy órát időztem el. Fogtam jó néhány halat, és közöttük volt egy közel negyven centis pettyes is. Igazán szép horgászat volt, nem nagyon hittem, hogy aznap még nagyobb hallal is találkozom. Cserélgettem a legyeket, próbálgattam minden méretet, és típust. Meglepően sok halat fogtam, lassan haladtam felfele, közben barátomról nem volt semmi hírem. Talán a tizenötödik halamnál tarthattam, mikor telefonon érdeklődött a cimborám az eredmény felől. Elújságoltam fogásaimat, ő meg kicsit panaszkodott, hogy a szárazra csak kettő jött, így ő is átszerel inkább nimfára.

Tovább haladva barátom nyomán felfele, belefutottam egy őrült szivárványosba, amely letépte az egyik tuti legyemet. Hát persze, hogy csak az az egy volt abból! Kissé morogva felkötöttem egy másik modellt, és azzal vallattam tovább a helyet. Az egyik behajló ág alatt egy szivárványost fedeztem fel, ami mohón szedett le a felszínről valami rovart. Csendben ráálltam, és eltökéltem, hogy kicsalom. Közel tíz percig próbáltam rávenni a látott halat, hogy megragadja a legyemet, de nem került elő többet. Elhatároztam, hogy még egy utolsó leúsztatás és továbbállok. A pálya felénél járt a legyem, mikor már a következő helyen gondolkodtam, lassan meg is mozdultam, a szemem sarkából már a távolabbi részeket fürkésztem, mikor legyem a bokor alá ért. Reflexből rátartottam, hogy kicsit meglebbenjen. Mindig így fejezem be a leúsztatást, ilyenkor is sok kapásom van. Talán egy másodperc választott el attól, hogy gyors mozdulattal kiemeljem a nimfákat és elinduljak, mikor tompa koppanást éreztem. Abban a pillanatban akasztottam, és átvillant az agyamon, hogy csak elkaptam a szivárványosomat. Ám a következő pillanatban megállt a vér bennem. Nem tudtam megmozdítani a botot, de éreztem, hogy valami élőlény van a végén, nem akadály. Két iszonyatos fejrázást közvetített a cucc, és a következő pillanatban egy hatalmas sárga test csapta szét a vizet. – Úristen, mit fogtam? Ekkora sebes nincs is ebben a vízben! – gondoltam, és a következő pillanatban, gyorsan sorra vettem felszerelésem: hármas erősségű, rövid 7,6 lábas kispatakos bot, 0,14-es előke, és a merítőhálóm szélessége nem nagyobb az araszomnál. Pont ma kellett otthon hagynom a nagyot? Eddig minden nap hurcoltam magammal. Közben a hal sem volt rest. Beállt a sodrásba és lassan, de erőteljesen elindult felfele. Mindkét kezemmel kapaszkodtam a fűszálként hajladozó botba. Közben letisztáztam magamban, hogy a hálóba bele nem tudom billenteni, csak ha a fejére ráhúzom, mint egy hálósapkát. Lassan teltek a percek, és az egész tanyát átjártuk a hallal. Ő ment elől, én meg szépen utána. Az idő telt, a hal is kezdett csendesedni, ekkor megpróbáltam húzni is, de a bot csak hajlott, nem volt benne elég erő, hogy a hal súlyával felvegye a versenyt. – Ha nem jössz, akkor én megyek utánad – gondoltam.

Közben tárcsáztam barátomat, hogy ha a közelben van, jöjjön oda, legalább nézze meg a fárasztást, mert ha elmegy a hal, soha nem hiszi el, hogy mibe botlottam. Pár száz méternyire volt előttem, és amint elmondtam, hogy becslésem szerint legalább 2-2,5 kilós a hal, már rohant is. Nagy csörtetéssel érkezett meg a bokrokon keresztül, majd bele a vízbe. Közben azt kérdezgette, hogy szivárványos-e? – Nem, sebes! – jelentettem ki határozottan. Mikor ismét felbukkant, csak akkor hitte el, hogy tényleg sebes pisztránggal harcolok. Még terelgettük ketten egy kis ideig, mikor végre sikerült a lágy kis bottal teljesen a felszínre emelnem, és ekkor mindketten megpróbáltuk ráhúzni hálóinkat. Persze elsőre nem ment. Harmadjára azonban beleállt fejjel barátom merítőjébe. Az örömtől jókorát rikkantottam. A sekély vízbe vittük, ahol remegő kézzel akasztottam ki a kis horgot a szájából. Gyorsan megörökítettük, és lemértük. Kerek 60 centi volt, és repedt ki az egészségtől. Egy kissé hibás volt a farokúszója, de az nem vont le semmit az értékéből. Örömöm határtalan volt, erre a halra vártam már hosszú ideje.

A fotózást követően óvatosan visszatettem a sekély vízbe, ahol egy kicsit pihent majd lassan beúszott a mederbe és örökre eltűnt a szemünk elől.

 

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

Kösz, majd igyekszem :)

5
synergy
4 éve

Remek írás, remek képek!
Sok hasonló élményt neked és nekünk is! :)
Egyre inkább kezd a szívem második csücske lenni a legyezés. Mondom ezt úgy, h nem űzöm egyáltalán. De az ilyen írások, képek és videók nagyon tetszenek!
Jó dolog pergető - legyes szemmel nézni a pecát! ;)

4
Berza
4 éve

amindenit, gyönyörű képek! és az írás se semmi! :)

3

Köszi, a masina egy Canon EOS-400D.

2
Fishmageddon
4 éve

A cikket még nem volt időm elolvasni, de a képek tényleg fantasztikusak. Milyen géppel készültek?

1
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés